Pataky István 2018. november 20., 14:20

Centenáriumi túlélőshow

Bevallom őszintén, magyarként rosszabbra számítottam a román centenárium évében. A pesszimizmus és a több mint két évtizedes újságírói tapasztalat azt sejtette velem, hogy ebben az esztendőben erős idegrendszerre, s végtelen toleranciára lesz szükség az alapvetően az erdélyi magyarság ellenében megfogalmazott nagyromán ünnep tombolásának elviseléséhez. Mindent ellepő zászlótengereket, a magyargyűlölet nyilvános, kormányzati szintű propagálásának felerősödését jósoltam. A százéves évforduló csúcsa ugyan még hátravan. Gyulafehérvár, Bukarest – s az erdélyi városok többsége is – december elsején eddig még soha nem látott parádé helyszíne lesz, de azért összességében ma talán már meghúzható a vonal a centenárium kapcsán. A sokéves átlagot nem lépte túl a magyarellenes megnyilvánulások száma, s a nacionalista hevület is megmaradt a korábbról már jól ismert szinten. Tulajdonképpen ünneplést sem láthattunk, a centenáriumi rendezvények eddig kimerültek a Ceauşescu-féle nacionalista-kommunista időszakra jellemző, a történelmet propagandisztikus módon, a valóságtól elrugaszkodottan bemutatott előadásokban, a különböző nosztalgikus hangulatú zenés-táncos szeánszokban.
Több oka is van annak, hogy a „nagy ünnep” nem telepedett rá a hétköznapokra. Először is: az 1989 utáni Romániában talán még sohasem volt ennyire mély megosztottság a politikában és a társadalomban. Az a totális háború, ami az igazságszolgáltatás, a titkosszolgálatok feletti ellenőrzésért zajlik, minden energiát lekötött. Miután a média egy részének azt a megbízást kellett teljesítenie, hogy Liviu Dragnea személyében felépítse az élő ördög képét, a szokásosnál vagy a tervezettnél kevesebb idő maradt a magyar kártyára, de még a centenárium megünneplésére is. A kormányzat eközben a támadások visszaverésével, a korrupcióellenesség jeligéje alatt kiépült, valóban átalakításra szoruló rendszer lerombolásával és saját alkalmatlanságával volt elfoglalva. Ráadásul mindezt az RMDSZ-szel az oldalán tette, így a kabinet igyekezett mellőzni vagy korrigálni a magyarellenes megnyilvánulásokat. A magyar–román államközi viszony is átvészelte a centenáriumot, a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének megoldása és a magyarországi gazdasági támogatási rendszer zökkenőmentes erdélyi építése s a sok tekintetben hasonló irányú diplomáciai mozgások megerősítették a két kormány közötti bizalmat.
Az idei ugyanakkor a kihagyott lehetőségek esztendeje is. Tavaly októberben Bukarestbe látogatott a magyarországi Trianon 100 kutatócsoport történészekből álló küldöttsége. Bár az esemény nem kapott nagy médianyilvánosságot, a fogadtatás pozitív volt, holott korábban a román közéletben és sajtóban olyan tudósítások, kommentárok jelentek meg, amelyek súlyos vádakat fogalmaztak meg a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) folyó kutatásokkal kapcsolatban. Az MTA kutatócsoportját titkos kormányzati propagandával, Románia ellen irányuló aknamunkával, szeparatista törekvések támogatásával vádolták meg.
A bukaresti látogatás folytatása azonban elmaradt, pedig a közelgő trianoni kerek évfordulót megelőzően a nagyromán centenárium kiváló alkalom lehetett volna a magyar–román történészi párbeszédre. Nem egyetértésre van szükség a nyilvánvalóan homlokegyenest eltérő történelmi értelmezésekben, hanem nyitottságra a másik fél álláspontja iránt, ami az alapja a bizalomnak.
Végső soron kizárólag zászlólengetős, „mi voltunk itt előbb” hozzáállással is lehet ünnepelni vagy emlékezni e régióban, csak akkor senki ne csodálkozzon, ha a magát sértettnek érző fél belerondít az össznépi buliba.