A Reform Tömörülés volt az igazi tulipán

Megalakulásának negyedszázados évfordulóját ünnepli március 16-án Nagyváradon az RMDSZ egykori autonomista erőinek legjelentősebb platformja, a Reform Tömörülés. 2003-as megszűnésekor úgy ítélték meg, a szövetségben nem maradt esély a közös munkára. 

A Reform Tömörülés csapata tíz esztendőn át harcolt azért, hogy az RMDSZ politikáját ne Bukarestből határozzák meg és az autonómiaprogram ne csak a hivatalos dokumentumoknak legyen fő követelése, hanem a napi politikának is. Küzdött, hogy a szervezet forduljon vissza arról az útról, amelyen 1996. november 28-án a bukaresti SZKT-n elindult, és váljék ismét magyar nemzeti önkormányzattá. Tavaly volt feloszlatásának 15. évfordulója.

A platform története a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) megalakulásával vette kezdetét 1990 januárjában. Annak idején a MISZSZ-t sokan az RMDSZ ifjúsági szervezeteként tartották számon, de valójában az erdélyi magyar fiatalok az RMDSZ-szel párhuzamosan vagy attól függetlenül alakították meg szervezeteiket 1989 decemberében, illetve 1990 januárjában. A MISZSZ első kongresszusán, 1990 márciusának közepén már téma volt, hogy szervezetileg különüljön el a politikai „élcsapat” és a mozgalom. Ha formálisan ez nem is történt meg, az év derekán, Székelyudvarhelyen megtartott választmányi gyűléssel kezdve külön ülésezett a szervezet mozgalmi része és politikai csapata. Ez utóbbi vált ki és alakult formális RMDSZ-platformmá Reform Tömörülés néven 1993 decemberében a MISZSZ Félix-fürdőn megtartott kongresszusán.

Két esztendőn keresztül 1993-tól kezdve a MISZSZ-t együttműködési szerződés kötötte a Reform Tömörüléshez: ennek lényege az volt, hogy a MISZSZ átadja az RT-nek az RMDSZ struktúráiban a szervezetet megillető helyeket, az RT cserében pedig felvállalja az ifjúsági érdekek képviseletét. A Félix-fürdői kongresszus a két szervezet közös tiszteletbeli elnökévé választotta Szőcs Géza korábbi szenátort és RMDSZ-főtitkárt, aki mindvégig vállalta MISZSZ-es identitását. A platform elnökévé Toró T. Tibort választották, aki a platform tízéves történetének ideje alatt végig megőrizte pozícióját.

A Reform Tömörülés nemzeti-liberális elvi alapokon közelítette meg az autonómia kérdését és általában a politikát.

Hadd idézzük a platform első hivatalos dokumentumát, a megalakuláskor kibocsátott szándéknyilatkozatot. „Mi, a Reform Tömörülés kezdeményezői, a nemzeti liberalizmus eszmerendszerének értékeit kívánjuk a politika színterén megjeleníteni. Tudjuk, hogy az egy fogalomban két irányzat volt, az egyén szabadságát hirdető liberalizmus és egy sajátos közösséget központba állító nemzeti eszme politikai gyakorlat szintjén összeegyeztethető, e két értékrendszerből fakadó kettős feladat egyidejűleg megvalósítható, egymás ellenébe való fordulása megakadályozható.”

Mára az emlékezet az RT-t az RMDSZ-vezetés kérlelhetetlen ellenfeleként őrzi, s csak kevesen tartják számon, hogy e csapat munkával és szavazatokkal támogatta a Markó-féle vezetést mindaddig, amíg be nem bizonyosodott, hogy azoknak nem az autonómia megteremtése az elsődleges cél, hanem az RMDSZ-en belüli pozíciók minden áron való biztosítása és a kormányzati hatalom megszerzése.

Már az sem ígért jót, hogy Markó Béla – aki nem helyeselte a neptuni tárgyaláson való részvételt 1993 júniusában – középre helyezkedett a neptuniakat joggal bíráló Tőkés László és az RMDSZ-nek, illetve az erdélyi magyarságnak súlyos politikai kárt okozó partizánakció végrehajtói – Borbély László, Frunda György és Tokay György – között. Markó önpozicionálása szoros összefüggésben van azzal, hogy a belső válság végére pontot tevő SZKT-gyűlésen, 1993. szeptember végén a testület elítélte ugyan a mandátum hiányában tárgyalókat, de nem rótt ki rájuk büntetést. Az első nyilatkozat, amely méltó módon büntette volna a különutasokat, egyetlen szavazat híján bukott el. Ha Markó akkor nyíltan elmondja azt, amit Borbély Imre 1995-ös, hozzá címzett nyílt levelében megfogalmazott – és amit ismereteink szerint soha senki nem cáfolt, vagyis hogy Frundáék nemcsak mandátum nélkül, de elnöki tilalom ellenére mentek tárgyalni –, okunk van feltételezni, hogy meglett volna a hiányzó szavazat.

Az RT és Markóék szakítása azonban nem ekkor következett be, hanem a Nagy Benedek-ügy kapcsán.  Emlékezetes, hogy 1994 decemberében Nagy Benedek képviselő gyalázkodó röpiratot terjesztett frakciótársai körében – amelyben hitelt adva a Tőkés Lászlót ért botrányos rágalomnak, miszerint Temesvár hőse szekus együttműködő lett volna –, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét a „Gonosz rabjának”, „gátlástalan puhánynak” és „hűtlen kezelőnek” nevezte.

Markó Béla kivárásra játszott, nem volt hajlandó elhatárolódni Nagy Benedektől, noha erre nyílt levélben kérte fel 29 RMDSZ-tisztségviselő.

Az ügyet az operatív tanács elé utalta, amely azt az etikai bizottságnak továbbította. Végül az SZKT, majd a kongresszus döntött a kérdésben: Markó célja nyilván az volt a kivárással, hogy a rágalom minél mélyebben igya bele magát a társadalom szöveteibe. Nagy Benedeket három évvel később a vallásügyi államtitkárságon láthattuk viszont.

Ez perdöntő volt abban, hogy az RT saját elnökjelöltet indított Markóval szemben az 1995 májusában megtartott RMDSZ-kongresszuson Kónya Hamar Sándor személyében, aki akkor alulmaradt az első körben nagy többséget szerző Markóval szemben. Annak dacára, hogy Markó Béla semmit nem teljesített azokból a kulcsfontosságú feladatokból, amelyekkel az 1993-as brassói kongresszus megbízta, s amelyek elvégzésére két év állt a rendelkezésére.  Lényegében ekkor dőlt el: az RMDSZ politikája meg fog változni, és a szervezet előbb-utóbb része lesz a Neptun-logika mentén a kormányzati hatalomnak.

Az írásba nem foglalt, de a gyakorlatban kiválóan működő neptuni ihletésű elitpaktum értelmében a magyar érdekvédelmi szervezet feladta az autonómiaküzdelem legfőbb eszközét, a külpolitikai nyomásgyakorlást, legitimálta a román kormányt kifelé és befelé, cserében pedig a román hatalom annyi „eredményt” biztosított, amit felmutatva az RMDSZ mobilizálni tudta választóit. Védte ugyanakkor az RMDSZ-t az esetleges külső kihívásokkal szemben, lásd a Magyar Polgári Szövetség 2004-es választásokon való indulásának állami eszközökkel való megakadályozását.

A MISZSZ helyét az RMDSZ struktúráiban 1995-ben átvette egy magasabb integrációs fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), amelynek a MISZSZ is tagszervezete maradt. A MISZSZ és a Reform Tömörülés közötti egyezség nem került megújításra, a platformot a továbbiakban az RMDSZ helyi szervezeteiben pozícióhoz jutott aktivisták és a választásokon mandátumot szerzők képviselték.

A platform életében az 1999-es kongresszus hozott alapvető változást, miután gombamód alakultak a helyi szervezetek. Ezek később a gerincét képezték az RMDSZ-en kívüli autonomista szervezetek önépítkezésének, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, majd a Magyar Polgári Szövetségnek. E csapat jó része együtt harcolt a továbbiakban a Magyar Polgári Pártban, majd annak értékválsága után az Erdélyi Magyar Néppártban.

Az RT vezetői ott voltak a Tőkés László által Alsócsernátonban elindított fórummozgalom szervezői között. A mozgalom célja az volt, hogy a tagság mozgósításával kényszerítse az RMDSZ-vezetést saját programjának, az autonómiának a felvállalására. A Markó-féle vezetés az 1996-os kormányzati szerepvállalással egyidőben ugyanis félretette programjának lényegét, az autonómiát, amely ettől kezdve jellemzően még a belső anyagokban sem szerepelhetett a 2004-es választásokig.

A Reform Tömörülés 1999-ben a csíkszeredai kongresszuson Kincses Elődöt támogatta Markó Bélával szemben.

Akkor a nemzetközi sajtó is felfigyelt a szerveződésre, hála a Bill Clintonhoz címzett nyílt levélnek, amely a platform történetének legnagyobb hatású akciója volt. A levél hátterét az adta, hogy nem sokkal a kongresszus előtt a világ első számú nagyhatalma elnökének szájából hallhattuk vissza a román diplomácia hazug szólamát, miszerint „Romániában modellértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést”. Az RT nyílt levele a kérlelhetetlen valósággal szembesítette a címzettet és az olvasókat. Clinton kijelentésének értelemszerűen az RMDSZ kormányzati szerepvállalása adott tápot.

Az 1999-es RMDSZ-kongresszust követően mélyült az ellentét az RMDSZ-vezetés és az autonomista oldal között. Markóék az autonómiaprogram feladásával párhuzamosan módszeresen távolították el a szervezetből a korábbi ellenállókat. Mindenkit mellőzni igyekeztek, aki nem akart elvi okokból beállni a sorba. A szervezet fokozatosan párttá alakult, szövetségi jellegét egyre inkább elvesztette.

A választás előtt 2000-ben több szabálytalanság is történt, ezek közül a legdurvább Kincses Elődnek az önkényes, alapszabályzat-ellenes felfüggesztése volt Maros megyei elnöki tisztségéből.

Ezt tetézte a Magyar Ifjúsági Tanács SZKT-küldöttei esetében a mandátum megerősítésének elmaradása, amire válaszul a MIT megszakította kapcsolatát az RMDSZ-szel.

Az RMDSZ-vezetés úgy látott neki a 2003-as kongresszus megszervezésének, hogy előtte az érvényben levő kongresszusi határozat dacára nem tartották meg a belső választásokat. Tőkés László bírósági úton kísérelte meg erre rákényszeríteni a vezetést, de sikertelenül. Mindezek után a Reform Tömörülés 2002 novemberében, Kolozsváron megtartott küldöttgyűlésén arról született döntés, hogy az RMDSZ illegitim, 2003. január végére tervezett kongresszusát az RT nem támogatja jelenlétével.

A Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ-kongresszus pártosította az alapszabályzatot, megfosztotta Tőkés Lászlót tiszteletbeli elnöki tisztségétől (a tisztség megszüntetésével) és a belső választásokat kiváltotta az elektoros helyi játékkal, a helyi elit önátmentését lehetővé tevő részleges tisztújítással. A szabályozás a platformoknak a „belső választásban” semmilyen szerepet nem adott. Jól látszott, hogy ez a történet vége.

Ahogy a pártoknak az a szerepe az állami keretek között, hogy részt vesznek a választásokon, úgy a pártokkal analóg belső szerveződéseknek, a platformoknak is ez lett volna a fő feladata. Miután ettől a lehetőségtől Szatmárnémetiben megfosztották őket, létértelmük veszett el.

A Reform Tömörülés vezetői levonták a következtetést: 2003 márciusában a platform utolsó kongresszusa kimondta saját feloszlását, tagjai pedig az RMDSZ-től független mozgalmat alapítottak.

E mozgalom az autonomista erők integrációs fóruma kívánt lenni, de a történelem hamar túllépett rajta, e szerepkört átvette a 2003 decemberében megalakított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

A platform önfeloszlató kongresszusával kapcsolatban mindmáig él az elmélet, miszerint belső ellentétek feszítették szét e közösséget, és lényegében önfeloszlatásba menekült a vezető elit. Ez olvasható volt az ellenséges és baráti sajtóban egyaránt. Lehet, kívülről ez volt a látszat, de belülről nézve nem igaz. A legabszurdabb vád, ami a platformot érte a fősodratú RMDSZ és annak sajtója részéről az volt, hogy tagjai csak a hatalmat akarják, értékrendi meggyőződésük valójában nincs. A politikai rágalmak sokfélék, de ez a legdurvább, legerkölcstelenebb és leggátlástalanabb. Egyik oldalról ennek épp a fordítottját fogalmazta meg a valóság: az RT politikaalakítóinak nem kellett volna mást tenniük, csak feladják elveiket, fenntartják a szövetségesi viszonyt Markó Bélával, és ölükbe hullott volna a hatalom. Miközben épp azok fogalmazták meg e vádat, akik többségének tényleg semmiféle meggyőződése nem volt, és csak a hatalmat akarták az RMDSZ-en belül.

Zárásképpen leszögezhetjük, hogy

e csapat mindvégig hű maradt jelszavaihoz: tisztességesen és következetesen politizált a nemzeti érdekek és értékek mentén

egy olyan jövőkép – az autonómia – érdekében, amelynek megvalósulása szavatolná közösségünk hosszú távú megmaradását. Vezetői ezt teszik ma is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben.