Álmok, tervek, stratégiák pszichológusszemmel

A Winston Churchillnek tulajdonított mondás szerint „aki nem tervez, az a bukást tervezi meg”. Ha ez érvényes az élet minden területére, akkor hatványozottan fontos saját életünkben is.

Bonyolult családi körülmények között élő kamasszal beszélgettem évekkel ezelőtt. Jópofa, intelligens és szerethető gyermek volt. Agresszivitásán kellett valamennyit szelídítenem, hogy csoportban, iskolában elviselhető legyen a viselkedése. Vadkamaszként nem sok hangsúlyt fektetett az iskolára. Iskolai konfliktusait nem sikerült megoldania, de szeretett focizni, és büszke volt teljesítményére. Mindenkinél jobban kereső, sikeres és népszerű sztárnak álmodta magát. Fiatal kora ellenére már dohányzott és kötekedő, pimaszkodó stílusa rövid időn belül oda vezetett, hogy a sportot is feladta.
Nem egyedi eset az ilyen.

Ha belebonyolódunk problémáinkba, képesek vagyunk inkább feladni a célt, mintsem megkeresni a megoldást és vállalni az újrakezdést.

A magányos géniusz mítosza – aki született tehetségével és akadálytól mentesen ér el fantasztikus eredményeket – annyira berögzült a köztudatba, hogy a siker mögötti munkát ritkán vagyunk hajlandók észrevenni.

A hosszúra nyúló iskoláztatás nem tanít meg bonyolult célokat megvalósítani. Az oktatásban a feladatokat mindig elemeire osztva tanítják. Részfeladatokat tanítanak, gyakoroltatnak, és ezekből vizsgáztatnak. Így hatékonyabb az oktatás. Ez oda vezet, hogy a tudásról, a szakmáról vagy a társadalmi valóságról az iskolában nem alakul ki teljes kép. Az iskoláink, a képzések túlnyomó többsége vizsgákra készít fel, utána pedig nem az alkalmazható tudással maradunk, hanem a továbbtanulás lehetőségével kecsegtetnek. Szakmai, munkahelyi tapasztalataink ugyanezt erősíthetik bennünk. Részfeladatok végrehajtásáért, technológiák működtetéséért fizetnek minket. Szakmunkások, szaktanárok, szakterületeket ismerő kutatóink és szaktanácsadóink vannak. Ez hatékony, gyors és olcsóbb gazdaságilag.

A mai rohanó iramú technológiai fejlődés a cserélhető alkatrészként működő munkásokat, tervezőket, menedzsereket, tanárokat igényli.

Ez azonban visszaüt. A gesthalt pszichológia alapelve – az egész több mint a részek összege – itt is érvényesül. Tanulóként, majd dolgozóként, de tanárként is ritkán gondolunk arra, hogy összességében kell látnunk az élet dolgait. Ez oda vezet, hogy nem is tanuljuk meg e készséget. Gyakran fel sem tűnik, hogy nem tudjuk. Ha jelenlegi állapotunkhoz képest túl nagyot akarunk lépni, a környezetünk sem támogat, más sem hiszi, hogy ez lehetséges. Ha egy problémát elkezdünk összetett módon szemlélni, gyakran azzal szembesülünk, hogy az emberek azt hiszik, mindenben csak a hibát keressük. Mert számukra ez a gondolkodásmód idegen és ijesztő.

Igazi gondot az okoz, amikor a saját életünk lelki problémáival szembesülünk. Az, hogy ott már mi vagyunk a felelősek a probléma megoldásáért – a tervezésért, a kitartásért, a kudarcokért és a sikerért –, gyakran idegen és ijesztő számunkra. A család összetartásában, a személyes karrier követésében, a lelki jólét megőrzésében és az álmok megvalósításában már nem működik a technológia alapú gondolkodás. Amikor a célok meghaladják a megvásárolhatóság lehetőségét, gyakran elakadunk, és inkább könnyebb célokra váltunk.

A luxusautó, a ház, a Föld körüli utazás pénzért megvehető, de a házasság megmentéséhez, a vállalkozás emberbaráttá alakításához vagy a gyermek iskolaundorának kezeléséhez soha nem elég egy szakértő megfizetése.

A személyes vállalkozás az a terület, ami a legtöbb esélyt nyújthatna a személyes álmok megvalósításához. Ott tényleg úgy tudnánk alakítani álmainkat, ahogy mi szeretnénk. De ide is olyan tudás kell, ami stratégiát feltételez. Ha ezt nem ismerjük, a saját vállalkozásunkban is ugyanazokat a hibákat fogjuk elkövetni, ami elől más munkahelyről menekültünk. Tudás nélkül csak olyan vállalkozásokat hozunk létre, amelyben egy idő után a figyelmünk már csak a pénzre irányul, az emberek tisztelete és a társadalmi értékek kikopnak.
Nekem úgy tűnik, stratégiáról már csak a nagy állami intézetekben és világcégekben beszélnek. De a megvalósítások a politikában is elmaradnak és csak stratégiaváltásként hallunk róluk újra. Világcégek esetében a stratégia mintha csak pénzügyi stratégiát és pénzben kifejezett nyereséget jelent. Minden más másodlagos.
Pedig a stratégia nem bonyolult elméleti rendszer: gondolkodásmód és életszemlélet. Ami lehetővé teszi, hogy egy fontos és összetett célt szervezett módon kövessünk, és lépésről lépésre kitartsunk addig, amíg elérjük azt. A feladott álom, a zátonyra futott házasság megmentése, a sportkarrier vagy a gyermek felnevelése, a saját vállalkozás vagy az értelmes és hatékony karrierépítés mind olyan célok, amelyek stratégiát feltételeznek. Közös bennük, hogy a cél nagyon fontos, és évtizedekig kell kitartani, küzdeni a megvalósításáért.

A feladat jellege adja a stratégia formáját, de alapvetően minden stratégiának tartalmaznia kell néhány alapvető elemet. Ezek annak képessége, hogy a megoldás szempontjából fontos információkra figyeljünk. Ha nem vagyunk tekintettel a környezetünkre, az ismert megoldási eljárásokra, a cél megvalósítását befolyásoló emberekre, intézményekre, önmagunk képességeire és erőforrásaira, akkor olyan kockázati tényezőket hagyunk figyelmen kívül, amibe belebukhat a tervünk. Winston Churchillnek tulajdonítják azt a mondást, hogy „aki nem tervez, az a bukást tervezi meg.” Az információgyűjtésnek a teljes megvalósítás alatt aktívnak kell maradnia. Soha nem tudhatom, mikor bukkan fel olyan információ, amelyet figyelembe kell vennünk, hogy a céltól ne távolodjunk el.
Az információgyűjtés mellett ki kell alakítanunk magunkban a problémaérzékenység képességét. Ez hozzáállás kérdése is.

Valahányszor egy problémát észlelünk, tudnunk kell, hogy nem valami rossz történt velünk, hanem éppen esélyt kaptunk továbbhaladni azáltal, hogy felismertük az akadályt.

Következő lépésben cselekvési tervet kell készíteni, amiben lépésről lépésre haladni tudunk a cél megvalósítása felé. Egy bonyolult feladat nem végezhető el egyetlen nekifutással. Máskor ki kell várni cselekvéseink hatását, amíg tovább tudunk lépni. Meg kell tanulni a fegyelmet, hogy észrevegyük a holtidőket, és azonnal olyan lépéssel folytassuk, amire eddig nem volt időnk. Ez a cselekvés pont ellentéte annak, amire tanítottak minket. Iskolában vagy egy mások által diktált munkahelyen végre felszusszanhatunk, ha egy ideig nincs kiosztott feladat. Itt éppen akkor kell lépni, és hálásnak kell lennünk az esélyért, hogy cselekedhetünk.
A stratégiai gondolkodás és cselekvés gyakran elfelejtett dimenziója a kitartás és a motiváció megőrzése. Hosszú időn keresztül megerősítés és nyereség nélkül dolgozni senki nem tud. Vagy képesek vagyunk a saját részfeladatokból hasznot, elégtételt és lelkesedést meríteni a folytatáshoz, vagy idővel elvesztjük a cselekvéshez szükséges energiát.

A stratégiai gondolkodás alapvetően nem ismeretlen az embereknek. Mindenki tud így gondolkodni az élet egy-egy adott területén. Bonyolultabb, hogy miként visszük át ennek elemeit életünk másik területére. Ebben vagy látunk modellértékű példát, vagy saját magunk tudatosítjuk, hogy mennyit veszíthetünk, ha ezt a lehetőséget kihagyjuk. A társadalmilag rögzült mentalitások – amelyek szerint a dolgok vagy mennek, vagy nem, és ezt kár erőltetni – komoly akadályt jelenthetnek gondolkodásunkban. Ha ezt meghaladjuk, és rájövünk, hogy a szisztematikus gondolkodás és cselekvés az élet majdnem minden problémájára kiterjeszthető, akkor elkezdjük meglátni azokat, akik segíteni tudnak nekünk.

Problémamegoldás tanulható az élet majdnem minden gondjára.

Igaz, az ősi kínai babonarendszer, a Feng-Shui szerint: ha aprópénzt ásunk el házunk küszöbe alatt, az is bevonzza a sikert, de bevallom, én a stratégiai problémamegoldásban hiszek.

A szerző pszichológus és pszichoterapeuta