Visszavont székely szabadságlevél

A közszékelyeknek megígért jobbágyfelszabadítás 1596 őszén erős erdélyi törökellenes had toborzását tette lehetővé, amely kiűzte Havasalföldről az oszmán hadat. A hazatérő székely harcosok azonban nem örülhettek a beígért szabadságjogoknak.

(folytatás a 21. lapszámunkból)

A feketehalmi táborba sereglett mintegy tizenötezer székely a közszékelység közösségi szabad­ságjogainak visszaállítását ünnepelte. Érdekük­ben állt tehát az egész székelység hadba hí­vása, mert nemcsak az buzdította őket, hogy minden székely újra szabad lehet, hanem az is, hogy a közösség maga választhatja soraiból a számára megbízható vezetőket. Úgy vélték, ezzel összeomlott az a rendszer, amely a nemesség és a fejedelmi önkényuralom érdekeit szem előtt tartó, az ősi szabadságokat eltipró vezetőket állított a széki közösségek élére. Bár megmaradt a fejedelem által kinevezett udvarhelyi kapitány és főkirálybíró, a szabadságlevél által szavatolt helyi autonómiát visszaállították.
A táborban jelentkezők száma kétszeresére vagy háromszorosára emelkedett. A kortársak közül a székely had létszámát egyesek huszonötezerre, mások negyvenezerre becsülték.
Pellérdi Péter korabeli beszámolója szerint a Havasalföldre induló erdélyi had huszonkétezer vagy huszonnégyezer főnyi székelyből, Bocskai István nyolcszáz kopjás lovasából, ezerkétszáz puskásából és Wayer János kozák kapitány háromszáz kozákjából állt. A had kiegészült a császár ezerhatszáz fős német fegyveresével. Az erdélyi városok közül Szeben ezer fekete drabant puskást, Brassó ezer drabant, Medgyes ezer „zöld köntösű” drabant puskást, Beszterce ezer gyalogost, Szászsebes, Szászváros, Szerdahely és Nagysink pedig összesen ötszáz puskást állított ki. Az erdélyi had kiegészült a fejedelem ötszáz drabantjával és ezer más gyalogkatonájával. A hadhoz tartozott a kétezer lovasból álló „fejedelmi udvarnép”, Bocskai István háromszáz lovasa, Jósika kancellár kétszáz, Gyulafi László két­száz, Csáki István száz lovasa és a nemesi had. (A fejedelem paran­csára minden erdélyi nemesnek személyesen hadba kellett szállnia.)
A Feketehalom melletti mezőn táborozó erdélyi hadhoz csatlakozott őtefan Rőzvan mold­vai vajda hadserege, amely 2300 gyalogosból és hétszáz lovasból állt. Pellérdi Péter 1596-os évi be­számolója szerint „a havasalyi vajda is ké­szen várta az erdélyieket, de hadfelszerelés szempontjá­ból a székely had katonai értéke felülmúlta a többi csapatokét”.

A törökellenes hadak 1595. október 16-án érkeztek Târgoviște alá. Szinán nagyvezér a megerősített várban mintegy négyezer főnyi erős őrséget hagyott, maga pedig Bukarest felé vonult vissza. Báthory Zsigmond ötszáz főből álló lovas csapatot küldött Szinán visszavonuló seregeinek állandó zaklatásá­ra, de a derékhaddal hozzálátott Târgoviște várának bevételére.
A döntő támadásra október 18-án került sor, az ostrom harmadik napjának alkonyata előtt. A székelyek megtörték a védekező törököket, felmásztak a vár falaira, és felgyújtották a várbeli épületeket. Ezzel meg­nyitották az utat a keresztény hadak előtt, és alig néhány óra alatt Târgoviștét elfoglalták. Az ostromló székelyek­ből sokan elestek, amikor a falakra hágtak. Nemcsak vitézségükkel és bátorsá­gukkal tűntek ki Târgoviște ostrománál, de nagy véráldozattal is fizettek a ha­vasalföldi fejedelmi székhely felszabadításáért.

Az erdélyi hadak Târgoviște alól Buka­rest felé nyomultak előre. Előrehaladásuk lassan haladt, hiszen az elpusztított országban a mintegy negyvenezer főnyi hadnak Erdélyből kellett élelmet hozni társzekereken. Onnan jött a lőpor is. 1595. október 20-án az erdélyi had megjelenésére Szinán hada kénytelen volt elhagyni Bukarestet. A Báthory Zsigmond által vezetett sereg Giurgiu felé nyomult előre. Október 25-én már megkezdődtek a harcok Giurgiunál. A Duna bal part­ján álló erődöt a törökök a 16. század közepétől vették birtokukba.  A várat ez alkalommal Szinán nagy­vezér erősítette meg. Arra számított, hogy a vár fedezi a Dunán átkelő hadait, ezért a várban erős őrséget hagyott hátra, míg maga megkezd­te a Dunán való átkelést.
Giurgiu várának bevétele a keresztény hadak igen fontos győzelmét jelentette. Szinán nagyvezér szégyenteljesen hagyta el Havasalföldet. A székelyek hadi tetteire Bécsben is felfigyeltek. Az 1595. november 25-i bécsi tudósítás arról tájékoz­tatta olvasóit, hogy mennyire előnyös a széke­lyek hadba hívása, akik minden zsold nélkül a harcban helytálló nagyszámú hadat tudnak ki­állítani. Az 1595. november 1-jén kelt francia nyelvű tudósítás is azt írta, hogy ők alkotják Erdély legerősebb katonai erejét.

Giurgiu elfoglalásával 1595. október 30-án véget ért a havasalföldi hadjárat. A Báthory Zsigmond által vezetett erdélyi had már november elején hazatért. De be sem fejeződött a háború, a nemesség megpróbálta meggyőzni a fejedelmet, vonja vissza a székelyeknek adott szabadságlevelet. Baranyai Decsi Czimor János szerint a visszatérő hadak még csak Brassóig jutottak, amikor „a nemesség kérte a fejedelemtől, hogy mivel isten jóvoltából a török háborút lelke vágya szerint befejezte, a székelyeket adják vissza előbbi uraiknak”. A székelyek erről a kezdeményezésről semmit sem sejtettek. Visszatértek otthonukba és várták véráldozatuk jutalmát. A Fe­ketehalomnál kiadott szabadságlevél értelmé­ben ugyanis mindazok, akik a hadjáratban részt vettek, felszabadultak a jobbágyság járma alól.
A köz­székelyek megtagadták az engedelmességet volt földesuraiknak, miközben a szé­kely lófők és főemberek sehogy sem tudtak be­lenyugodni jobbágyaik elvesztésébe. A közszékelyek a gyulafehérvári országgyűlésre soraikból érdekeiket hően képviselő férfiakat választottak. Küldötteik a székelyek nevében panaszt emeltek a fejedelemnél a neme­sek ellen, akik szerintük nem tartották be a szeptemberi kiváltságlevélbe foglaltakat. Válaszképpen a székely főemberek is panaszlevelet nyújtottak be a fejedelemnek, amelyben a közszékelyeknek a szolgasorból való kivételének jog­ellenességét hangoztatták.

Báthory Zsigmond és a rendek be akarták tartani az elfogulatlanság és törvényesség látszatát. Úgy határoztak, a kérdés megvizsgálására törvénytudókat nevez­nek ki. A nemesek a „törvénytudó bölcs bizottság” előtt azzal érveltek, hogy a szabadságlevelet a fejedelem csupán kényszerből, a „nagyobb veszedelemtől félve, s a török szultán egész seregével állandóan fenyegető Szinántól való rettegés miatt” adta ki. Fő érvük azonban a szabadságlevélbe foglalt feltételek megszegése volt, ugyanis a közszékelyeknek a nemesek elleni fellépése semmissé tette magát a szabadságlevelet, s érvényen kívül helyezte a jobbágyság alóli felszabadítást.
A bizottság megvizsgálta mind a két fél által felsorolt érveket, s ezzel kapcsolatos véleményét az országgyűlés elé terjesztette. A bizottság összetételét vizsgálva nem férhetett kétség ahhoz, hogy kinek a javára fognak dönteni. Az országgyűlési határozat a székelyek érveit meg sem említette, csak a nemesi küldöttek ér­velésére támaszkodott. ők az ősi székely szabadságnál régebbieknek és erősebbeknek minősítették az adományok rendszerét. Az érvelés hamis volt, hi­szen a székely szabadságok régebbiek vol­tak a János Zsigmond és a Báthoryak által adományozott nemesi kiváltságleveleknél.
A határozat elfogadta a szé­kely főrendiek egy másik érvét is. E szerint a Báthory Zsigmond-féle szabadságlevél bizonyos feltételekhez volt kötve, amelyeket a köznép nem tartott be. Ez utóbbiak „az köztök való ne­mességnek házokra menvén kerteket, molnokat (malmokat) elvagdalták és elfoglalták, ta­vokat elvágták és meghalászták, szántó földe­ket, széna réteket elfoglalták, tilal­mas erdejeket levágták, szőlejeket ezenképpen elfoglalták, magok számokra megszedték, és egyéb efféle erőszakosságokat cselekedtek, melyeket őnekik eltőrni igen káros volt.”
A döntéshozók szerint a feltételek megszegése az egyezség hatályon kívül való helyezését is jelentette. Báthory Zsigmondot tehát azzal győzték meg a szé­kely nemesek, hogy szabadságlevelét kényszer­ből adta ki, azt tőle a közszékelyek erőszakosan, felkeléssel fenyegetve csikarták ki, s mi több, a kiállított szabadságlevélben foglalt feltétele­ket is megszegték. Az országgyűlésnek a székelyek szempontjából igazság­talan ítéletét kihirdették. A nagy véráldozat részükről hiábavalónak bi­zonyult. A székely nemesség az erdélyi rendek támogatásával szervezetten, céltudato­san lépett fel a székely jobbágyok felszabadí­tása ellen. Akik az 1595-ös hadjárat előtt jobbágyok voltak, újra uraiknak vagy a fejedelmi várak kapitányainak hatalma alá kerültek.

(folytatjuk)