Pártkoalíciós EP-listát akarnak az RMDSZ-szel

Makkay József 2019. március 08., 13:27

Az RMDSZ nemrég rangsorolta az EP-választások listájára felkerült első öt jelöltjét. Az MPP és az EMNP egyaránt választási koalíciót akar, az RMDSZ viszont másféle együttműködésről tárgyalna. A három párt vezetőit kérdeztük.

Csak az RMDSZ. Az idei EP-választásokon sok babér nem terem az MPP-nek és az EMNP-nek Fotó: Pál Árpád

Mindhárom erdélyi magyar párt egyetért abban, hogy a romániai magyarságnak erős képviseletre van szüksége Brüsszelben a májusi EP-választásokat követően is. A viták abból adódnak, hogy milyen típusú összefogás vezethet el ehhez.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke az ideális megoldást hárompárti koalícióban látja: „Amennyiben egyetértünk abban, hogy a három erdélyi magyar mandátum elérése fontosabb nemzetpolitikai cél, mint az, hogy csak az RMDSZ által kijelölt képviselők jussanak ki Brüsszelbe, akkor könnyen meg tudunk egyezni a részletekről. Amennyiben az RMDSZ számára a pártérdek – a képviseleti monopólium – a fontosabb, akkor az együttműködés ellehetetlenül.

A kis pártok képviselőit félre lehet állítani, de szavazóikat ezzel nem tudják részvételre buzdítani. A magasabb részvételhez igazi összefogás kell, ennek formája pedig szerintünk a választási koalíció.

Az EMNP politikusa figyelmeztet: a jelenlegi közvélemény-kutatások 40 százalék alá mérik a magyar részvételi szándékot. A román pártok elnökválasztási főpróbaként tekintenek az EP-választásokra, tehát a szemben álló politikai erők mindent megtesznek saját szavazóik mozgósítása érdekében, így a román részvételi arány jó eséllyel magasabb lesz, mint a magyar, ami összefogás hiányában tovább ronthatja az erdélyi magyar esélyeket.
Az elmúlt 12 év tapasztalatait összegezve Toró elmondta: mindhárom EP-választáson sikerült megtalálni a megoldást arra, hogy három képviselője legyen az erdélyi magyarságnak Brüsszelben: 2007-ben a verseny mozgósított, 2009-ben az, hogy sikerült közös listát állítani, 2014-ben pedig a FIDESZ köré szervezett Kárpát-medencei együttműködés eredménye volt a három mandátum.

Most, hogy Tőkés László nem vállal újabb képviselői mandátumot Brüsszelben, a mozgósításra való megoldás egy hárompárti választási koalíció lehet

– szögezi le az ellenzéki párt ügyvezetője.

Az Magyar Polgári Párt is koalíciót akar
A két kisebbik erdélyi magyar politikai alakulat, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP egyaránt választási koalíciót szeretne az RMDSZ-szel. De amíg a néppártiak hármas koalícióban gondolkodnak, az MPP csak kétoldalú koalícióban indulna a szövetséggel. Mezei János, a párt elnöke lapunknak elmondta:

az MPP jelöltjei nem kérnek befutóhelyet, és nem az egyszínű RMDSZ-listára akarnak felkerülni, hanem kétoldalú választási koalíciót kötnének, amelynek értelmében a szavazólapon mindkét párt logója megjelenne.

A kampány idején a két párt részvételével közös munka folyna. Mezei elismerte, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök koalíciós ajánlatukat nem fogadta örömmel, de mint fogalmazott, erről még lesznek egyeztetések. Az MPP elnöke lapunknak azt is egyértelművé tette, hogy amennyiben nem születik választási koalíció, nem fognak teljes mellszélességgel részt venni az európai parlamenti választások kampányában.
„A néppárt nem kért sem befutó, sem más helyet az RMDSZ listáján. Mi a kezdetektől választási koalícióról beszéltünk, amelynek alapja a közös stratégiai célok, értékek és jövőkép alapján megfogalmazott program, cselekvési terv” – fogalmazott az Erdélyi Naplónak Toró T. Tibor, aki nem tartja túl meggyőzőnek az RMDSZ vezetőinek a koalícióval kapcsolatos identitásvesztésről szóló sajtóüzeneteit. Toró szerint még nem jutottak el oda, hogy konkrét értékalapú együttműködésről tárgyaljanak az RMDSZ-szel, ugyanis a szövetség eddig a tisztújító kongresszusukra, illetve jelöltjeik kiválasztásának folyamatára hivatkozva elodázták az érdemi egyeztetést. Az EMNP politikusa szerint a néppárt olyan értéket tud beadni a közösbe, mint elnökük, Szilágyi Zsolt szakmai tudása, külpolitikai tapasztalata és kapcsolatrendszere.

A néppárt együttműködésre van ítélve az MPP-vel

A hárompárti megegyezést az is nehezíti, hogy az MPP és az EMNP között sincs egyezség. Ezzel kapcsolatban Mezei János úgy fogalmazott, hogy mivel sem az EMNP, sem az MPP nem indul külön a választásokon, most a közös út a cél. „Nyitottak vagyunk mindenféle párbeszédre, de a cél most az, hogy minél erőteljesebb képviseletet tudjunk bejuttatni az EP-be, ezért most az RMDSZ-szel folytatunk tárgyalásokat a szavazatmaximalizálás lehetőségeiről” – nyilatkozta lapunknak Mezei János, az MPP elnöke.
Toró szerint az MPP új vezetőivel több menetes egyeztetésen vannak túl, de egyelőre nem sikerült megtalálniuk a megoldást a közös fellépésre. Toró úgy véli, a két párt együttműködésre van ítélve, ha esélyt akarnak adni a politikai szervezeteik által fontosnak tartott célok, a közösségi autonómiák és a választás szabadsága hatékony politikai képviseletének, illetve a jelenlegi, Bukarest felé torzult magyar politikai érdekképviselet kiegyensúlyozásának.

A néppárt folytatja az egyeztetést az MPP-vel, de sokkal inkább a következő két év politikai-társadalmi kihívásairól, különös tekintettel a 2020-as önkormányzati választásokra

– fogalmazott Toró T. Tibor.

Porcsalmi: nincs mindenki számára elfogadható javaslat
Kelemen Hunor, az RMDSZ újraválasztott elnöke több sajtónyilatkozatában tette egyértelművé, hogy a szövetség számára elfogadhatatlan a választási koalíció. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az Erdélyi Naplónak elmondta: eddig sem zárkóztak el a két párttal történő egyeztetéstől. „Az MPP-vel több ízben találkoztunk, illetve ezen a héten lesz egy következő találkozó, ahol reményeim szerint megerősítjük együttműködésünket és az eddig kialakult partnerségünket az európai parlamenti választásokra is. Ez azt jelenti, hogy az MPP politikusokat jelölhet az RMDSZ-listára. A néppárt azt mondta, legyen koalíciós lista, de sem tartalmi, sem más kérést nem juttattak el hozzánk. Mi elmondtuk, nyitottak vagyunk a tárgyalásokra az EMNP-vel is, amire a párt úgy reagált, hogy kommunikációs eszközként nyílt levélben fordult a közvélemény felé, ami nem igazán arra szolgál, hogy tárgyalásokat indítson el egy másik politikai alakulattal” – fogalmazott Porcsalmi.
A 2009-eshez hasonló közös EP-lista megismétlésével kapcsolatban Porcsalmi szerint a mostani választást nem lehet összehasonlítani a tíz évvel ezelőttivel.

Az összefogás akkor Markó Béla és Tőkés László között történt. Nem hiszem, hogy az ilyen típusú összefogásnak ma nagy mozgósító ereje lenne
– fogalmazott az RMDSZ-politikus. A befutó helyek körüli vitával kapcsolatban azzal érvelt, hogy ennek akkor lenne értelme, ha a harmadik, második vagy éppen az első helyre olyan személyt tudnának javasolni, akit elfogad az EMNP, az MPP és az RMDSZ is, de ilyen személyi javaslatról nem tud.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint mind Erdélyben, mind Magyarországon közös cél, hogy az erdélyi magyarság EP-képviseletét nem szabad gyengíteni.

Ezért mind az MPP, mind az EMNP bölcsességében bízik, hogy támogatni fogják az EP-választás kampányát, és kiveszik részüket a közös munkából.
A román médiában megjelent közvélemény-kutatásokat Porcsalmi nem tekinti mérvadónak. Mint fogalmaz, „nem aggódom, de nem vagyok nyugodt sem. Kampányokkal foglalkozom, és nyugodt esetleg május 27-én leszek. Addig nekünk dolgoznunk kell”.
A májusi választásra való felkészülés során az eddig bevált és működő módszereket szeretnék elsősorban alkalmazni a széleskörű mozgósításban. Az elkövetkező három hét az aláírásgyűjtésről szól, mert az RMDSZ-nek is 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie. Ezt követően minden a mozgósításról szól. „Minél több embernek minél egyszerűbben el kell mondani, hogy miről szól ez az európai parlamenti választás. Mégpedig arról, hogy

nyár után az Európai Uniónak változnia kell. És mi azt szeretnénk, hogy e változásnak a nyertesei, ne a vesztesei legyünk

– fogalmazott az Erdélyi Naplónak Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.