Liga 1: „hazafiak” és „renegátok”?

Somogyi Botond 2018. augusztus 25., 21:17

Bár a Román Labdarúgó-szövetség az elmúlt években több olyan szabályt is hozott, amellyel a fiatal román labdarúgók esélyeit próbálta növelni, a Liga 1-ben egyre több a külföldi játékos. Kik, miért és honnan érkeznek a román bajnokságba?

Real-csillag a Fellegváron. Az egykori galaktikus, Julio Baptista a CFR-hez igazolt Fotó: DigiSport.ro

Éppen tíz éve nyerte meg a román labdarúgó-bajnokságot a kolozsvári CFR. Akkor Pászkány Árpád tulajdonos egy új, a román ligában szinte ismeretlen módszert alkalmazott: külföldi játékosokat, elsősorban portugálokat hozott a csapathoz. A luzitánok olcsók voltak és a romániai szinthez képest jobbak, ezért a fellegvári csapat 100 éves történetének első bajnoki címét ünnepelhette. A recept hamar kelendő lett: egyre több csapat próbált erősíteni, hogy felvegye a versenyt a kolozsváriakkal, ezért egyre több klub próbált külföldi játékosokat igazolni. Kezdte a Steaua, de hamar megtelt idegenlégiósokkal a Vaslui, a Temesvár, a Rapid vagy éppen az Urziceni is. Az eredmények pedig azt igazolták, hogy a romániai klubcsapatok megerősödtek. Ahhoz persze nem eléggé, hogy nemzetközi szinten is jelentős eredményt érjenek el. Paradox módon a legnagyobb romániai klubsiker az elmúlt 15 évből a 2006-os esztendőhöz kötődik, amikor a Rapid és a Steaua UEFA-negyeddöntőt játszott egymással úgy, hogy a pályára lépő 22 játékosból csupán az utóbbi együttes kapusa, Carlos volt külföldi.

A nemzetközi válság beköszöntével a sport is hanyatlani kezdett, a tulajdonosok egyre kevesebb pénzt fektettek a klubokba: az eredményesség helyett a túlélés vált elsődlegessé. Lassan-lassan a külföldiek számára sem volt már annyira vonzó a román Liga 1, a bajnokság színvonala pedig egyre csökkent. Számos csapat jutott a csőd szélére (Dinamo, CFR), együttesek szűntek meg (Poli Temesvár, Vaslui, Beszterce, Urziceni, Galac, Kolozsvári U, Craiova, Ploieşti, Rapid, Marosvásárhely).

Válság után bevásárlás

A válságból való kilábalást követően egyesek az alsóbb osztályokban újraalakultak, másokat az enyészet pora lepte el, de több csapat is új erőre kapott. Ennek következtében pedig megint megnőtt az idegenlégiósok száma. Az idén az első négy fordulóban például 96 külföldi kapott szerepet, 40 százalékkal több, mint amennyi a korábbi években. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bevezette az U21-es szabályt, amelytől több eredményt is remélt. Egyrészt az ifjúsági válogatott játékosainak szerette volna, hogy több mérkőzés legyen a lábában. Másrészt növekedjen a román játékosok száma, ezzel egyidejűleg pedig csökkenjen a külföldieké. Ehhez képest az FRF csupán részsikert könyvelhet el: az ifi-válogatott játékosai fordulóról fordulóra valóban lehetőséget kapnak a klubjaikban, ám a külföldiek számaránya mégsem csökkent, sőt. Az idei 96-hoz képest – akik az első négy fordulóban kaptak szerepet – tavaly 72, azelőtt pedig 70 külföldi játszott a megfelelő időszakban az elsőosztályban.

A statisztikák szerint – ugyancsak az első négy fordulót véve alapul – a 14 csapatban 278 játékos kapott szerepet, ebből a 96 idegenlégiós 34,5 százaléknak felel meg, amely a szakemberek szerint ijesztően magas. A kimutatások szerint ebben az időszakban 28 gól született, ám ennek több mint 40 százalékát a már említett külföldiek szerezték. A legjobbak közé tartozik a korábban a Dinamótól az FCSB-hez igazolt francia Gnohere, valamint a Medgyes portugál gólvágója, Fortes. Érdekes, hogy több – a Liga 1-ben már korábban megfordult –játékos visszagazolt a bajnokságba: ezek közé tartozik például az albán Llullaku vagy a CFR-hez visszatért argentin Culio és a horvát Djokovic.

Egyre több külföldi

Minden egyes fordulóval több és több külföldi mutatkozott be: az elsőben 63-an, a másodikban 68-an, a harmadikban 70-en, a negyedikben már 75-ön játszottak. A szám pedig csak nőni fog, ugyanis az átigazolási szezon még nem ért véget, a csapatok erősíteni szeretnének, ezért egyre több játékost igazolnak a határon kívülről. Ennek különben egyik oka az, hogy a belföldi, román játékosokért sokkal több pénzt kérnek, mint amennyit a külföldiekért kell fizetni. Amúgy az előbb említett 75-ös szám azt jelenti, hogy mérkőzésenként mintegy 10,5 idegenlégiós lépett pályára meccsenként.

A negyedik fordulóban például

a legtöbb külföldit meglepő módon éppen a sepsiszentgyörgyi alakulat szerepeltette, kilencet.

Az OSK-t követte a CFR és a Medgyes, amelyek a kilencven perc alatt 7–7 külföldit játszattak, az erdélyiek után a „rangsorban”a Craiova és a Voluntari szerepel 6–6 idegenlégióssal. A kimutatások szerint a „leghazafiasabb” csapat a 2017-es bajnok. A Hagi által vezetett Viitorul csupán három külföldit vonultatott fel: Lima, De Nooijer és Houri. A rekordot a „renegát” Sepsi OSK és a CFR tartja az első négy fordulóban 11, illetve 10 külföldivel.

Az FRF a bajnokság színvonalának szinten tartása miatt az elmúlt idény előtt egy másik szabályt is bevezetett: az unión kívül csak olyan játékosok szerződtethetők, akik az illető ország válogatottjában legalább háromszor szerepeltek az igazolás aláírását megelőző évben. Ezzel a rendelkezéssel az FRF azt szerette volna elérni, hogy az elsőosztályba ne lehessen olyan játékost igazolni, aki legalább hazájában ne bizonyított volna. Arra azonban nem gondoltak, hogy ezzel olyan dél-amerikai játékosok sem érkezhetnek Romániába, akik ugyan nem válogatott játékosok, de technikai tudásban, képzettségben messze meghaladják a Liga 1 szintjét.

Egzotikus jelenségek

Talán meglepő, de a legtöbb játékos, aki a Liga 1-ben játszik, éppen az oroszországi világbajnokság döntőjében szerepelt két országból származik: Franciaországból és Horvátországból 10–10-en, Portugáliából 8-an, Brazíliából 5-ön, Bulgáriából, Olaszországból és Spanyolországból pedig 4–4-en. (Az adatok nem tartalmazzák a múlt héten igazolt játékosokat.) A cikkben említett 96 külföldi egyébként 43 országból érkezett Romániába. Olyan egzotikus országok is szerepelnek a listán, mint Uganda, Mali, Guinea, Gabon, Fülöp-szigetek, Martinique vagy Comore-szigetek.

A külföldiek már fel is hívták magukra a figyelmet: az újonnan érkezettek közül jól játszott például Pigliacelli (Craiova), Ongenda és Soiledis (Botoşani), Fortes és Fofana (Medgyes). Természetesen a korábbi években a Liga 1-be igazolt külföldiek közül többen is már bizonyítottak: Gnohere, Culio, Caparco, Salomao, Seto.

A szakemberek szerint a legjobb külföldiekből összeállított válogatott az első fordulók alapján 4-3-1-2-es felállításban a következő lenne: Pigliacelli (Craiova) –Moura (Sepsi), Planici (FCSB), Vinicius (CFR), Soiledis (Botoşani) –Mahlangu (Dinamo), Fofana (Medgyes), On­genda (Botoşani) –Tandia (Sepsi) –Gnohere (FCSB), Fortes (Medgyes).

Az U21-esek kezdőjét is összeállították: Căbuz (Hermannstadt) –Manea (CFR), Ciobotariu (Dinamo), R. Popa (Craiova), Panţâru (Iaşi) –Olaru (Medgyes), Cicâldău (Craiova), Moruţan (FCSB), Mailat (CFR) –Drăguş (Viitorul), Fl. Coman (FCSB)

 Julio Baptista az új Ibrahima Balde?
A román labdarúgóliga történetének legnagyobb igazolását hajtotta végre a CFR. Múlt hét végén hivatalosan is bejelentették: a kolozsvári csapat játékosa lett a volt brazil 47-szeres válogatott Julio Baptista. A Bestia becenévre hallgató középcsatárt elsősorban azért igazolták, mert a fellegváriaknak szükségük van arra, hogy az Európa Liga rájátszásában a luxemburgi csapatot legyőzzék. A Dudelange búcsúztatásával ugyanis a CFR az EL csoportkörébe kerülne, amely nemcsak a presztízs szempontjából lenne fontos, hanem jelentős anyagi bevételt is jelentene. A vasutasok vezetősége Baptista szerződtetésével a támadósor erősödését várja. Két kérdés azonban egyelőre megválaszolatlan marad. Hogyan biztosítanak játéklehetőséget a többi csatárnak (Omrani, Ţucudean, Tambe, De Luca)? Mi a biztosíték arra, hogy a 35 éves brazil tudása legjavát nyújtja majd a mérkőzéseken? Egy évvel ezelőtt ugyanis ugyanilyen felhajtással jelentették be Ibrahima Balde szerződtetését, aki még az Atletico Madrid csapatában is megfordult. A 29 éves szenegáli csatár azonban egy év alatt csupán 13 mérkőzésen kapott kisebb-nagyobb szerepet, és nem mindig játszott meggyőzően. Julio Baptista önéletrajza meglepően gazdag: karrierje során játszott a Sao Paulo, a Sevilla, a Real Madrid, az Arsenal, az AS Roma, a Malaga és a Cruzeiro csapatánál. Baptista 77 mérkőzésen szerepelt a Real Madridban 13 gólt rúgott. Abban az időben ölthette magára a királyi mezt, amikor a galaktikusok csapatában Raul, Figo, Zidane, Roberto Carlos és Beckham rúgta a bőrt. Az Arsenalban 35 meccsen 10 gólt rúgott, a Sevilla színeiben 43 gólt szerzett 73 mérkőzésen. Baptista különben már játszott a Fellegváron az AS Roma színeiben, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében a CFR az olasz gárdát fogadta a Dr. Constantin Radulescu Stadionban.
A brazil utoljára az Orlando City keretének tagja volt. A Kolozsvárhoz lejárt szerződésű játékosként került, az utóbbi két évben nem volt aktív.
Külföldi játékosok (négy forduló alatt) Csapatok
1. Sepsiszentgyörgy             11
2. CFR                                  10
3. Craiova, Medgyes           9-9
5. Voluntari                           8
6. FCSB 7 
7–10.  Astra, Jászvásár,
Hermanstadt, Dinamo        6-6
11–13. Botoşani, Călăraşi,
Chiajna                                5-5
14. Viitorul                         3