A Sárga csikó története és Márton Áron élete

Nánó Csaba 2019. február 21., 09:55

Erdélyben a filmgyártás megszületését Janovics Jenő Sárga csikó című filmjétől számítjuk. A „hetedik művészet” titkait ma már egyetemen oktatják, de Erdélyben továbbra sincs elegendő pénz a filmes szakmai fejlődéshez.

A Márton Áron film kolozsvári forgatásán a Szent Mihály-templom előtt Fotó: Tofán Zsolt

A kárpátaljai Ungváron született Janovics Jenő mindössze 33 esztendős volt, amikor 1905-ben kinevezték a kolozsvári színház élére. Janovics átgondolt, megtervezett repertoárt állított össze. A századelő gazdasági fellendülését kihasználva vállalkozóként is részt vett Kolozsvár életében. A művészetek történetébe viszont azzal írta be nevét, hogy hamar felismerte a mozgókép által nyújtotta lehetőségeket: 1913-ban elhatározta, filmet készít Csepreghy Ferenc A Sárga csikó című népszínművéből.  A párizsi Pathé cégnek megtetszett a forgatókönyv, Kolozsvárra küldtek két kiváló operatőrt és Félix Vanyl rendezőt. Janovics tőlük leste el a szakmai fortélyokat. A filmben a kolozsvári társulat kiváló művészei szerepeltek, köztük Várkonyi Mihály, aki Victor Varconi néven osztrák, német és amerikai némafilmekben is főszerepeket kapott. Kertész Mihály rendező Michael Curtis néven vált világhírűvé, de Janovics műhelyéből indult Hollywoodba Korda Sándor is. Janovics, úttörőként a magyar színjátszásban, a vetítést színházi előadásokba is beépítette. Az első világháború után a megváltozott politikai és gazdasági viszonyok nem kedveztek a kolozsvári filmgyártásnak, Janovics 1924 után több filmet nem forgatott.

A kolozsvári filmgyártás a Sárga csikó megjelenítésével olyan irányt mutatott, amely nemzeti és művészi szempontból egyaránt az egyetlen járható útra terelte a magyar filmet. Az erdélyi kezdeményezés nemes nyomokon indult.

(…) Az erdélyi filmelgondolások magyar szempontból is, nemzetköziség szempontjából is jelentős és helyes útkeresések voltak. Kitűnt, hogy a külföldet nem érdeklik azok a fogyatékos eszközökkel készített filmizzadmányok, amelyek utánzatai voltak a mind pazarabb felkészültséggel jelentkező nyugati termésnek, ellenben kapva kapott a kolozsvári filmeken, amelyek még akkor is jellegzetesen magyarok voltak, amikor internacionális témát dolgoztak fel” – vélekedett Janovics.

Anyagiak hiányában a Márton Áron életéről forgatott nagyjátékfilmnek csupán néhány jelenetét sikerült felvenni Fotó: Szabó Tünde
Ajánlat a románoknak

Janovics 1934-ben és 1935-ben a román oktatási minisztériumnak ajánlja fel szolgálatait: oktatófilmek, kultúrfilmek terveit nyújtja be első körben. Majd újabb tervet vet fel egy román nemzeti filmgyár létrehozásáról. A részletesen kidolgozott tervében a filmgyártás pénzügyi oldalát is érinti (reklámfilmek, bérbeadás, külföldi filmek utáni vám), de tartalmi dolgokra is kitér (nemzeti témák, szinkronizálás, kultúrfilmek készítése). Az oktatófilmekre vonatkozó tervét elfogadták, és számos kultúrfilmet rendeltek tőle. Ezzel egyidőben Janovicsnak a magyar kultuszminisztériummal is sikerült együttműködnie, akik azzal bízták meg, vegye filmre „a magyar tanuló ifjúság számára a Erdély régi, igaz magyar képét, geográfiáját, természeti szépségeit, városait, templomait, műemlékeit, történelmi és irodalmi vonatkozásait”.
Janovics 1912-ben mozivá alakítja az 1200 férőhelyes sétatéri nyári színházat. 1915-ben stúdiója egyesül a Projectograph-fal, létrejön a Prója Filmgyár. A boldog békeévekben a kolozsvári Fotofilm nevű cég, amely fényképeket és képeslapokat is készített, a bukaresti híradóknak is gyártott rövidke filmeket, ezek nagyon ritkán a magyarországi híradókba is bekerültek. A Fotofilm a háború után is készített még egy rövid ideig dokumentumfilmeket Bukarestnek – mesélte lapunknak Tóth Orsolya, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet, média szakának gyártásvezetője (portrénkon).

Fővárosközpontú filmgyártás

A diktatúra alatt a romániai film­gyártás teljes egészében Bukarest-központúvá vált, így az erdélyi filmkészítők kiszorultak e körből.

A román fővárost a kommunizmus idején különösebben nem érdekelte a vidéki élet, a filmesek munkája gyakorlatilag abban merült ki, hogy gyárlátogatásokat, mezőgazdasági munkákat örökítettek meg kamerájukkal. A művészfilmek készítői néha eljöttek a központból Erdélybe forgatni – az Akasztottak erdeje című híres román film egyes jeleneteit például a bonchidai kastélyban vették fel –, de ez sem volt jellemző abban a korban.
1990-ig kellett várni, míg Erdélyben is beindult a filmes képzés – mondja Tóth Orsolya. Először a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem indított két osztályt erdélyieknek a 90-es évek közepe táján, ahol rendezőket, operatőröket képeztek. Dokumentumfilmeket továbbra is inkább külföldiek készítettek Erdélyben, olyan szakemberek, akiket érdekeltek a helyi témák, hagyományok, tájak. A technika fejlődése is segített a filmeseknek, hozzáférhetőbb lett a felszerelés beszerzése, könnyebb lett a kezelése is, már amatőrök is filmezni kezdtek. Tulajdonképpen ez jelentette a filmezés újabb felvirágzását e vidéken.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány volt az első, ahol erdélyiként is lehetett pályázni filmkészítésre

– hangsúlyozza Tóth Orsolya gyártásvezető.
Xantus Gábor és Pethő Ágnes filmes szakemberek indításával 2003-ban a Sapientia egyetemen létrejött a média szak. „Úgy gondolom, az egyetem jó inkubátor a tehetségek, az érdeklődők előtt, akikben valami kíváncsiság van a filmes szakma iránt, sok ajtót kinyit” – vélekedik a gyártásvezető. Mesteri képzésre általában Budapestre vagy Bukarestbe mennek a diákok, és ez Tóth Orsolya szerint azért jó, mert közelebb kerülnek a fontos filmes központokhoz. Európa-szerte fővárosközpontú a filmgyártás, ott vannak a nagy és jól felszerelt stúdiók, oda tömörülnek a szakemberek, emiatt a produkciók is onnan indulnak el. Kolozsváron is építettek helyi filmesek egy kisebb stúdiót, de ebből egyelőre hiányzik a technika, az anyagi támogatás pedig a városi vezetés részéről még csak tervezet szintjén létezik – fogalmaz a kolozsvári szakember.  

Tóth Orsolya szerint a  szűkös anyagi keret ellenére jó néhány filmes műhely működik Erdélyben
Anyaországi támogatás  

Köztudomású, hogy a filmkészítés nem olcsó mulatság. Európában nem hollywoodi mértékkel mérik a kiadásokat, de a felszerelés, a munka, a kiszállások, a helyszínek itt is pénzbe kerülnek. Tóth Orsolya szerint jó kapcsolatokat kell ápolni Bukaresttel is, de az anyagi segítség inkább az anyaországból érkezik. A Magyar Nemzeti Filmalapnál például folyamatos pályáztatás zajlik, az alkotók felvázolják ötleteiket, egy bizottság pedig eldönti, érdemes vagy sem támogatni a produkciót. E folyamat eléggé bonyolult és soklépcsős, a lényeg, hogy a Filmalap animációs-, dokumentum- és művészfilmeket a lehetőségekhez mérten egyaránt támogat. Ugyanakkor az MTVA-nak is van egy mecenatúraprogramja, e pénzalap bizonyos százaléka kimondottan erdélyi alkotásokra vonatkozik.
Gyakorlatilag ketté lehet választani a magyarországi támogatást – mondja Tóth Orsolya.

A Filmalap inkább az egész estés produkciókat és a kisjátékfilmek készítését, míg a 70 perc alatti alkotásokat az MTVA mecenatúraprogramja támogatja. Még így is rengeteg akadályba ütközik egy erdélyi film elkészítése.

Három éve kezdték marosvásárhelyi alkotók Papp László irányításával filmezni a Márton Áron püspök életéről szóló egész estét betöltő játékfilmet, néhány jelenetet felvettek – többek között a kolozsvári Szent Mihály-templomban –, ám ők is állandó pénzzavarral küszködnek.

Tóth Orsolya egy érdekességre is felhívja a figyelmünket: sok magyarországi filmes választja témának Erdélyt még akkor is, ha nincs hozzá különösebb kötődése. Tehát érkeznek magyarországi, bukaresti produkciók, de sehonnan sem annyira rendszeresen, hogy ebből nagy hasznot húznának az itteni filmesek. Hiszen ők hozzák magukkal gyakorlatilag az egész stábot, legfeljebb különféle asszisztenseket keresnek. Viszont éppen ezen a területen állunk mi gyengébben – értékeli Tóth. Az egyetem kicsiben megtanítja a szükséges dolgokat, de Erdélyben nem forgatnak annyi filmet, hogy a szakemberek gyakorlatra is szert tegyenek.
Romániában még mindig nehezen lehet megélni a filmes szakmából, még akkor is, ha az ember folyamatosan pályázik. Tóth Orsolya szerint ismét fellendült az eseményfotózás, az esküvők és egyéb családi összejövetelek megörökítése, ebből egész szép summákat lehet keresni. Bár a felszerelés sokba kerül, ez a fajta tevékenység hamar megtéríti a befektetést – nem úgy, mint mondjuk egy művészfilm elkészítése.  A szűkös anyagi keret ellenére jó néhány filmes műhely működik Erdélyben. Fazakas Szabolcs például komoly animációs stúdiót vezet Székelyföldön, ugyanakkor egyre többen foglalkoznak szervezett formában dokumentumfilm-készítéssel Kolozsvár mellett Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön vagy Székely-
udvarhelyen.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatása
Az Magyar Nemzeti Filmalap (NMF) szelektív pályázati úton támogatja a filmgyártást és a magyar filmhez kapcsolódó eseményeket köztük számos határon túli filmest és rendezvényt is – válaszolta megkeresésünkre a NMF sajtóosztálya. 2013 és 2018 között a Filmtett Alkotótábor megszervezését, a Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok Erdélyben című rendezvényt, illetve a Filmtett Workschopot közel 30 millió forinttal támogatta az MNF. Minden évben a Filmalap támogatásával valósul meg a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Magyar Napja. A filmterv- és forgatókönyv-fejlesztési valamint a filmgyártási pályázatok között is több erdélyi filmes és koprodukció támogatása valósult meg: Felméri Cecília első mozifilmje, a Spirál jelenleg a gyártási szakaszban van. Lakatos Róbert Árpád Ki kutyája vagyok én? című dokumentum esszéfilmje is gyártási szakaszban van. Josef Demian magyar részvétellel készülő koprodukciója, az Éjjeli őrjárat szintén a Filmalap támogatásával készül.