Makkay József 2019. február 28., 09:41

A velünk élő kommunista örökség

Magyar nyelvterületen minden év február 25-én tartják a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Magyarországon hangsúlyosabban, az utódállamokban élő magyar közösségekben vérszegényebb hozzáállással. A társadalom belefásult a közelmúlt emlegetésébe, amit súlyosbít, hogy az idősebb korosztály tagjai közül sokan megszépült emlékekkel idézik fel a kommunizmus örökségét – volt munkahely, ingyenlakás, stabil fizetés, stb. –, miközben arról feledkeznek meg, hogy ezért a „stabilitásért” milyen árat fizettünk.
A kommunizmus öröksége nem egy megfoghatatlan fogalom, nem a messzi múlt ködébe vesző balos propaganda, hanem egy 45 éves időszak szörnyű kísértetjárása – a Szovjetunióban ennél sokkal hosszabb –, amely milliók igazságtalan bebörtönzésével, meghurcolásával és kivégzésével írta be nevét a történelembe. A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Országos Intézet honlapján és közösségi oldalain folyamatosan teszi közzé kutatásainak eredményeit a kivégzettek, az elhurcoltak és a bebörtönzöttek listájáról, amely napról napra hosszabb, hiszen a kutatók a különböző archívumokból bányásszák elő a rég feledésbe merült hősök neveit és meghurcoltatásuk történetét.
Nem tudom, hogy a közelmúlt tisztába tétele ma hány embert érdekel Romániában, de nagy valószínűséggel nem tömegeket. Ami nem romániai, hanem közép-kelet-európai jelenség. A Magyar Patrióták Közössége például internetes oldalon aláírható petíciót indított, amelyben többek között ez áll: „Mintegy harminc évvel a rendszerváltás után joggal gondoljuk azt, hogy a bolsevik típusú diktatúrák velünk élő hagyatékának felszámolása nem tűr halasztást”. A kezdeményezők azt kérik a magyar kormány illetékeseitől, hogy töröljék el a kommunista diktatúra bűnöseit éltető utcaneveket, hogy egyetlen magyar gyermek se nőjön fel olyan utcában, vagy tanuljon olyan iskolában, amit árulókról, gyilkosokról neveztek el! A kezdeményezést felkapta a jobboldali sajtó, mintegy jelzésként arra, hogy ezen a területen mekkora lemaradás van egy olyan országban is, ahol bevallottan antikommunista kormány működik. Ezzel szemben mi lehet a valós helyzet Romániában, ahol a baloldali kormányzat nemcsak a rendszerváltás előtti évtizedek örökségével nem tud mit kezdeni, hanem a kommunista elit 1989. decemberi hatalomátmentésének az örököse. Az elmúlt két évtizedben több remek tanulmány és olvasmányos könyv is megjelent a témában – Grigore Cartianunak a 2010-ben kiadott A forradalom gyilkosságai című kötete román bestseller lett –, amelyek elég pontosan körülírják, mi is történt a temesvári népfelkelés után, közvetlenül a Ceauşescu házaspár menekülését követő órákban és napokban, amikor országszerte tömeggyilkosságokat „felügyelt” a hatalmat megszerző új politikai elit. Noha az 1989-es forradalom ügyében bűnvádi eljárások folynak, még messze állunk az események megnyugtató tisztázásától és a főbb bűnösök felelősségre vonásától. Másrészt ki tehetné jóvá a rendszerváltás utáni évek kommunista gyökerű elitjének gazdasági és erkölcsi pusztítását, amellyel évtizedekre meghatározták e szerencsétlen sorsú ország jövőjét.
A kommunista áldozatok emléknapja felkiáltójel a társadalom számára: ezt a szörnyű örökséget nemcsak a történelemkönyvekben, hanem a fejekben is rendezni kell.