Rostás Szabolcs 2019. február 14., 19:15

Vitamin és népesedéspolitika

Orbán Viktor jóformán el sem lépett a mikrofontól hagyományos évértékelőjén, és a sajtó egy része azóta is azt találgatja/számolgatja, várhatóan mekkora tételt jelent Magyarország költségvetéséből a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv. Az a stratégia, amelyet a vezető londoni pénzügyi-gazdasági lap, a Financial Times az ötgyerekes magyar kormányfő demográfiai reformjaként mutatott be, kiemelve még, hogy a budapesti kormány bevallottan a hasonló intézkedésekben látja a gyógyírt a népességfogyás megállítására, nem pedig a migrációt.

Hogy egészen pontosan mennyibe kerül majd a magyarországi adófizetőknek a gyerekvállalási támogatás, a használt lakások vásárlására nyújtott kamattámogatott hitel, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása és a többi intézkedés gyakorlatba ültetése, azt ma még valóban nem tudni. Azzal azonban nehéz vitatkozni, hogy a hasonló családvédelmi kedvezményekre égető szüksége van az olyan demográfiai problémákkal szembesülő országnak, mint amilyen Magyarország. A több évtizede tapasztalható rohamos népességfogyás miatt az ENSZ jelentése alapján fennáll a veszélye, hogy a jelenleg kevesebb mint tízmilliós lélekszámú Magyarország lakossága 2070-re hatmillióra apad (közben Európa többi országában sem jobbak a kilátások, az öreg kontinens össznépessége 2100-ra várhatóan 90 millióval fogyhat). Egyértelmű, hogy e folyamatokat valamilyen formában ellensúlyozni kell, ellenkező esetben a „kihal a magyar” nem valami homályos, távolba vesző jóslat, hanem a közeljövő valósága lesz. Ebben a helyzetben pedig egy felelős kormánynak nem lehet más feladata, mint olyan népesedéspolitikát folytatni, amellyel meg lehet állítani a kedvezőtlen folyamatokat.

A budapesti kormány korábbi, a gyerekvállalást ösztönző, a családalapítást segítő intézkedései kapcsán sokszor elhangzottak a hitetlenkedő megjegyzések, miszerint parancsszóra nem fognak szülni a magyar nők. Ami igaz. Viszont ha egy állam a nemzetgyarapodás fontosságának puszta hangoztatásán kívül anyagilag is ösztönözni hajlandó az ügyet – vagyis különböző kedvezményekkel, hitelkonstrukciókkal, adózási könnyítésekkel igyekszik támogatni a nőket, a házasulandókat, a családalapítás küszöbén álló fiatalokat –, akkor egyre kevesebb nő számára jelentenek majd akadályt az anyaság vállalásával járó anyagi nehézségek.

Nem véletlen, hogy a többi, a magyarországihoz hasonló népességfogyás sújtotta kelet-közép-európai ország is ráébredt már a hatékony népesedéspolitika gyakorlatba ültetésének jelentőségére, ösztönözve a gyerekvállalást. Lengyelország GDP-je egy százalékát fordítja hasonló célra, Szerbiában pedig többlettámogatást kapnak a több gyereket nevelő szülők.

Nem vitás, hogy a magyar, a lengyel, a szerb utat kellene választania Romániának is, ha fenn akar maradni, hiszen a születésszám drasztikus csökkenésén (2018-ban 200 ezer alá esett a csecsemők száma, ami a legkevesebb 1960 óta) és az elöregedésen kívül masszív elvándorlás is sújtja az országot. Ehhez képest a bukaresti hatóságok úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, és egy gyerekeknek szánt megtakarítási számlával, Első otthon lakásépítési programmal elintézettnek vélik az otthonteremtés támogatását. Holott ennél sokkal több kell. Szomszédjaival ellentétben azonban Bukarest a jelek szerint nem érzi, hogy ég a ház. Ebben az értelemben rossz viccként könyvelhetjük el a Dragnea-féle populista húzást, amely a titkosszolgálatoktól elvonandó forrásokból D-vitamint juttatna valamennyi romániai gyereknek. Ilyen népességfogyás mellett hamarosan sokkal kevesebbet kell költeni vitaminra...