Viták kereszttüzében a 100 éve elhunyt Ady Endre

Ady Endre halálának századik évfordulójára emlékezünk. Az Ady-életmű a mai napig rendkívül tagolt. Költészete elismert, ám publicisztikája megosztó Ady-képet mutat. Kettős arcából adódóan nehéz az alakját egyértelműen elhelyezni az irodalmi kánonban.

A különböző eszméktől átitatott életútja mozgalmas volt. A kisnemesi család sarja Debrecenből Nagyváradra került, ahol újságíróként kezdte pályafutását, majd egyenesen Párizsba ment szerelmével, Lédával, akit rábírt a francia nyelvtanulásra. Csaknem egy évet töltött ott, onnan pedig Budapestre került, ahol a magyar irodalom kiemelkedő alakjává kezdett válni. Pályafutásában az első lépést a hírnév felé A holnap című antológiája jelentette, ami 1908-ban jelent meg Nagyváradon.
A Nyugat a mai napig az egyik legjelentősebb folyóiratként számon tartott lap a magyar irodalom történetében. Ady a lap első munkatársai közé tartozott.

1909. június elsején a lap külön számot jelentetett meg Adyról, amelyben az önéletrajza is szerepelt.

A magas színvonalú Nyugat mellett más lapokba is írt, mint a szabadkőműves Világ. Életművét a folytonos lázadás hatja át. Adyt elsősorban költőként ismerik, viszont újságírói, publicista munkássága is jelentős. Pályafutásával számos irodalomtörténész foglalkozott már, a szabadkőművességhez fűződő viszonyát is többen kutatták. Többek közt Raffay Ernő történész vitatja Ady kettős arcát, szabadkőműves mivoltát, ledöntve és átírva a róla kialakult képet, amit az iskolapadban megismertünk. Az életrajzírók megemlítik, hogy Ady tagja volt a „Martinovics” Páholynak. 1912-ben kezdeményezte a Páholyba való felvételét. A szabadkőműves összejöveteleken mégis ritkán vett részt, hétéves tagsága alatt négy alkalommal. Jó kapcsolatot ápolt Jászi Oszkárral, a Páholy alapító tagjával. A Szabadságban és a Nagyváradi Naplóban közölt publicisztikáját áthatják az eszmék, amiket a szabadkőművesek képviselnek. Ady a magyar kormánypártok nacionalista politikáját támadta, a magyarországi polgárságot pedig gyalázta. A szerelmi költészete és az istenes versei közt helyet kapott a magyarság ostorozása, az aggodalom a nemzet sorsáért.

Ady 1908-tól csak a Nyugatban publikált verset, ahol a főszerkesztő Ignotus szabadkőművesként volt számon tartva. Raffay Ernő történész rámutat: a Nyugat korántsem volt a legnagyobb hatású és legbefolyásosabb folyóirat, a Budapesti Hírlap 40 ezer példányban kelt el, míg a Nyugat eleinte csupán 800 példányban. Tény, hogy

életében korántsem volt akkora hatása Ady munkásságának, mint amekkorát ma tulajdonítunk neki.

Ady Lajos visszaemlékezésében azt írta: testvérének kötetei szerény számban keltek el. Egyik legnagyobb hatásúnak tartott kötete, Az Illés szekerén harmincnégy példányban kelt el az országban.
Szerelmi költészete a perdita-versekkel indult el, amiket a Léda-ciklus követett, majd a Csinszka-dalok. Művészi életformája nemcsak a lázadásában nyilvánult meg, hanem az önpusztításban is: alkohol- és ópiummámor jellemezte a kávéházi életmódot, amit folytatott. Egy hétköznapitól eltérő érzékelésforma tette lehetővé az alkotást a narkotikumok által. Élet és költészet szorosan összefonódott művészetszemléletében. A lírából az empirikus én kiiktatódott. Foglalkoztatta a művész és művészet tükörszerű viszonya. A Nyugatban folytatásokban közölt cikkében részletesen ecsetelte az alkoholmámor művészeti kivetüléseit. Az ős kaján című versében a modern líra identitáskeresése, önszemlélete fogalmazódik meg.

A Budapesti Hírlapban 1904-től elkezdett istenes verseket írni, és elfordult a szabadkőműves csoporttól. Az istenes versek a megismerhetetlenhez való beszédmódot szólaltatják meg. A magyar irodalmi kánonban az istenes vers műfaja igazán csak Ady nevéhez fűzhető. A háborús költészete a költői szerepet taglalja.

Költészetében szimbolikus elemek, jellegzetes figurák, imádságos versek, népdalszerű szegénylegény-énekek bukkannak fel.

Az ars poetica, a szerelmi költészet és az istenes versek mellett megjelent életművében a látomásos tájköltészet (A magyar Ugaron), a kuruc tematika és a forradalmi versek.
Az önpusztító életmód miatt állandó pénzzavarban volt, így előfordult, hogy bíróság foglalta le a Nyugattól kapott honoráriumát tartozásai miatt. Többször is megpróbált kitörni helyzetéből és változtatni. Jelentős kísérlete A duk-duk affaire című írása, ami 1908-ban jelent meg az Új Időkben. Az említett cikk a szabadkőműves eszmék ellen fordul. „Tehát, uraim, én nem vagyok semmiféle titkos társaságnak küldöttje, elnöke, sőt tagja sem. Nincs közöm az úgynevezett magyar modernekhez, s az én állítólagos irodalmi lázadásom nem is lázadás.

Melanéziában van egy duk-duk nevű társaság, afféle ősformájú szabadkőművesség, ahol a vezér ritkán tudja meg, hogy ő a vezér. Talán ilyen vezér lehetek én ugyanakkor, mikor a régi hasonszőrű magyarokkal való közösséget jobban érzem, mint ember valaha érezhette. Gondolják-e, uraim, hogy én helyrehozatatlanul megsértettem önöket s azokat, akik önökkel együtt éreznek?” A közvélemény azonban nem fogadta tárt karokkal, addigi barátai elfordultak tőle. Ekkor jelent meg Az Illés szekerén című kötete.
Költészete és publicisztikája merőben eltér egymástól. Írt tizenegy kötetnyi újságcikket és tanulmányokat. Míg költészete a magyar nemzetről gondolkodó, nemzeti eszméket vitató, istenes és szerelmes verseket író költőt ábrázol, addig publicisztikája liberális, baloldali gondolkodót rajzol meg. Szemlélete gyakran változott, mondhatni többször köpönyegforgatóvá válhatott kortársai szemében. Műveit filozófiai eszmék hatják át, Schopenhauer, Nietzsche, Marx, Rilke hatása figyelhető meg alkotásaiban. Költészetére szintén hatással volt Baudelaire és Verlaine.

Alakja körül a mai napig megosztó vélemények tárháza sorakozik fel. Fiatalon halt meg negyvenkét éves korában 1919. január 27-én. A fiatalon szerzett gyógyíthatatlan betegségéből adódóan életútját átszőtte a betegségtudat, amely önpusztító mámorba taszította.

Utolsó közéleti szereplése lett volna a Vörösmarty Akadémia gyűlésén az elnöki beszéd felolvasása, de az első mondat felolvasásáig jutott el.

Halálára így emlékezik vissza Pap Márta nővér: „...Este megvacsorázott. Aztán elaludt csendesen. A láza ekkor pontosan 39,9 volt. Éjfél felé én is lefeküdtem és reggel 8 óra után arra ébredtem, hogy a beteg lélegzete nem normális, és arca hirtelen elfehéredik. Megijedtem, hozzá ugrottam és kérdeztem: fáj, mi fáj? Hívjak orvost? Nem válaszolt, aludt. Rémületemben nem mertem otthagyni a szobában, elkezdtem tapsolni hangosan, mint a színházban szokás, hogy valaki észrevegyen a folyosóról. Úgy küldték fel Reiss doktorkisasszonyt. Ő volt az inspekciós, de Vizteleky doktorkisasszony és Halmos főorvos úr kezelték. Kámfor és koffein injekciókat kapott, majd elkezdett hörögni, de még mindig nem ébredt fel. Pár pillanatig tartott az egész, negyedkilenckor álmában meghalt...”

Jancsó Renáta