Száz éve született Keresztes Sándor, a KDNP alapítója

Keresztes Sándor a Vatikánban lett nagykövet. Ennek most a pápalátogatás küszöbén az ad aktualitást, hogy az ő áldozatos munkájának köszönhetően 1991-ben II. János Pál pápa érseki rangra emelte a Gyulafehérvári Egyházmegyét.

„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” (Robert Schumann volt francia miniszterelnök)

Ha manapság százéves évfordulóról hall az erdélyi ember, akaratlanul is összerezzen, legyen az magyar vagy román. Mert míg előbbinek nincs mit ünnepelnie, utóbbit sem veti fel a büszkeség, ha csak nem szász és államelnök. Mert egy évszázad alatt nem Óromániát sikerült Erdélyhez felemelni, hanem éppen visszafejleszteni azt az előbbi szintjére.
Ám mivel egy közösség, nemzet eredményét az egyének teljesítményeinek összessége adja, mégis találunk üdítő példát még a centenárium környékén is. Ilyen a Magyarókerekén 1919. március 9-én Keresztes Károly helyi tanító és Fazakas Erzsébet hatodik gyerekeként megszületett Keresztes Sándor. Édesapja előbb Magyarókerekén, majd Magyarfenesen tanítóskodott, ám korai halála után a család Bánffyhunyadra költözött, ahol nagy szegénységben élt.

Az ifjú Keresztes élete szinte lenyomata a közép-európai ember 20. századi kálváriájának.

Maga is megélte a barna és vörös diktatúra szorongatását. Középiskoláját a piaristáknál, míg az egyetemet szintén Kolozsváron végezte, és közben bekapcsolódott a társadalmi, egyházi élet szervezésébe. Ekkor ismerkedett meg Márton Áron püspökkel, akivel annak haláláig tartotta a kapcsolatot. De a világháború olyannyira közbeszólt, hogy 1944 decemberében embermentő tevékenységéért a nyilasok letartóztatták, és csodával határos módon menekült meg a Sopronkőhidára való szállítástól, így a haláltól is.
Később lelkesen bekapcsolódott az újjáépítésbe, 1947-ben képviselő lett Budapesten a Demokrata Néppárt színeiben. De politikai karrierjét ismét kettőbe törte a berendezkedő vörös diktatúra, és klerikofasiszta múlt hamis vádjával megfosztották mandátumától. Ezután kétkezi munkával próbálta fenntartani egyre népesebb családját – rendőri megfigyelés mellett.
Az 1956-os forradalom leverése után internálták. Tekintettel nyolc gyerekére, felajánlották neki a szabadulást együttműködés fejében. De az általa adott három jelentés operatív érték nélküli volt, ezért két év múlva alkalmatlanként kizárták a hálózatból. Ilyen lelki tortúrák közepette nevelte nyolc gyerekét. A diktatúra enyhülésével fokozatosan bekapcsolódott az egyházi életbe, az Új Ember kiadóhivatalnál dolgozott.
Az 1989-es romániai diktatúra bukását követően, bár még lövöldöztek a szekusok, ő fiaival segélyszállítmányt hozott Erdélybe.

A mámoros szabadság első pillanataiban került sor a magyar–erdélyi kereszténydemokrata „csúcstalálkozóra” Kolozsváron. Mit meg nem adnék, ha e beszélgetésnek némán meghúzódva egy kisszéken a részese lehettem volna. Találkozott a székelyföldi születésű keresztyén teológiai professzor a kalotaszegi születésű keresztény magyarországi jogásszal. Ekkor már mindketten elmúltak 70 évesek, de szívükben ifjúi reménnyel a jövőt fürkészték, annak lehetőségeit latolgatták. Mert mindketten felneveltek nyolc gyereket. De újabb csalódás következett, mert a diktatúrából magukat átmentett rendszer/gengszterváltók a nyolc gyereket felnevelő családapákat, közösségi embereket kiszorították a hatalomból. Pedig meg vagyok győződve: ha a magyarországi és erdélyi magyarság politikai irányát a 90-es évek elején Tőkés István és Keresztes Sándor határozzák meg, akkor ma nem itt tartana a Kárpát-medencei magyarság, nem küszködne a demográfiai csőddel sem.

Keresztes Sándor a Vatikánban lett nagykövet.

Ennek most a pápalátogatás küszöbén az ad aktualitást, hogy az ő áldozatos munkájának köszönhetően 1991-ben II. János Pál pápa érseki rangra emelte a Gyulafehérvári Egyházmegyét. 2013-as halálát követően egy évvel helyi kezdeményezésre a Barankovics Alapítvány támogatásával tábla őrzi emlékét a helyi templom falán.