Makkay József 2019. március 26., 09:24

Elmaradt elszámoltatás

A három osztályt végzett Vasile Ciolpan, a máramarosszigeti politikai börtön egykori parancsnoka – mint aki jól végezte dolgát – 2004-ben senkitől sem zavartatva békésen elhunyt. Az ország egyik legrettegettebb kommunista fogházának hóhéra sok más társához hasonlóan 14 évet élt újabb kori demokráciánk erkölcsi és anyagi védelme alatt. Egyik kilencvenes évekbeli interjújában elképesztő cinizmussal próbálta tisztára mosni magát, amit józan ésszel aligha tudtak feldolgozni az általa meghurcolt, megalázott és valami csoda folytán mégis életben maradt politikai foglyok és hozzátartozóik. A volt parancsnokot mindez aligha érdekelte, mint ahogyan a ma is közöttünk élő nyugdíjas börtönőröket, szekuritátés tiszteket és a régi rendszer egyéb kiszolgálóit sem foglalkoztatja, hány embernek tették tönkre az életét, vagy hány embert juttattak temetőbe.
Ezzel el is jutottunk a rendszerváltásnak nevezett perverz folyamat harmincéves történetéhez: e három évtized távolról sem volt elegendő ahhoz, hogy őszintén felleltározza a múltat, és tükröt tartson azok elébe, akik e tragikus múltú rendszernek elsődleges kiszolgálói és haszonélvezői voltak. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen ha körülnézünk a romániai rögvalóságon, a legfelső politikai vezetéstől a politikai pártok megyei sleppjéig sok helyen a régi rendszer emberei díszelegnek. Nem véletlenül ütközött nagy ellenállásba a Temesvári Kiáltvány nyolcadik pontja, amely megszabadította volna az 1989 utáni román társadalmat a kommunista rezsim embereitől. Egy ilyen közösségi kérésnek értelemszerűen semmi esélye nem volt a kommunista rendszer másodvonalát átmentő Iliescu-rendszerben, de mint kiderült, a későbbi államfők és kormányok uralma alatt sem.
A kommunizmus örökségét kutató szakemberek a rendszerváltás utáni Románia magányos harcosai, akik a rendelkezésükre álló forrásokból megszállottan próbálják kibányászni a totalitárius rendszer rémtetteinek tömkelegét. Munkájukat nehezíti, hogy a mindenkori hatalom mindent elkövet annak érdekében, hogy tevékenységüket pénzügyileg, intézményileg és politikailag egyaránt hátráltassa. Sok levéltári adat továbbra is bajosan elérhető, vagy egyszerűen elérhetetlen: a ma is aktív szekustisztek és egyéb magas beosztású személyek védelmére a különböző állami hivatalok többszörös kordont vonnak.
Egyértelmű, hogy közelharc folyik a múlt kiszolgálói és a múltat kendőzetlenül feltárni akaró táborok között. Az elmúlt években elítélt két börtönparancsnok története csepp a tengerben, rengeteg közvetlen munkatársuk még ma is él. Az anyagilag is kiemelten honorált nyugdíjas éveik éppen azt bizonyítják, hogy az utóbbi három évtized egymást váltó bal és jobboldali kormányai nemhogy senkit nem akarnak büntetőjogilag elszámoltatni, de annyit sem tesznek meg az egykori áldozatok emlékéért, hogy a kommunista rendszer elnyomó államgépezetéből nyugdíjazottak legalább az átlagos földi halandóhoz hasonló nyugdíjt kapjanak.