Eszéki székfoglaló horvát módra

A Dráva partján fekvő Eszék egykor a magyar történelemben is fontos szerepet játszott. Mára a település – miután kiheverte a délszláv háború viszontagságait – vonzó várossá, igazi kulturális centrummá fejlődött.

Eszékre, a horvátországi magyarság kulturális központjába nyelvészeti konferenciára érkeztem. A Kommunikáció és a nyelv – látható és hallható kisebbségek című tudományos szimpózium immár hagyományt teremtett, s rangos előadók emelik évről-évre hírnevét. A szervezés irigylésre méltó, ez két kiváló szakembernek, Lehocki-Samardžić Annának és Molnár Ljubić Mónikának köszönhető. A Strossmayer Egyetem Bölcsészettudományi Karán működő Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék munkatársai e tanácskozással is szeretnék emelni a magyar nyelvű oktatás színvonalát. Lelkes munkájuk nem feledtetheti viszont azt a tényt, hogy a horvátországi magyarság lélekszáma napjainkra mintegy tizennégyezer főre apadt.

Az egyetem az egykori laktanyában működik, a monarchiában emelt épületet Soukup Adolf kassai mérnök tervezte, nevéhez fűződik a szabadkai és ungvári kaszárnya architektúrája is.

A tanszéken modulos oktatás folyik, alap- és mesterszakon tanulnak a fiatalok. Az alapszakon két csoportot szerveztek, egyet a magyar anyanyelvűek részére, a másikat pedig azok számára, akik idegen nyelvként tanulják a magyart. Az oktatók célja, hogy mire a csoportok a mesterképzéshez érnek, az órák javarészét magyarul hallgassák. Harminc hallgatót tudnak felvenni évente, s átlagosan tízszeres a túljelentkezés. A felvett létszám mintegy fele jut diplomához. Az érdeklődés részben a jelentkezők magyar gyökereivel magyarázható. Másrészt viszont az angol–magyar vagy horvát–magyar kettős szakra könnyebben kerülhet be valaki, mintha a horvát–angol párosítást jelölte volna be. Sokan egzotikusnak tartják a magyar nyelvet, mások az elsajátításában a határ közelsége miatt látnak fantáziát.

A konferencián sok hallgató vett részt, de a szünetekben csak horvátul beszéltek, s a szabadidőt sem használták fel arra, hogy a neves anyaországi előadókkal megismerkedjenek.

Három fiatal előadást is vállalt, kettő angolul, egy pedig magyarul fejtette ki a választott témáját. Számomra talán a legérdekesebb felszólalást egy szimpatikus diák, Begonja Lucija tartotta, aki a magyar kisebbség helyi megítélését foglalta össze egy felmérés alapján. Szó, ami szó, a határtól 40 kilométerre igen keveset tudnak rólunk.

A konferencia ideje alatt a városban is sétálhattunk. Eszéken gyakran megfordulok, így tapasztalhatom a fejlődést. Először a délszláv háború után jártam a vidéken, Kórógyra és Szentlászlóra vittünk könyvadományt. Eszék is sokat szenvedett a harcok alatt, s a szerb ostrom idején mintegy ezer ember esett el. Sok ház sérült meg, a romos várban és környékén kiégett járművek tucatjai emlékeztettek a kataklizmára. Az emberek arcáról eltűnt a mosoly, a boltok is szegényesek voltak. A két és fél évtized begyógyította a sebeket, az egykori Verőce vármegye székhelye meg­szépült, polgárainak száma meghaladja a százezret.

A várost átszelő Dráva vonzza a turistákat, nyáron a település igazi üdülőhellyé alakul.

A strandok tele vannak, a folyón csónakok, kisjachtok siklanak, nagyon sok a vendég. Mostanra a hajók egy öbölben pihentek, de sokan sétáltak a folyóparton, s látszik, hogy a kerékpározás is tért hódított. Ennek gyakorlati okai is vannak, a központból kitiltották a gépjárműveket, így a centrum sétálóutcává vált. A legzöldebb horvát városnak tartják, számos parkban pihenhet az ideutazó, vagy andaloghat az ifjúság.
A városi piac igazi attrakció, már méreteiben is impozáns. Ha az ember keresztülverekedte magát a kínai árut kínáló boltokon, gazdag választékból szemezgethet. A zöldségek és gyümölcsök ára gyakran alacsonyabb a magyarországinál, a mosolygó alma kilója például nem éri el a száz forintot. Ínycsiklandozó a hentesáruk sora, s mindenütt lehet kóstolni. A városban szombaton is van parkolási díj, így a legtöbben szuszogva, kézikocsival járják be a vásárt és környékét. A várig kiadós séta vezet. A Tvrđa szintén megújult és újul folyamatosan, sok utca van lezárva az építkezések miatt. A főtéren egymást érik az éttermek, szórakozóhelyek. A vendéglátás minősége kifogástalan, mindenki beszél angolul, viszont az árak már húzósak.

A kultúra iránt érdeklődők a vár központjának múzeumaiba térhetnek be, mi a Szlavónia múzeumot kerestük fel. A Szentháromság téren álló kiállítóhelyet három évszázaddal ezelőtt építették. Udvarán római emlékek sorakoznak, s igen jól berendezett a várostörténeti kiállítása. Visszaidézi a régmúlt egyházi életet, a monarchia hangulatát.

Zordon horvát katonatisztek és kedves polgárok néznek le ránk a falakról.

A fotók és tárgyak alapján igazi hangulatos kisváros lehetett száz évvel ezelőtt Eszék, amikor lakosainak száma nem érte el a háromezer lelket. Egy dolgot hiányolok: a termekben magyar emlékre nem leltem, mintha itt sem lettünk volna. Pedig Zrínyi és Thököly is megjárta a vidéket.

A város egyik büszkesége a Nemzeti Színház. A neobarokk épületet 1806-ban nyitották meg, a délszláv háború alatt jelentős károkat szenvedett, felújítását 1994-ben fejezték be. Az olasz és német színházépítés hagyományait szerencsésen ötvöző teátrum igazi ékszerdoboz.

Szerencsések voltunk, hogy a színház vezetésének jóvoltából egy premieren is részt vehettünk: a legnépszerűbb operát, a Carment mutatták be.

Az előadás igazi rangos esemény volt, az utcán hangszórók harsogták a legnépszerűbb áriákat, a közönség szépen felöltözve gyülekezett a művészet szentélyében. A foyer-ban televíziós stáb készített interjúkat, sokak kezében pezsgőspohár jelezte az ünnepi eseményt. Az előtérben egy kis kiállításon Picasso bikaviadalt ábrázoló képe, a jegyszedők fekete, spanyolos kosztümje hangolta a nézőt a cselekményre.
A dél-afrikai származású, ope­raénekesből színházi vezetővé előlépett Kobie van Rensburg remek munkát végzett. Számolt a kis tér és színpad sajátosságával: a díszletet javarészt vetítéssel oldotta meg, néha az egykori mozivilágot idéző szürrealista képekkel operált. A kórust gyakran levitte a nézőtérre, amivel különleges hangulatot keltett. A címszerepet Irena Parlov alakította. A jelentős színpadi karriert befutott énekes hangja is figyelemreméltó, színészileg is jól formálta szerepét. A Don Josét alakító Domagoj Dorotić másfél évtizede kezdte énekesi pályáját. Nagyon szép és nagy hang, viszont néha intonálási problémákkal küzdött. A leghíresebb szereplő a Micaëlát alakító koreai Haeran Hong, a brüsszeli Erzsébet királynő-verseny győzteseként alapozta meg hírnevét, s a világ számos operaházában kamatoztatta tudását. A fiatal sztár Eszéken is megcsillogtatta képességeit e kicsi, nem túl hálás szerepben. Élményt szerzett a közönségnek a darab legnehezebb száma, a kvintett, az öt hang tökéletesen együtt volt. A táncosok pedig igazi spanyol hangulatot teremtettek. Filip Pavišić karmester tökéletesen interpretálta a francia nagyoperát, s kézben tartotta együttesét. Az előadás végén a közönség vastapssal köszönte meg az előadást. A legnagyobb elismerést természetesen a koreai sztár kapta, véleményem szerint ezt viszont többen is megérdemelték volna.