Makkay József 2018. augusztus 25., 20:00

Mennyire jó nekünk?

Délvidéki és felvidéki magyarokkal is összefutottam a 20. Szent István-napi Néptánctalálkozó kalotaszegi helyszínén, Magyarfenesen, ahol a falunap három napig tart tucatnyi rendezvénnyel, esti koncertekkel. Olyan ez, mintha a héten elkezdődött Kolozsvári Magyar Napok előhírnöke lenne.

A bőség zavarát látva egy horvátországi magyar közösségszervező tanár azt mondta, milyen jó nekünk. Magyar tömeget, sok fiatalt, életerőt, lelkesedést lát, miközben arra gondol, hogy náluk, odahaza a 12 500 főre zsugorodott drávaközi, bácskai magyar közösség minden tagjára vigyázni kell, mert ha egy-egy településről egy többgyerekes magyar család külföldre költözik, emiatt a helyi magyar oktatás megszűnhet.

Elgondolkoztam délvidéki nemzettársaink szavain, és azon, ahogy ide jönnek feltöltődni, önszerveződési modellt tanulni, megnézni, milyen hely az, ahol az utak mellett haladva még mindig magyarok lakta települések sorjáznak. Ahol tető alá lehet hozni három napig tartó falunapot, vagy sok száz rendezvényt számláló egyhetes magyar városünnepet.

E színes felhozatalnak az ereje, varázsa, közösségformáló és megtartó hatása valószínűleg nekünk már fel sem tűnik. A jót sokkal könnyebb megszokni. Sokan már alig emlékeznek a kincses város Funar-korszakára, amikor napirenden volt a magyarság zaklatása, megalázása, sértegetése. Ki gondolta volna húsz évvel ezelőtt, hogy Mátyás király szobra körül több tízezer ember megtorlás nélkül énekelheti a magyar himnuszt?

Bizony, halad az idő még akkor is, ha e változásokat természetesnek és magától értetődőnek tartjuk. Nyilván, aki csak kívülről látja e közösségi megnyilvánulást, és nem tudja, hogy az ünnepnapok mögött ott vannak a borús idők is román nemzetpolitikai szintre emelt magyarellenesség képében, nehezen érti, miért nem derűsebb, felszabadultabb, bizakodóbb az erdélyi magyarság.

Mégis, annak kell igazat adnom, aki –felmorzsolódásra, beolvadásra ítélt apró közösségek soraiból hozzánk érkezve –másként lát bennünket, mint mi magunk. Több hitet, kitartást, életerőt lát bennünk, mint amit mi mindennapjainkban érzékelünk. Ha ez hiányozna a helyi magyar közösségekből, akkor nemcsak az Erdélyt keresztül-kasul behálózó magyar napok esnének ki életünkből, hanem az önszerveződésnek tucatnyi más formája sem alakulhatott volna ki.

Az eltelt három évtized apró sikertörténetei bizonyítják, hogy több optimizmussal és közösségi önbizalommal felvértezve az előttünk álló akadályok éppúgy legyőzhetőek, mint ahogy a megváltoztathatatlannak hitt funari korszak után immár kilenc éve Erdély legnagyobb magyar városünnepét lehet évi rendszerességgel megrendezni.