Nánó Csaba 2018. december 30., 20:04

Újévi levél az óévből

Kedves Szöcske barátom!

Mindenekelőtt értesítelek: olyan szépen hull a hó, hogy Csocsó barátunk hóembernek öltözve kéreget a főtéri műkarácsonyfa alatt. Bár a telet szerintem át kellene ugrani, mert csak bajt okoz. Képzeld, váratlanul megint lehullt a hó december közepén, és ettől megállt az élet. Máshol meg nagyon beindult. Ha például vonatra ülsz, sosem tudod, hol fogsz kilyukadni. És főleg, melyik évszakban érsz a célállomásra…

Sajnos ismét eltelt egy év. Ilyenkor mindig eszembe jutsz, és bár Isten tudja, merre jársz, írok neked. Te éppen karácsony előtt dobbantottál Télapónak öltözve, és Máté Peti dalát fújtad: „elmegyek, elmegyek…” A határőrök azt hitték, valami popsztár vagy fellépő ruhában, és meg is tapsoltak, amikor átléptél a határon. Mennyit röhögtünk ezen! Pedig nagy űrt hagytál magad után. Főleg az a baj, hogy azóta nincs kitől kölcsön kérni…

No, ezen valahogy túltesszük magunkat. De azon nem, amelyek az elmúlt évben történtek. Hogy Fletó barátunkat parafrazáljam: hazudik itt mindenki, kérlek szépen, éjjel-nappal, ébren és álmában. Őszintén, már a kutyám ugatásának sem hiszek. Minket annyi minden jó elkerül, hogy azt hiszem, a világvége is valahol messze tőlünk csap majd be. Nem ellentmondás ez, barátom: valóban jó lenne legalább egy átmeneti világvége, hiszen csak így tisztulna meg a társadalom. Másként semmi esély…

Most éppen azon folyik a vita, adjanak-e amnesztiát a börtöntöltelékeknek. Mintha idekinn nem futkosna így is elég bűnöző. Méghozzá kosztümben. Ezek úriemberek ám, nem úgy, mint Csocsó, aki fehér hóembernek öltözve is ágrólszakadt benyomását kelti. És kevesebbet is lop a csóró.

Te, Szöcske, azért ne feledjem: történnek ám csodálatos dolgok is errefelé. Például egyesülés utáni szétválás. Ez nem vicc, éppen amikor az emberek a nagy egyesülés fáradalmait próbálták kipihenni, kiderült: hirtelen osztódásnak indult az ország. Tudom, röhejesen hangzik, de szent igaz! Hogy mi, „hazátlanok”, akik a nyereg alatt puhítjuk a húst, el vagyunk nyomva, egy dolog. Igen ám, de már néhány erdélyi nagyváros elöljárója is – színtiszta bennszülöttek – úgy érzi, a főváros kiszipolyozza őket. És ez még semmi: „az örök álomból” felébredt a szegényebb testvér is. Képzeld, a Nyugati Szövetség létrejötte után hét moldvai város polgármestere írt alá közigazgatási és gazdasági együttműködési megállapodást. Merthogy nekik is torkukon akadt a mamaliga. Pedig ők északon vannak, ahonnan nagyon ködösen látszik a Nyugat, és egyáltalán a civilizált világ. Ezek után gondolhatod, nagy a baj! Aszondják, autópályákat akarnak, amikor még a kert hátsó felében levő budiig sincs kikövezve az út…

Ó, mennyi minden vár ránk az újévben, barátom! Például árdrágítás. De az aztán a javából. Amikor hallom a műkedvelő kormányfőnk dadogásait, olyan kín ez nekem, haver, mint a Mozart-rajongónak Fekete Pákó zenéjére táncolni. 

Zárom rövid levelemet azzal a reménnyel, hogy egyszer talán hazaszöksz. Bár, ahogyan a többi kitántorgott barátunk is mondja: mindenhol rossz, de a legrosszabb idehaza lenne…

Üdvözöllek!