Izabella királyné a Habsburg–török ütközőzónában
Izabella kelet-magyarországi királysága a Habsburgok és a törökök közötti egyensúlyozással próbált talpon maradni – sikertelenül. A királynőt elűzik Gyulafehérvárról, legnagyobb ellenlábasát, Martinuzzi Fráter Györgyöt pedig meggyilkolják.
(folytatás a 2. lapszámból)
Izabella királyné állandó kapcsolatban volt a lengyel királyi udvarral, szüleivel és testvérével. Zsigmond Ágost lengyel királytól a gyermek János Zsigmond díszes hintót és lószerszámokat kapott ajándékba. 1544-től a gyulafehérvári udvarban tartózkodott az itáliai származású orvos, Giorgio Biandrata, a Jagelló-család régi barátja és bizalmasa. Ettől az időszaktól kezdve az itáliai orvosnak meghatározó szerepe volt Izabella és János Zsigmond magatartásában.
A királyné és a Martinuzzi Fráter György közötti ellentét 1545-től kezdődően egyre fokozódott. A helytartó alkalmatlannak tartotta az uralkodásra Izabellát. Többször megalázta, és ahol csak lehetett, éreztette vele, hogy gyengeelméjűnek tartja. Magatartása egyre fokozta a királyné haragját. A megaláztatásokat nehezen elviselő királyné a régi Szapolyai-hívek támogatását kérte Martinuzzi megbuktatására. Bár Petrovics Péterben szövetségesre talált, a barátot a helytartóságból nem sikerült eltávolítania. Mivel a fejedelemségen belül a Fráter György elleni intrikái nem vezettek eredményre, 1547-ben panaszt tett ellene a szultánnál.
II. Szulejmán válaszképpen parancslevelet küldött Erdélybe, amelyben a királyné iránti engedelmességet parancsolta meg Martinuzzinak.
György barát azonban nem tartotta tiszteletben a szultán utasítását. Izabella királyné belefáradt a folytonos megaláztatásokba. Elhatározta, hazamegy a lengyel királyi udvarba. Amikor azonban megtudta, hogy távozása esetén a szultán Konstantinápolyba vitetné gyermekét, meggondolta magát.
János Zsigmond neveltetéséről Forgách Ferenc, a korszak kiváló történetírója így fogalmazott: „Izabella a fiát gyalázatosan nevelte: gyerekek, majd hitvány lengyel emberek társaságában nevelkedett fel, és élete végéig olyan maradt. Ilyen tanítók mellett főleg a könnyelműséget, a tudatlanságot és a részegeskedést szívta magába annyira, hogy nála borosabb ember aligha akadt. Ezt is anyjától örökölte. Agyát úgy tönkretette, hogy emlékezőtehetsége alig volt, ítélő- és beszédképessége pedig, amilyen a gyermeké. Egyetlen tagja sem volt ép és egészséges. Halála napjáig harmincszor vett rajta erőt a kólika és az epilepszia. Arca szomorú volt, társalogni csak környezete tagjaival szeretett. Melankolikus alkat és hihetetlenül görcsös volt. Egyetlen kedvtelése a vadászat volt, ha a betegsége ebben nem akadályozta.”
A Habsburgok Drinápolyban 1547-ben békét kötöttek a török Portával. Ennek ellenére I. Ferdinánd király tovább folytatta tárgyalásait Fráter Györggyel. A Habsburg–török egyezség kimondta: Erdély az oszmán befolyási övezethez tartozik. Az 1549 őszén megkötött nyírbátori egyezményben Fráter György és I. Ferdinánd döntése alapján a királyné és fia lemondott Erdélyről. A királyi család cserébe megkapta Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket. A szerződés értelmében Martinuzzi Erdély helytartója és kincstartója maradt. V. Károly német-római császár garantálta az egyezség betartását, de Izabella királyné nem tudott a szerződés megkötéséről. Mikor megtudta annak tartalmát, jelezte, hogy nem fogja elhagyni sem ő, sem fia Erdélyt. A királyné értesítette II. Szulejmán szultánt a történekről, és követelte Martinuzzi eltávolítását Erdély kormányzásából. Válaszul Szulejmán újabb parancsával fenyegette meg az erdélyieket. Követelte, legyenek hűek János király fiához, és Erdély kormányzását Petrovics Péterre bízta.
Fráter György a szultán utasítását semmibe vette, s folytatta a tárgyalásokat I. Ferdinánd magyar királlyal.
Izabella azonban nem hagyta magát: gyermekét védőőrizet alá helyeztette, mert attól félt, hogy Fráter György el akarja raboltatni. Mivel a Szent Korona birtokában volt, felhatalmazást kért a szultántól, hogy fiát „Erdély királyává” koronáztassa. II. Szulejmán válasza késett, amit Fráter György ki is használt. Felgyorsította a tárgyalásokat I. Ferdinánd királlyal és V. Károly császárral.
Izabella királyné semmiképpen sem akart lemondani hatalmáról. Ezért 1551-ben Fráter György katonáival körülzárta Gyulafehérvárt, és a királynét a Habsburgokkal folytatott tárgyalások eredményeinek elfogadására kényszeríttette. Közben megérkeztek Erdélybe I. Ferdinánd király zsoldosai Giovanni Battista Castaldo itáliai származású császári generális vezetésével. Szapolyai Izabellának semmi esélye nem maradt az ellenállásra. A rákényszerített szerződésben annyit sikerült elérnie, hogy Ferdinánd király megígérje, egyik leányát hajlandó nőül adni a fiához.
1551. július 19-én Izabella kényszer hatására sírva írta alá Szászsebesen a nyilatkozatot, amelyben lemondott a magyar koronáról.
Kárpótlásul megkapta a sziléziai hercegségeket.
Néhány nappal később a királynét a barát és Castaldo generális a Szent Korona és a koronázási ékszerek átadására kényszerítette Felvincen. Innen Kolozsvárra utaztak, ahol a templomban eljegyezték az akkor tizenegy éves János Zsigmondot I. Ferdinánd király Johanna nevű, négyesztendős kislányával.
Fráter György a Habsburgokkal kötött egyezség ellenére a törökökkel is jó viszonyt szeretett volna fenntartani. Az oszmán megtorlás megakadályozása érdekében azzal hitegette a szultánt, hogy Erdély továbbra is a Porta alattvalója marad. Martinuzzinak a törökökkel fenntartott kapcsolata gyanút keltett Ferdinánd király udvarában. A bécsi udvar gyanakvásához György barát törökpárti politikájával kapcsolatban hozzájárultak Castaldo generális, illetve Ferdinánd más biztosainak jelentései is. Ezért I. Ferdinánd király megparancsolta Castaldónak, hogy amennyiben Martinuzzi tevékenységét túl veszélyesnek találja, cselekedjen úgy, ahogyan azt a király érdekei megkövetelik. E felhatalmazás birtokában 1551. december 17-én hajnalban a tábornagy parancsát teljesítve Sforza
Pallavicini zsoldoskapitány és néhány katonája több késszúrással gyilkolta meg az alvinci kastélyában tartózkodó Fráter Györgyöt.
A gyilkosságot Bethlen Farkas történész így mutatta be: „Castaldo Lippa védelmére a spanyolokkal a tábornagynak kinevezett Aldanát hagyta hátra, a többieket pedig téli szállásra különböző helységekbe osztotta szét. Hogy György barátnak cselt vethessen, s hogy barátságát minél jobban ráerőltesse, közös szekéren kezdett vele járni. Erre Kruppai, a barát egyik bohóca gyanút fogott, tréfálkozás közben három nappal meggyilkolása előtt azt mondta: óvakodjék a spanyoloktól. Nehogy Castaldo megsértődjék, a barát a bohócot börtönbe vetette nem sejtve szerencsétlen végzetét.
Miután december havában Castaldo Alvincre érkezett, a terv végrehajtását az olasz Sforza Pallavicinire, a spanyol légió tribunusára és Andrea Lopezre bízta, akik behatoltak a barát szálláshelyére. Elsőnek Pallavicinival Marco Antonio Ferrarit, Castaldo íródeákját bocsátották be, akit az előző este Castaldo szándékosan egyre-másra különféle kitalált üzenettel gyakran a baráthoz küldözgetett, hogy a bejárás megszoktatásával még alkalmasabbá tegye őt a cselvetésre. Kiképezve tehát az álnokságban, miután késő éjjel halk kopogtatással bebocsátást nyert Györgyhöz, aki akkor az asztal fölé hajolva mozdulatlanul állt, s jelezte, hogy Castaldótól hozott levelet, amelyet a vezér Ferdinánd királyhoz szándékszik küldeni, kérve, hogy aláírásával szíveskedjék megerősíteni azt. György, nem lévén tudatában semmiféle álnokságnak, megragadta a tollat, és kezét az írásra irányította. Ekkor Ferrari kivonta a tőrt, és gyorsan két sebet ejtett rajta. Ez megrémülve a váratlan támadástól, segítségül hívta a Boldog Szűz Máriát, hatalmas erővel megragadta Ferrarit, és az asztal legtávolabbi ülőhelyére dobta. Ekkor Pallavicini berohant, kardot rántott, és fejét egészen az agyig kettévágta. Mivel még mindig nem terült el, Giovanni Campeggio tőrös botjával átszúrta, így ölve meg a barátot, aki utolsó szavával azt ismételgette: „testvérek, mit követtem el, mit vétettem?”
(folytatjuk)