Pataky István 2019. május 02., 21:43

Ukrajnán csak a nyomásgyakorlás segíthet

Az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás 2017. szeptember 1-jén lépett hatályba. Négy nappal később, szeptember 5-én Kijevben elfogadták a kisebbségek jogait súlyosan korlátozó oktatási törvényt, amelynek értelmében az iskola ötödik osztályától kezdve elveszik az anyanyelvű tanulás jogát.

Egy héttel ezelőtt a kijevi parlament elfogadta az új nyelvtörvényt, amely a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást is kilátásba helyez. A törvény hatálya kiterjed többek között a tanárokra, s az államilag támogatott egészségügyi intézményekben dolgozó orvosokra is. A jogszabály előírja: a nyomtatott sajtótermékek példányszámának legalább fele ukrán nyelven jelenjen meg. Jogi kiskaput jelenthet a magyarul közlő médiának, hogy a kötelező fordítás nem vonatkozik azokra a sajtótermékekre, amelyek az EU valamelyik hivatalos nyelvén jelenik meg.

Igen, jól érzékelik, a jogszabály túlszárnyalja a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveit. Ez akkor is tény, ha a törvény az Oroszország által megtámadott keleti országrésznek szól, ahol Ukrajna nemcsak nyelvi, de politikai, gazdasági szempontból sem ura már a helyzetnek. Miben bízhatnak Kárpátalján? Egyrészt abban, hogy a jogszabályt nem fogják végrehajtani. Ukrán elemzők szerint a diszkriminatív, az európai normáknak, de az ukrán alkotmánynak is ellentmondó törvény ugyanis a végletekig megosztja az országot. Másrészt Volodimir Zelenszkij újonnan megválasztott államfőben, aki tett néhány óvatosan bíráló megjegyzést a nyelvtörvényre. A kisebbségek anyanyelvű oktatását ellehetetlenítő korábbi jogszabályról viszont már szó sincs.

Ebben a kárpátaljai magyarok számára reménytelennek tűnő helyzetben Magyarország egy rendkívül kemény diplomáciai lépést választott: addig nem támogatja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit, megvétózza a NATO–Ukrajna csúcstalálkozókat, miniszteri találkozókat, amíg a meglévő, de elvett kisebbségi jogokat Kijev nem adja vissza. Azokat, akik ezt valamiféle példátlanul radikális reagálásnak találják, érdemes emlékeztetni két térségbeli viszályra.

Szlovénia és Horvátország 2009 novemberében Stockholmban írta alá annak a határvitának a megoldását célzó megállapodást, amely majdnem egy évig megakasztotta az akkor még az Európai Unión kívüli Zágráb csatlakozási tárgyalásait Brüsszellel. Az EU-tagállam Szlovénia 2008 decemberében megvétózta a horvát EU-csatlakozási tárgyalások több fejezetének lezárását a határvita miatt. Ljubljana csak azután oldotta fel a vétót, hogy a két kormányfő megállapodott: nemzetközi döntőbíróságra bízzák a kérdés megoldását.

Ennél is ismertebb a görög–macedón konfliktus. Görögország és Macedónia külügyminisztere tavaly júniusban írta alá a megállapodást a névvita rendezéséről, amelynek értelmében a volt jugoszláv köztársaságot Észak-Macedóniára nevezik át. A két állam között azóta folyt a névvita, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Az EU-tag Athén a névváltoztatásig akadályozta a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. Csak a kárpátaljai magyarság már meglévő jogait akarja vissza a sértett nacionalizmus hatása alá került Kijevtől. Némi nyomásgyakorlással ugyan, de a diplomáciai szokásjog keretein belül. Van egy olyan érzésem, hogy végül ez fogja megoldani a jogfosztó törvények ügyét.