Az EP-választások nemzetpolitikai vetületei

A Fidesz győzelmének arányai, az ellenzéki pártok körében történt átcsoportosulás, az erdélyi és a felvidéki magyarság választási szereplése, európai szinten pedig a bevándorlásellenes erők növekedése bír jelentőséggel a magyar jövő szempontjából.

A nemzeti erők sokfelé előre törtek – legfontosabb Marine Le Pen és Salvini pártjának eredménye –, de ezek a pártok továbbra is messze állnak attól, hogy a politikai korrektség zászlaja alatt gyülekező, Európa jelszavával a földrész sírját ásó fősodratú politika úthengerét meg tudnák állítani. A baloldaltól egyre kevésbé különböző Európai Néppárt teret vesztett ugyan – a 2014-es 221 mandátum helyett 179-et szereztek –, de a jövendő Európai Parlamentben még mindig ő képezi a legnagyobb csoportot. Csökkent a szocdemek – a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének – támogatottsága (191 képviselő helyett 150 mandátumuk lesz), és jelentősen erősödtek az alapból bevándorláspárti liberálisok (67 helyett 107 képviselővel rendelkeznek majd), valamint a hasonlóan áltoleráns zöldek (50 helyett 70 mandátumot szereztek). Nincs lehetőség végigmenni az összes pártcsoportosuláson, annyi mindenesetre látványos, hogy a bevándorláspárti erők továbbra is masszív többséget alkotnak az Európai Parlamentben. 

Kárpát-medence szintjén a felvidéki magyarság hajszál híján vesztette el európai parlamenti képviseletét, 4,9%-nyi szavazatot kapott. A Híd-Most nevű nyíltan asszimilációpárti és autonómiaellenes szlovák–magyar vegyes párt 2,6%-ot kapott.

Az RMDSZ – egyedül volt a pályán és a magyar kormány is keményen mellé állt – vette az akadályokat, s mind abszolút számban (mintegy 470 ezer szavazatot könyvelhetett el), mind relatív (5,4%) korrekt eredményt ért el.

A romániai választás a szocdemek visszaszorulását és az ellenzék előretörését hozta, de ez a magyarság szempontjából nem sok változást fog eredményezni.

Az anyaországban a Fidesz magabiztos győzelmet aratott a maga 53%-ával. Minden megyében, városban, de alighanem minden szavazókörben is első helyen végzett. Ennek különösen az őszi önkormányzati választások vonatkozásában van jelentősége.

Orbán Viktor európai szinten nehéz helyzetben lesz: le kell „meccselni” az ellentéteket az egyre inkább a fősodorba integrálódó, hajdani politikai profilját elvesztett Európai Néppárttal. Nagy kérdés, mi fog győzni: a józanság vagy az indulatok?

Eddig sem a Fidesz keltette a feszültséget, hanem a balliberális oldalnak egyoldalú gesztusokat tevő, a megfelelési kényszerben levő néppárti vezetés, amely nyíltan odaállt a bevándorláspárti erők mellé.

Kölcsönös érdek a modus vivendit megtalálni, de kérdés, sikerül-e, amennyiben Manfred Weber – aki előre jelezte, hogy nem akar magyar szavazatokkal bizottsági elnök lenni – nem vesz vissza a stílusából.

Az ellenzéki térfélen komoly, a magyar belpolitikát középtávon igencsak befolyásoló erőátcsoportosulás zajlott, amelynek egyértelmű nemzetpolitikai következményei vannak.

A vasárnapi megmérettetésnek három nagy vesztese a Jobbik, az MSZP és az LMP.

A Jobbik tavaly a parlamenti választásokon 20%-ot ért el, most meg kellett elégednie 6,4%-kal. Ezzel elveszítették tíz évig őrzött középpárti státuszukat, amit 2009-ben az emlékezetes, 15%-os eredménnyel szereztek meg, miközben táboruk azon aggódott, hogy átlépik-e egyáltalán a küszöböt. Ha így folytatják, s egyre jobban besimulnak a Havas Henrik, Kálmán Olga, Hont András vagy Para-Kovács Imre nevével fémjelzett nemzetellenes és bevándorláspárti balliberális szellemi körbe, akkor könnyen lehet, hogy a három év múlva esedékes parlamenti választásokon a küszöb eléréséért kell küzdeniük. A magát antifasisztának mondó, hőzöngő, gyújtogató, keresztény- és magyarellenes csürhével való együttvonulást, a magyar nemzet ellenségeivel való összeborulást, az eredeti eszmék feladását nem értékelték a választók, ami megmutatkozott a párt korábban tömegeket vonzó rendezvényeinek támogatottságán is. A párt vezetői ezután elgondolkodhatnak azon, hogy a Jobbikot vesztes pályára állító, szilárd eszmei bázisától megfosztó, majd elegánsan lelépő Vona Gábornak tényleg annyira jó volt-e a politikai szimata, mint ahogy ezt az egykori elnök a néppártosodást meghirdető kongresszuson saját magáról magabiztosan állította. Megérte-e feladni a nemzet lelkiismeretének szerepét, a politikai igazmondás luxusát a hatalom megszerzésének ábrándjáért?

Az MSZP és a DK közötti, régóta zajló párharc egyértelműen utóbbi győzelmével zárult, az MSZP 6,7%-kal a Jobbikhoz hasonlóan kispárt lett, míg a Demokratikus Koalíció középpárttá nőtte ki magát 16,2%-kal. Köszönhető ez elsősorban Dobrev Klára kampányának és személyes rétori kvalitásainak. S nem utolsósorban annak, hogy a listavezető egyszerűen fittyet hányt a tényekre a legvadabb abszurditások magabiztos kijelentését is vállalva.

Dobrev a leggátlástalanabbul használta ki azt, hogy az átlagpolgár belefáradt az igazságkeresésbe, abba, hogy a politikai szereplők ugyanabban a kérdésben homlokegyenest mást állítanak sokszor nemcsak vélemény-, hanem ténykérdésekben is.  Így aztán jellemzően annak ad hitelt, aki rokonszenves neki. A DK-s átlagszavazó sem szeretné, ha Budapest úgy nézne ki, mint a berlini Kreuzberg vagy a brüsszeli Molenbeek, ahol fehér keresztény embert mutatóban is alig találni, ha egekbe szöknének a bűnözési mutatók, ha a nagyvárosok életének részét képezné a terrorizmus. Viszont örömmel hallhatta pártja listavezetőjétől, hogy „nincsenek bevándorláspárti politikusok és politikai erők”. És akkor arról ne szóljunk, hogy Dobrev számára Románia a bezzegország, amely szerinte lehagyta a gazdaságilag tényleg egyre jobban teljesítő Magyarországot.

Sokat számított az is, hogy a párt központi kampányüzenete – az Európai Egyesült Államok – sok tudatlan ember számára pozitívan csenghetett, mivel nem a jelenlegi politika folytatása nyomán középtávon megjósolható Egyesült Európai Kalifátust fedezte fel benne, hanem az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló, sikeres, a világnak kulturális, politikai és gazdasági mintát adó erős szövetséget.

Gyurcsányék előretörése nem kedvez az ellenzéki összefogásnak, ami ősszel, az önkormányzati választásokon kulcskérdés lesz, mint ahogy 2022-ben is az egyéni körzetek vonatkozásában.

A Lehet Más a Politika (LMP) lenullázta magát: könnyen lehet, hogy 2022-ben a parlamentből is kiesik. Nincs mit csodálkozni, inkább az a meglepő, hogy Schiffer András távozása után eddig húzták.

Az ellenzéki térfél két nagy győztese a már említett DK, valamint a 9,9%-ot hozó Momentum. Ez utóbbi olyan párt, amelynek vezetője képes volt azt nyilatkozni, hogy Orbán Viktor „gyáva, mert fél a migránsoktól”. Nos, egy politikai vezető nem attól lesz bátor, hogy semmibe veszi a közösségére leselkedő halálos veszélyt, hanem attól, ha saját fizikai létét is kockáztatva mindent megtesz a veszély elhárítása érdekében. Orbán pedig ezt teszi. A Momentum vélhetően felszívta az LMP szavazóinak nagy részét, hiszen a két párt politikai profilja szinte azonos. Ezzel valószínűleg belépőt nyertek a 2022-es parlamentbe is.

Nem érte el a küszöböt a Jobbik eredeti eszmeiségét képviselő Mi Hazánk Mozgalom, de az, hogy néhány hónap alatt felépítettek egy 3,3%-ot hozó pártot, jelzi, számolni kell velük ősszel az önkormányzati választásokon,

s 2022-ben esélyük van parlamenti tényezővé válniuk.

Összefoglalásul leszögezhetjük:

a legfontosabb, létünket és unokáink jövőjét egyaránt közvetlenül érintő kérdésre, a bevándorlás problémájára a vasárnapi EP-választás nem adott megnyugtató választ.

„Csapataink harcban állnak”, továbbra is kulcskérdés marad a közép-európai együttműködés, a V4-ek szövetsége, amely köré csoportosítani kellene mindazon államokat, ahol a fehér keresztény kultúra megőrzésének törekvését nyíltan felvállaló politikai erők állnak a kormányrúdnál.