Egy újságíró baklövései

Csermák Zoltán 2018. december 30., 19:52

Az újságírói szakma gyönyörű. Mégis vannak olyan pillanatai, amelyekre az ember nem szívesen emlékezik vissza, noha az emberek baklövéseiket nevezik tapasztalatnak. Nos, ezekből pályám során volt részem bőven, íme, egy csokorra való. 

Léphaft Pál délvidéki karikaturista rajza Csermák Zoltánról

A Duna Televízió egyik alapítójaként szívemen viseltem a korrekt újságírói kapcsolatokat, s jobbító ötleteimet megosztottam kedves kollégáimmal is. Mivel a legtöbb műsorunk ajánlója közepes volt, felkértek, hogy tartsak összefoglalót a szerkesztők számára a műsorokat népszerűsítő anyagok készítéséről és a sajtókapcsolatokról. Tökéletes bemutatót terveztem, részletesen ismertettem a külhoni lapokat, utaltam erős és gyenge oldalaikra. Külön fejezetet szántam az újságírói kapcsolatok fenntartásának, és arra is időt szenteltem, hogyan kell bánni a promóciós anyagokat beszerkesztők „lelkével”. A népes résztvevők figyelő tekintetéből láttam, nem pusztába kiáltott szó, amit elmondok. Ezért végezetül megreszkíroztam egy viccet is:

„ha lehet, mindig kész anyagot adjunk, mert az újságírók általában lusták, így megspórolhatják a további munkát”

Ekkor elszabadult a pokol, az egyik öntudatos kolléga felcsattant. „Mi itt mindnyájan újságírók vagyunk, minket sértesz vérig megjegyzéseddel!” – felkiáltással indította el a lavinát. Ehhez a hógörgeteg tulajdonságai alapján mások is csatlakoztak. „Nem így gondoltam, a jelenlevők természetesen kivételek, az írott sajtó munkatársaira céloztam, tudjátok, milyenek” – s egyéb megjegyzésekkel próbáltam védeni a mundér becsületét.  A korábbi magabiztosságom eltűnt a lincshangulatban, egyre jobban belezavarodtam. Végül a mellettem ülő publicista, Bayer Zsolt, csendesen a fülembe súgta: „hagyd a fenébe, egyre rosszabb!”. Így ért véget a szebb reményű értekezlet, amely után több nappal is, ha találkoztam a résztvevőkkel, fejüket rázva mormogták magukban: „még, hogy lusta vagyok”.

Félresikerült szépségkirálynő-verseny

Egy kicsit veszélyesebb kalandot rejtett a szépségverseny. No ne arra gondoljanak, hogy beleszerettem a legszebb hölgybe. Addig nem is jutottam, hiszen már a technikai részleteknél behavazódtam. A szó legszorosabb értelmében. A 90-es évek közepén rendezték Veszprémben a Miss Universe Hungary versenyét, amit a Duna Televízió is élőben közvetített. Mint támogatónak, a Dunának is járt némi jutalom, így a zsűriben is ülhetett tévés delegált. Erre a posztra az egyik elnökhelyettest jelölték, aki behívatott, s kérte, mentsem ki, s szükség esetén helyettesítsem a királynőválasztásban a királynék városában. Nem volt ellenemre a feladat, hazaszaladtam fogkeféért és pizsamáért, viszont amikor a sztrádára értem, már nagy pelyhekben esett a hó. Később már alig lehetett látni valamit a hózivatarban. Amikor a nagy veszprémi lejtőig jutottam, szomorúan vettem tudomásul, hogy az út jeges, s pár pillanat múlva a Toyotám már pörgött is lefelé a lejtőn. Szerencsére nem volt forgalom az úton, de e forgás így sem volt életbiztosítás. Egyszerre egy csattanást véltem hallani, s az árokban találtam magam. Egy óra múltán valaki megszánt, s együttes erővel nyomtuk ki a kocsit az útra, majd hosszasan köszöngettem megmentőmnek az áldozatkészségét, s egy karácsonyra szánt borral jutalmaztam emberszeretetét.

Nagy nehezen leértem Veszprémbe, a versennyel viszont keveset törődtem,

felőlem akár a legcsúnyább hölgy fejére is helyezhették a koronát.

A végén már nem vártam meg a fogadást, igyekeztem haza a meleg ágyikómba. Pesten egy piros lámpánál dudáltak rám, hogy a kerekem teljesen befelé hajlik. Valóban látványos volt a ferdülés, így hétfőn, első utam a szervizbe vezetett, ahol a munkafelvevő összehívta a szerelőket, akik kollektíven vakarták fejüket, s vészjóslóan dörmögtek valamit a bajuszuk alatt. Egy hét múlva kaptam meg a többszázezer forintos számlát, feleségem – némi malíciával, de megértően – csak annyit tett hozzá:

ezért a pénzért Budapesten is jó nőket mustrálhattál volna”.
Fokvárosi kaland

A Dél-afrikai Köztársaságot szépsége, sokszínűsége nyomán Szivárványországnak is hívják, s valóban rászolgál e jelzőre. Háromszor forgattam a fekete kontinens legdélibb államában, s mindmáig temérdek szép emléket őrzök magamban. Egy kivételével. Fokvárost pazar fekvésének köszönhetően a világ legszebb városai között tartják számon: Nápollyal és Rióval együtt emlegetik. Magunk is felmásztunk az Asztal-hegyre, megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, a színházban egy jó musicalt néztünk meg, sétáltunk a bevásárló negyedben, megcsodáltuk az elsuhanó Rolls-Royce-okat. Fekete vezetőnknek viszont nem imponált e pompaimádat, s öntudatosan szembesíteni szeretett volna a dél-afrikai valósággal. Javasolta, hogy a bádogvárosban is készítsünk vágóképeket. Az ötlet jónak tűnt, viszont vendéglátónk nem volt tisztában a favelák zárt törvényeivel, s azzal, hogy csak kemény pénzért lehet rizikó nélkül belépni, pláne forgatni a sötét negyedben. Az első percek még csendesen teltek: porban játszó bűbájos gyerekeket s harminckét fogukkal szélesen mosolygó lányokat vettünk fel. Majd

megláttunk egy csapatot, amelynek tagjai botokkal felfegyverkezve közelednek, s vészjósló tekintetükből nem sok jót olvastunk ki.

Ekkor esett le vezetőnk agyában a tantusz, s üvöltve kergetett be mindenkit a kisbuszba; padlógázzal hagytuk el a területet. Még sokáig pattogtak a kövek az ajtó karosszériáján s ablakán…

Farsangi történet

Az év végi hangulatot javítandó minden évben körlevélben küldtünk ki néhány csacskaságot a kollégáknak, amelyeken ha nem is lehetett tele pofával röhögni, de egy-egy mosolyt talán megértek. Egyszer görbe tükröt tartottunk magunknak is, s saját műsorainkra húztuk rá a vizes lepedőt: egy, a Duna Televízió stílusára fabrikált műsorajánlatot is összeállítottunk. A leírtak többeket valóban mosolyra késztettek. Kivéve egy kolléganőt, aki majdnem kiküldte a listát az egyik műsorújságnak. Szerencsére felhívott, s szememre hányta, hogy nem írtam oda a kezdési időpontokat, így pótoljam gyorsan, mert lapzárta van. A szerényebb humorérzékkel megáldott hölgy a vonal másik végéből hallatszó harsány hahotából döbbent rá a valóságra … másfél évtized után egyébként újra elkezdett visszaköszönni. Néhány példa az ominózus ajánlóból:

A Hargita sellője (CXII. rész)

A film melankolikus képi eszközökkel mutatja be egy magányos hölgy és a természet tiszta szerelmét. A pipogya természet csalárd módon megcsalja a kis teremtést, és az asszony különös módon áll bosszút.

Egri gazfickók

Török film, G. Gárdony regényének ötletéből. A film az Európába tartó török újhullám perspektivikus alkotása, és tulajdonképpen a jó és a rossz párharcán alapul. A csalárd Gregory Wineless (magyarra talán Bornemissza Gergőnek fordítanánk) és a tiszta szívű, szent dervis, Jumurdzsák késhegyre menő küzdelmét mutatja be – a nézők megnyugtatására eláruljuk – hepienddel.

Az asztaltáncoltató – portréfilm Gombos Gyuláról

A portréfilm egy gombfocijátékos vívódásáról szól attól a momentumtól, hogyan áll össze a taktika a sportember fejében, addig a pillanatig, amikor is a játékos az ellenfél térfelére pöcköli a gombját. A mozi hűen bizonyítja, hogy a hangos botrányoktól és doppingtól mentes ritka sportág is lehet lebilincselő.

A kerek erdő bájai – svéd film, csak gyerekeknek!

Cincike, a hiú görény eltéved az erdőben. Amikor erejének vége felé jár, összetalálkozik Persilkével, a mosómedvével, aki nemcsak a teknőjét osztja meg vele, de örök optimizmusával jövőképét is formálja. A már-már művészi filmet az egészséges életöröm lengi körül.

Az erdő kerek bájai – svéd film, csak felnőtteknek!

Hím a-Laja, a sziú nyomkereső eltéved az erdőben. Amikor erejének vége felé jár, összetalálkozik Tominikával, az apacs mosónővel, aki nemcsak a wigwamját osztja meg vele, de örök optimizmusával jövőképét is formálja. A már-már művészi filmet az egészséges erotika lengi körül.

A Dunna alatt

A Dunna Televízió első intimebb éjszakai műsorpróbálkozása. A tapasztalt, de mókás alkotók gazdag képi világgal illusztrálva keresnek ötleteket arra, hogyan lehetne megállítani a népességfogyást a Kárpát-medencében.