Négy éve pattog a Napoca-labda az RMDSZ térfelén

Beszédében Călin-Popescu Tăriceanu azt követelte, hogy Kolozsvár szakítson a kommunista örökséggel, és a város térjen vissza eredeti román nevéhez, a Clujhoz, mivel a Napoca nem egyéb, mint a kommunista diktatúra itt felejtett kísértete.

Kongresszusra készül az RMDSZ, ezúttal a tizennegyedikre. Négy évvel ezelőtt szintén a kincses város adott otthont a nagy seregszemlének, akkor az újratervezés jegyében. Hogy azóta mennyit haladt előre a világ – és ezen belül az erdélyi magyarság ügye –, az nézőpont kérdése. Vagy inkább üléspont, ahogy újabban mondani szokás: az üléspont meghatározza az álláspontot. Mert nyilván aki a parlamentben ül, annak nem ugyanaz az álláspontja, mint aki minimálbéren él, netalán munkanélküliként otthon ücsörög. Nem is szólva az ártatlanul börtönben ülő székelyekről.

Azt is tudjuk, hogy minden párt a kampányban munkát-kenyeret, fizetésemelést, toronyórát láncostól szokott ígérni. Csakhogy az a fránya ellenzék nem hagyja megvalósulni nagyszerű programját. Ezért a pártok állandóan kompromisszumra kényszerülnek, hogy összejöjjön az a bizonyos 50 százalék plusz egy. Így aztán nincs könnyű helyzetben az RMDSZ a maga 6–7 százalékával. Az érdekképviselet elnöke erről is szokott beszélni. „Az RMDSZ 6-7 százalékához szövetségeseket kell keresni országos szinten, de szövetségest kell keresni minden megyében is, ahol magyarok élnek. Ezek a szövetségek mindig kompromisszumot jelentenek”.

Ezek után már csak egy dolgot nem értek – hasonlóan az ismert detektívsorozat főszereplőjéhez, Colombo hadnagyhoz. És abban reménykedem, hogy az RMDSZ frakcióvezetője, Márton Árpád képviselő kellő magyarázattal szolgál. Négy évvel ezelőtt történt ugyanis a kincses városban, hogy az RMDSZ-kongresszuson a meghívott bukaresti és budapesti pártok képviselői szebbnél-szebb dolgokat mondtak. Például Călin-Popescu Tăriceanu, a bukaresti szenátus akkori elnöke, korábbi román kormányfő olyat mondott, amit vastapssal honoráltak a központosítástól megcsömörlött kongresszusi résztvevők. Kiállt az új alkotmány szükségessége mellett. Sőt, amit az önkormányzatiságról mondott, az egyenesen muzsika volt az autonomista fülek számára. A régiósítással kapcsolatban így fogalmazott: az sokkal többet jelent, mint aminek egyesek vélik, a hangsúly a versenyképességen és a hatékonyságon van. Példával is szolgált, kiemelve, hogy régiósításkor a landokon alapuló német gyakorlatot kellene követni a francia modell helyett. De nem fukarkodott a házigazda RMDSZ irányába sem a nektáros szavakkal: „amikor együttműködtünk az RMDSZ-szel, mindig úgy éreztem, a szövetség víziói komolyak, hosszú távra szólnak, és a magyar közösség érdekei mellett az ország érdekeit is mindig szem előtt tartották”. Sőt olyan követeléssel állt elő, amely nemcsak a kolozsvári füleknek volt szépen csengő muzsikaszó, hanem minden romániai antikommunistának, azaz demokratának, liberálisnak és szociáldemokratának. Beszédében azt követelte, hogy Kolozsvár szakítson a kommunista örökséggel, és a város térjen vissza eredeti román nevéhez, a Clujhoz, mivel a Napoca nem egyéb, mint a kommunista diktatúra itt felejtett kísértete. A gyengébbek kedvéért egy példával is megmagyarázta: Konstancát azért nem nevezték el régi római nevére, Tomisra, mert ott nem élnek magyarok. Csak emlékeztetőül jegyzem meg: az elnevezést Nicolae Ceauşescu találta ki 1974. október 15-én, a Román Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának gyűlésén. És a Kárpátok Géniusza zseniális ötletéből már másnap törvény lett. Ugyanis október 16-án – abból az alkalomból, hogy Hadrianus római császár 1850 éve emelte municípiumi rangra a várost – Clujra érkezett a Conducator, és Cluj-Napocáról távozott.

Visszatérve a 2015-ös kongresszushoz. Azóta eltelt négy év, és a kincses város továbbra is magán viseli/őrzi a diktatúra rút bélyegét. Azóta a javaslattevő Tăriceanu a Demokraták és Liberálisok Szövetsége, az ALDE kormánypárt elnöke lett. Így aztán megvan a parlamentben a többsége. Ezek után nem értem, hogy az RMDSZ frakcióvezetője miért nem ezzel a kérdéssel kel és fekszik, azaz nyitja és zárja a parlamenti üléseket a Dâmbovița partján. 45 évvel ezelőtt, 1974-ben a város átkeresztelésekor a népköltészet e mondókába foglalta össze a történteket, és a reményét:

Szép város Napóka,

keresztelte apóka,

Addig marad Napóka,

míg felfordul apóka.

Akár lehetne ez a XIV. kongresszus jelmondata is, amellyel Márton Árpád frakcióvezető a meghívott felszólaló kormánypártok képviselőit, így Tăriceanu elnököt is fogadhatná. Sőt, Konstanca mellett olyan további nemzetközi világvárosok példáját is fel lehetne sorakoztatni, mint Párizs, amelynek nem Páris-Lutetia a neve.

A siker garantált, hiszen az RMDSZ-nek ez esetben nem kell az ő 6-7 százalékához keresgélnie további 45 százalékot, ahogy Kelemen Hunor elnök szokta mondani. Csak Tăriceanu kormánykoalíciós elnök kezdeményezését kell napirenden tartani a megvalósulásig a több mint 50 százalékos kormánytöbbségben.

Igaz, ettől a kezdeményezéstől a kolozsváriak jövedelme nem emelkedik egyik napról a másikra a parlamenti képviselők szintjére. De nagyban javíthatja a közérzetet, az itt felejtett és mára megkövesedett utolsó ceausiszta bástya eltörlése. Ne feledjük, Kölcsey Ferenc is a Himnuszban először jókedvet kér és csak aztán bőséget. Márton Árpád frakcióvezető ne tudná ezt, akinek első tanult mestersége a színjátszás?

Okos Márton