Mosolyt csalni a néző arcára – beszélgetés Méhes Kati szatmárnémeti színművésszel

Sütő Éva 2019. február 27., 14:22

Méhes Kati szatmárnémeti színművész a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben diplomázott 1973-ban, és az Északi Színház magyar tagozatához szerződött. Azóta  a Harag György Társulat színésze. Pályájáról beszélgettünk.

Méhes Kati színművésznő Tóth Pál Miklóssal közös jelenetben. Több darabban szerepeltek együtt

– Hogyan került a színészi pályára?
– Mint minden kislánynak, nekem is megfordult a fejemben, hogy színésznő leszek, de ez csak ideig-óráig tartott. A jogi pályával kacérkodtam, de az osztályfőnököm, aki jól ismert, lebeszélt erről. És milyen jól tette! A fordulat akkor következett be, amikor a kolozsvári cipőgyár, a Clujana egyik ünnepségére az iskolánk szolgáltatta a műsort és gyorsan kellett egy magyar műsorszám is, amire én népdalcsokorral jelentkeztem. Amikor később látogatóba jött hozzánk nagybátyám és lelkesen beszámoltam neki a szereplésről,

felvetette, mi lenne, ha megpróbálkoznék a színészettel, hiszen a családban hagyomány volt a műkedvelés.

– Ki volt e területen a családi példakép?
– A Lendvay Márton nevét viselő és mai is működő nagybányai színjátszó csoport egyik alapítója éppen nagybátyám volt. Méhes nagyapám a tordai iparos egylet színjátszó csapatának volt az alapembere, a dalárda biztos hangú énekese. Nagybátyám hatására tehát komolyabban el kezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy megpróbálkozom a színművészeti főiskolával. Ha kiesek az első rostán, megyek a filológiára, s folytatom a másik családi hagyományt, azaz tanár leszek, gondoltam magamban. De felvettek.

A főiskolai évek nehezek voltak, mert önbizalom-hiányos, félénk, visszahúzódó voltam.

Kiestem a családi fészekből, egyszóval nem volt könnyű.

– Hol gördült fel először a függöny?
– Főiskola után Szatmárnémetibe kerültem egy jó közösségbe. Ma is hálával gondolok Tárnói Emikére, Nyíredi Pirikére, akik időnként anyáskodtak felettem amellett, hogy a színpadi munkában is segítettek. Ebben a színházban volt kitől tanulni. Szeretettel emlékezem Szabó József Ódzsára, aki A rút kiskacsát rendezte, ebben a Molett hölgy lányát játszottam. Türelemmel kivárta, míg több próbálkozás után valami olyasmit hoztam, ami neki is tetszett. Halk szavú, udvarias, bátorító volt, s hihetetlen jó ízléssel vitte színpadra e kedves történetet Kisfalussy Bálinttal együtt, aki zeneszerző és segédrendező volt egy személyben. Nagy sikere lett a darabnak. Évekig játszottuk, közben szültem, s bedupláztak engem is, a főszereplőt is. Nem hiszem, hogy az erdélyi színházakban volt még olyan darab, ami annyi előadást ért volna meg, emlékeim szerint legalább kétszázat. Ez volt az első sikerem…

– Voltak kedvenc szerepei?
– Négy és fél évtized alatt rengeteg kisebb-nagyobb szerepem volt, amelyeket jól vagy kevésbé jól oldottam meg, de mindenből lehet tanulni, talán a bukásból a legtöbbet. Felsorolok néhányat a kedvencek közül: 1980–81-ben A fiú, aki virágot hord a szájában című előadás Valy-ja hozta meg az első szakmai elismerést. A Megéneklünk Románia országos szakaszán Temesváron a női alakítás harmadik díját kaptam. Most megmosolyogjuk, de akkor ilyen idők jártak… Talán ez volt az első erdélyi magyar musical is. A 80-as évekből még voltak kedvencek: Lakon ház (Köntös Szabó Zoltán) Letíciája, A doktor úr (Molnár Ferenc) Sárkánynéja. Ez is sikeres előadás volt, mai napig emlegeti a közönség. Aztán jött a Jó estét nyár, jó estét szerelem Zsuzsannája, az Egy pohár víz (Eugène Scribe) Marlborough hercegnője – ennek is a zenés változatát játszottuk, a Hyppolit, a lakáj Mimije, Platonov (Csehov) Anna Petrovája. A 90-es években A csirkefejben az alkoholista anyát alakítottam, majd Marlene Dietrich szerepét az Edit és Marlene című darabban – ez is közönségkedvenc volt. A kőszívű ember fiainak Antoinette-jét vagy A tékozló fiú (Ivancsits Tamás) Madame szerepét is szerettem. A 2000-es évekből talán Mamókát említeném A padlásból. Az volt még roppant közkedvelt előadás, mindig mindenhol „szakadó házaknak” játszottuk. Az apácák című musicalban Mária Regina apácafőnöknő voltam, Háy János A Senák című darabjában Mama, a Nyolc nőben Mamy, már nyugdíjasként Csehov Három nővérében egy rendhagyó Anfisza, amelyben a rendezőnek különös elképzelése volt erről a szerepről, de említhetem Bertolt Brecht Koldusopera Peachumnéját is, ami szintén kedvemre való volt. Lubickoltam a Hello, dr. Mengele (Spiró György) Kleinné szerepében és a Mágnás Miska Nagymamájában. Ezek voltak az utóbbi évek legnagyobb kedvencei.

Méhes Kati számára a közönség visszajelzése volt a legfontosabb

A 2017–18-as évadban a Bernarda Alba háza (Bertolt Brecht) című darabban Poncia, a szolgáló szerepére hívtak meg. Újdonság volt, mert addig ilyen jellegű szerepet nem játszottam. Izgalmas volt együtt dolgozni Bocsárdi Lászlóval a Tévedések vígjátékában (Shakespeare), hasznos műhelymunka volt. Persze a kabarékat is nagyon szerettem…

– Mi a véleménye a mai modern színházról?
– Bár én a hagyományos színjátszás híve vagyok, azt mondom, a kísérletezésre szükség van, hiszen a színház jelen idejű művészet, ami állandó változásban van, akár az élet.
Szívesen veszek részt a kísérletekben, és legnagyobb örömömre hívnak is, mert kíváncsi vagyok rájuk, de magamra is, hogy értem-e a nyelvüket, rá merem-e bízni magamat teljesen egy fiatal rendezőre, képes vagyok-e a megújulásra, hiteles tudok-e lenni olyan szerepekben, amilyenekkel eddig még nem találkoztam. Ezért volt kihívás például a Poncia, bár azt nem fiatal rendező rendezte. Én teljesen másként alakítottam volna, de ellenkezés nélkül igyekeztem úgy játszani a szerepet, ahogy a rendező kérte. A végén azt éreztem, jó munka volt. Ezért volt öröm számomra, amikor olvastam

Beretvás Gábor esztéta egyik összefoglalójában, hogy „a legőszintébb szerepmegfogalmazásnak” találta az alakításomat.

Nekem a közönség visszajelzése fontos, de azért időnként jó tudni, mit tartanak rólunk a szakmabeliek.

– A zenés darabokon kívül milyen műfajokban szerepelt még?
– Például pódiumműsorokban. A Dalokkal emlékezem címűben Tóth Pál Miklóssal közösen léptünk fel, később a Te vagy a szabadító, Több is veszett Mohácsnál, Beszélj, hogy lássalak címűekben úgyszintén. Az ő ötlete alapján az Ádám és Éva, Borban az igazság, Hej, halászok, halászok, A huszárokról című előadásokban egyedül is kipróbáltam magam. Szórakoztató műsorokban is felléptem, ilyenek voltak a Pardon, főnök úr!, Szerelem, szerelem, Vidám percek, utóbbi három kiadásban. Drámai szerepekben nemigen volt részem, az én műfajom a musical, a vígjáték, a kabaré, amit örömmel vállalok. Derűt sugározni, mosolyt csalni a néző arcára legalább olyan fontos és jó érzés, mint megríkatni. Jelenleg a Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című darab Nagymamája vagyok, nagyon szeretem e kedves kis szerepet.

– Mekkora különbséget tapasztal a régi és a mai színészet között? Milyen volt a rendszerváltás utáni elismerése?
– Nem tapasztalok különbséget a régi és a mai színészet között. Én végig színész voltam, nem vállaltam más feladatot. A szerepet akkor is meg kellett formálni, ma is meg kell.
Akik vezető pozícióban voltak, bizonyára többet tudnának mondani. Hogy megkaptam-e a méltó elismerést? Azt hiszem, nem panaszkodhatom.

1999-ben a kollégák szavazata alapján én kaptam meg a Harag György-emlékplakettet. 2001-ben az EMKE Poór Lili-díjra tartott érdemesnek.

2011-ben az RMDSZ is kitüntetett a hagyományőrző és kultúrát népszerűsítő tevékenységemért 2014-ben a Szatmár Megyei Tanács Kiválósági Díjában részesültem. A 2014–15-ös, a 2015–16-os, valamint a 2017–18-as évadban a legjobb epizód színésznőnek járó közönségdíjat is megkaptam. 2016-ban a társulat vezetősége a kiemelkedő alakításokért járó Nívó-díjjal tüntetett ki. Szerepálmaim nem voltak. Örültem minden szerepnek, amit kaptam, és igyekeztem legjobb tudásom szerint megoldani.

– Van, amit mai tudásával másként tenne?
– Van, amit másként tennék, de azt a mostani eszemmel, a mostani körülmények között az eddigi tapasztalataimmal a tarsolyomban. Ám e tudást meg kellett szerezni, ezekért küszködni kellett. A víz nem folyik visszafelé, az életet sem pörgethetjük vissza. Eme tapasztalatok tanulságait viszem magammal és a következő életemben talán néhány dolgot másként teszek majd…