Ruha teszi az embert (2.)
A divattervezés sok embert tett naggyá, híressé. Persze nem mindenki a divattervezők alkotásait hordta vagy hordja. Milyen ruhákat láttam a világot járva egyes múzeumokban és embereken? Ebből nyújtok át egy csokornyit.
(folytatás 42. számunkból)
A divat világát nagy nevek uralják: Coco Chanel, Dior, Givenchy,… tanulmányokat írtak már róluk. Többnyire minden „nagy” ember ragaszkodott egy-egy divattervező személyéhez. Coco Chanel eseménytelennek nem mondható életét többször megfilmesítették, így talán az ő neve a legismertebb a divattervezők közül a világon.
Coco 1913 nyarán egy francia fürdőhely partján fedezte fel, hogy a nők a tengerparton is fűzős ruhában, felcicomázott kalapokban sétálnak. Ennek hatására támadást indított a sportos megjelenés érdekében.
– mondta. Az 1920-as években ő lett a modern nő szimbóluma. Az 1930-as években – egy párizsi operaházi előadáson háborogva, hogy a közönség nőtagjai általa szörnyűnek tartott színű (piros, zöld és acélkék) ruhában divatoztak – megalkotta a „kis fekete ruhát” (petite robe noir), ami napjainkban is életképes. 1954-ben tervezte meg az egyszerű, de mégis elegáns Chanel-kosztümöt, ami szintén örök darabbá vált. Chanel ügyfélköre nem a köznép soraiból került ki. Jackie Kennedy is például az ő kosztümjét viselte a dallasi merénylet idején. Bár az amerikai first lady főleg Oleg Cassinivel készíttette ruháit, nem is keveset, minden évben százat!
A 20. század elején született Christian Dior 1947-ben írt divattörténelmet, amikor piacra dobta az azóta is „New Look”-ként (új külső) számon tartott kollekcióját. Ruháit a karcsú alakot követő szabás, a nőiesség hangsúlyos kiemelése jellemezte. Az ő ruháit viselte többek között Eva Perón, Evita és – hogy férfit is említsünk – az apai ágon magyar származású volt francia miniszterelnök, Nicolas Sarkozy is. Audrey Hepburn Givenchy mellett tette le a voksát. Leghíresebb filmjeinek ruháit is ő tervezte. A hölgyek némelyike nem ismert pénzügyi határt az öltözködésben. Evita legértékesebbnek tartott ruháját például – amit több tucatnyi egykarátos briliáns díszített – félmillió dollárra becsülték.
A divattörténelem néhány híresség menyasszonyi ruháját is feljegyezte. Wallis Simpson 1937-ben az esküvőjén hosszú krepp, hidegfényű ruhát viselt. A 20. század egyik legromantikusabb kapcsolatának férfi tagja Edward, walesi herceg, trónörökös volt. Apja halála után egy évig sem uralkodott a brit birodalmon, mivel a hölgy, akit feleségül kívánt venni, elvált volt. Edward király családjának hagyományai ezzel ellenkeztek, ezért lemondott trónjáról, s gyakorlatilag fényűző száműzetésben élte életét választott asszonyával.
A Magyar Nemzeti Múzeum Geraldine – Magyarország fehér rózsája című időszaki kiállítása Apponyi Geraldine-nak állított emléket, aki 1938-ban Zogu albán királlyal kötött házasságot. A menyasszonyi ruháját Chanel tervezte. Az öltözetről Az Est című újság 1938. április 8-i száma így számolt be: „Chanel hófehér szaténból készítette a menyegzői ruhát, drágakövek, gyöngyök és ezüsthímzés díszíti a ruha felső részét, amely testhez simuló derékból és hosszú bő szoknyarészből áll…” A csinos, nyúlánk grófkisasszonyra valószínűleg nem volt nehéz ruhát tervezni. Akkor még nem tudta, hogy életét számkivetésben kell majd eltöltenie.
Evita 1945-ben kötött házasságot Perón tábornokkal, akit 1946-ban Argentína elnökévé választottak, a hölgy a polgári esküvőjén mintás ruhában jelent meg. Jackie Kennedy elefántcsont színű tafotaselyem ruhában ment férjhez a leendő amerikai elnökhöz 1953-ban. A takarékosnak nem mondható öltözékhez 50 méter anyagot használtak fel.
A divat megítélése soha nem volt egyértelmű. Az, hogy kinek mi tetszik, szubjektív dolog.
Az ütköző véleményekre egy példa: Jackie Kennedy öltözködésével Amerika-szerte követett divatot teremtett, a tudósítások mindig kiemelték csinosságát, eleganciáját. Coco Chanel azonban – akinek a ruháit alkalmanként szintén hordta az elnökné – úgy fogalmazott, nincs a világon még egy olyan rosszul öltözött first lady. Lehet, hogy ez csak a divattervezők harca volt?
Essen szó egy koronázási ruháról is. Erzsébet királynét 1867-ben koronázták meg a Budai Vár Mátyás-templomában. Neve szorosan összefonódott a gödöllői Grassalkovich-kastéllyal, Ferenc József felesége szívesen időzött ott. A gödöllői királyi kastély adott otthont az Erzsébet királynő újraálmodott ruhái című kiállításnak. Czédly Mónika ruhatervező 2006-ban készítette el az első öltözéket, s tizennégy korhű ruhával kápráztatta el a látogatókat, közöttük a koronázáskor viselt csodálatos darab újraalkotásával is. Pálinkás Patrícia kutatásai, korabeli fotók – amelyek akkor még fekete-fehérben készültek – és leírások alapján lehetett a ruhát rekonstruálni. A magyaros felsőrészt hosszú uszályos szoknya egészítette ki fehér, hímzett köténnyel, s csodálatos hosszú fehér fátyol omlott le a királynő fejéről. A korabeli Pesti Hölgy Divatlap szerint a királyné: „nehéz fehér selyembe volt öltözve dús és művészi ezüst kivarrásokkal… s hosszú gyémántokkal tündöklő uszály követé a fejedelmi karcsú alakot.” A kutatások alapján tudni lehet, hogy a ruha alkotóit takarékossági szempontok is vezérelték, mivel a díszítő ékköveket már meglévő ékszerekből használták fel.
A világot járva, számos múzeumot látogatva, mindig kiemelten figyeltem, milyen öltözéket hordanak az emberek, mit mutatnak be múltjukból, jelenükből. Ezekből az élményekből kis csokrot mutatok be.
A toszkánai Olajfák hegye kolostor kerengőjét Signorelli és Sodoma freskói díszítik, amelyeken a mesterek kifejezően mutatják be a korabeli öltözködés jellemzőit. Férfiakat, gyermekeket, nőket láthatunk különböző élethelyzetekben. Különösen az utóbbiak ábrázolása volt számomra megkapó a 15–16. század fordulóján alkotott, a kecsességet sugárzó műveken. Itáliában több textilmúzeumot is meglátogattam. Toszkánában Prato városa – amely valaha textilközpont volt – külön kiállítóhelyet szentel az öltözékeknek, anyagok bemutatásának. A hölgyek mindig érdeklődtek a divat iránt, érdekes volt látni, hogy a divatlapok annak idején ténylegesen különálló lapokként jelentek meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában persze az indián kultúra megjelenítése is helyet kap.
Az ember csak csodálkozik a régi közösségek díszítő ügyességén, fantáziáján, s bizony sokszor elanyátlanodva nézi a számára érthetetlen motívumokat a ruhákon.
New Yorkban az őslakosoknak külön múzeumot szenteltek. Jimi Hendrix rockgitáros, énekes, zeneszerző egyik feltűnést keltő ruhája is megjelenik.
Washington egyik múzeuma az elnöknék ruháiból is ízelítőt ad. A Bostonhoz közeli Salemet Arthur Miller 1953-ban írt Salemi boszorkányok című drámája tette híressé. Az 1600-as évek végi sok emberáldozatot követelő boszorkányüldözés feldolgozása kultuszt teremtett a városban. Az egykori tragédia boszorkányruhák, jelmezek, kellékek tömegévé szelídült. Boston belvárosában – amely az amerikai városok közül legjobban emlékeztetett egy európai városra – kedves látvány volt a turisták csoportjait kalauzoló idegenvezetők ruházata. Korabeli viseletbe öltözve ecsetelték városuk nevezetességeit.
A muszlim világ asszonyainak, lányainak egy része őrzi a fej elfedésének szokását. Tunéziában éppúgy, mint ahogy Indonézia hithű területein modern ruhákba öltözött kendős hölgyek élik mindennapjaikat. A fiatal lányok elmaradhatatlan öltözéke ott is a farmer, amelyet egyszerű, színes kendőkkel egészítenek ki. Malajziában szembesültem először azzal, hogy milyen komplett szetteket állít elő az ázsiai ruhaipar.
A márkajelzések korát éljük. De nem csak az egyes ruhagyárak szignóival ellátott öltözékei jönnek velünk szembe, rengeteg a feliratos is. Büszkén feszítenek idegen szavakkal nők, férfiak, ifjak és vének, sokszor azt sem tudják, mit jelent, amivel díszelegnek. Egy édesapám által mesélt történet jutott eszembe. Egyetemi társa szerény bevételeit általa kötött pulóverek eladásából pótolta. Olyanokat alkotott, amelyekbe kínai írásjeleket mintázott. Az állítólag szalonképesnek nem mondható felirattal díszített művei igen kapósak voltak.
A gyermekek öltözködéséről eddig nem esett szó. Korabeli festmények tanúsítják, általában minden korban jellemző volt, hogy a felnőttekéhez hasonló ruhába öltöztették őket. Szabó Magda a Régimódi történet című könyvében így fogalmaz: „az az őrült anyád maga varrta a ruháidat és ugyanolyan fazonra, mint a sajátját. Olyan voltál, mint egy négyesztendős kokott, szalagos topánod volt, a fenekeden zsemlényi turnűr.”
Nálunk nem igazán divat a gyermekeknél az egyenruha.
Pedig összetartozást erősítő példáját láttam például Jáván, Balin. Kenyában azt csodálhattam meg, hogy a kis kerek kunyhókból előbújva patyolat fehér blúzba-ingbe öltöztetett gyerekek indultak iskolába.
Ezerszínű a világ, s a ruhák kínálata határt nem ismerő. Nehéz eligazodni az egyes trendekben, stílus-kavalkádban. A lényeg azonban: találjuk meg az egyéniségünkhöz illő darabokat, amelyekben jól érezzük magunkat.
(folytatjuk)
Csermák Judit