Magyar kutatóként a 21. századi Szibériában
Összesen 25 ezer km-t tett meg egy hónap alatt a globális időjárás-változást vizsgáló transzszibériai expedíció tagjaként. László Zoltán kolozsvári biológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója tudományos munkásságáról beszélt lapunknak.
– Hogyan jutott ki Szibériába?
– A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karáról több szakember ment, rovartanos biológusként engem is megkerestek, hogy vállalom-e az egy hónapig tartó, 25 ezer kilométeres gépkocsis utat. Csábító lehetőségnek ígérkezett, így rábólintottam. A 11 tagú csapatba a biológia különböző szakterületeit felölelő szakemberek kerültek be botanikustól zoológusig, a társaság fele műszaki személyzetből állt. Az expedíció tagjai a kolozsvári egyetemről és a zsibói botanikus kertből kerültek ki.
Egy hónapon át megfeszített tempóban utaztunk és dolgoztunk, naponta 800–1000 km-t is megtettünk.
– Erdélyi kutató számára mennyire újdonság az európai és a távol-keleti növény- és állatvilágot is felvonultató szibériai táj?
– Amíg az Ural hegység déli részén át nem lépünk Ázsiába, mindenhol a nálunk is megszokott európai táj fogad. A labdarugó-világbajnokság idején a hatalmas tumultus miatt nehezen vergődtünk át Moszkván, de a többi utunkba került nagyváros – Cseljabinszk, Omszk, Irkutszk, Novoszibirszk vagy a legkeletibb város, amit meglátogattunk, Vlagyivosztok – is pezsgett az élettől. Felvettük a kapcsolatot néhány orosz egyetemmel, ahonnan a kollégák elmondták, milyen helyeket érdemes felkeresni. Novoszibirszk után kezd megváltozni a táj, megjelenik a tajgai környezet, ritkábbak lesznek a települések, de az igazi változás a Bajkál-tó után következik. Addig a Kazahsztánhoz közeli részen mentünk, majd az orosz–mongol határtól északra kezdődik a végtelen sztyeppe: napokon keresztül kopár sztyeppét láttunk, amit felváltott az erdős sztyeppe. Itt már a fény is furán megváltozott, az otthoni időhöz képest öt-hatórás eltolódás volt.
– Napi 800 km-t autózni európai utakon sem könnyű. Hogyan bírták ezt Oroszországban?
– Oroszország az utóbbi évtizedekben óriásit fejlődött, úthálózata sok szempontból jobb, mint a romániai.
Télen -50 fokos hidegben is lehet itt közlekedni. Számos helyen bővítik, szélesítik, vagy felújítják, de összességében mindenhol jól lehet haladni. A Szibériát átszelő főút mellett benzinkutak, autószervizek, motelek, szállodák sorakoznak, gyakorlatilag európai minőségű az ellátás jóval olcsóbb áron. Magam is meglepődtem, hogy nemcsak a benzin kerül felébe a hazainak, hanem a legtöbb szolgáltatás is jóval olcsóbb – az ottani keresetekhez igazodva.
– Egyesek szerint a mostani klímaváltozás a földtörténeti ciklikusság része. Volt erre precedens?
– A régiek és a mostani felmelegedés közötti alapvető különbség az, hogy korunkban pár évtized alatt annyit változott a klíma, mint korábban évszázadokon vagy évezredeken keresztül. A jégmintákból kiszámolt –a jégkorszakos meg a hőemelkedési –grafikonok tökéletesen mutatják ezt. Ilyen gyors ütemű klímaváltozás még nem fordult elő. Nézzük meg a svédországi erdőtüzeket, hogy csak egy példát ragadjak ki a korunkra jellemző időjárási rendellenességek közül. Ma már bármit lépünk, nehéz javítani a helyzetünkön.
– A növények nem úgy mozognak, ahogy az állatok. A magok valamilyen irányba elkerülnek, és ha megfelelő körülményeket találnak, kikelnek. A kiterjedt erdőségek nagy mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el, és oxigént termelnek. A hidegebb klímát igénylő fenyőerdők, ha azt tapasztalják, hogy emelkedik a hőmérséklet, elkezdenek északra, a hűvösebb helyekre vándorolni. Így volt hosszú évezredeken keresztül, de a hirtelen klímaváltozásra már nem tudnak reagálni, és kipusztulnak. Hasonló jelenség mutatható ki a szibériai nyírfaerdőkben is. A növekvő felmelegedés hatására elszaporodott a nyírfát pusztító új bogárfaj. Most láttuk élőben azt, amiről a szakirodalomban már olvastunk: hatalmas területeken száraz, fehér karók váltották fel az erdőségeket, közben a sztyeppei növényfajok kezdenek behatolni az erdőkbe.
– A vadrózsákon, a csipkebogyó cserjéjén rovarok által létrehozott gubacsok megfigyelésével és kutatásával foglalkozik. Mire ad választ ez a tudományos munka?
– Még egyetemista koromban köteleződtem el a rovarok mellett, Markó Bálint tanárom oktatta számunkra a rovartant. Az egyetemen is a rovartan lett a fő csapásterületem, ökológiai modellezésre használom fel az évről évre gyűlő adatbázist. Ki kell emelnem a parazitikus darazsak kutatását, amelyek megölik a kártevőket, és máris egy olyan alapkutatási témánál vagyunk, amelyet a növényvédelem a mezőgazdaság számára fel tud használni. Ennek az alapkutatásnak az eszköztára a digitális térkép, amiből adatokat nyerünk. Az éveken keresztül gyűjtött rovartani adatokból meg tudjuk mondani, hogy bizonyos kártevőkre milyen környezeti tényezők hatnak. Ma már tízéves adatsorunk van. A vadrózsákon olyan rovarok találhatók, amelyek furcsa képződményeket, gubacsokat hoznak létre. A gubacsokban nemcsak az azt létrehozó rovar fordul elő, hanem teljes fogyasztói közössége is. Egy ilyen élőközösség kutatása alapján nyomon követhető, hogy a táji szintű változás milyen mértékben képes befolyásolni e finom élőrendszerek tulajdonságait.
– Ma hányan kutatják a világon a gubacsok életközösségét?
– Vannak gubacsológiáról szóló nemzetközi kongresszusok, tehát elég sok szakember érdeklődik a téma iránt, amely sok mindenre adhat választ. Többek között a klímaváltozás kérdésére is. Észak-amerikai és ázsiai kutatókkal tartom a kapcsolatot, idén már részt vettem egy tajvani konferencián, de jártam Floridában, és ha idén nyáron nem kellett volna Szibériába mennem, eljutok Japánba is. A mostani oroszországi út orosz kutatókkal hozott ismeretséget, és remélhetőleg tudományos együttműködést is. Vlagyivosztokban olyan kutatóval találkoztam, aki magyarul is beszélt: kiderült, tanult budapesti egyetemen is. Szibériai utunkon az elérhető lepkék és rovarok mellett gubacsmintákat is gyűjtöttem.
– Hogyan történik ezek feldolgozása?
– Gazdag mintagyűjteménnyel érkeztünk haza, amelynek feldolgozása időigényes.
Csapadékos, napsütéses évben a fa többet növekszik, ínséges években kevesebbet. A begyűjtött rovarfajok még okozhatnak meglepetést, hiszen vannak olyanok, amelyet egyelőre nem tudunk sehova besorolni. DNS-mintákkal és egyéb módszerekkel hasonlítjuk össze az ismert és leírt fajokat.
– Egy erdélyi tanintézet számára mennyire megfizethető a külföldi kutatóút?
– Egy szibériai kutatóút megfizethető. A zsibóiak a botanikus kert fejlesztési tervéből támogatták, mi az egyetemi keretből, de támogatta utunkat a zsibói polgármesteri hivatal is. Meg voltam lepődve, hogy ott-tartózkodásunk milyen kevésbe került, az országosan előírt kiszállási költségvetés harmadát, ha elköltöttük. Gyakorlatilag minden olcsóbb, mint nálunk.
– Kutatóként anyagilag hogyan boldogul Erdélyben?
– Kutatásra a Nemzeti Pályázati Hivatalban lehet támogatást szerezni. Az utóbbi években több pénz jutott tudományra, és ez megmutatkozott abban is, hogy a romániai kutatók könnyebben eljutnak nemzetközi konferenciákra. Most annyiban változik a helyzet, hogy a tudományos pályázatokat az eddigi gyakorlattól eltérően nem külföldi, hanem hazai szakemberek bírálják el. Ez rossz irányú váltás, mert éppen az előző évek gyakorlata mozgatta jó irányba a tudományos életet. A szakterületenként, találomra kiválasztott külföldi szakértők elfogulatlanok voltak, így elsősorban a pályázat tudományos értékét vizsgálták. Ha idéntől ezt hazai szakemberek veszik át, félő, hogy ez megváltozik. Optimizmusra ad okot, hogy a romániai tudományos szféra prioritásai között szerepel a biológia és a környezettudomány.
– Számarányunkhoz képest hogyan veszünk részt a romániai tudományos életben?
– A magyarság alulreprezentált, aminek sok oka van. Egyrészt sok erdélyi magyar kutató nemzetközileg jelenik meg a tudományos életben, és nem feltétlenül Erdélyben akar lenyomatot hagyni. Erdélyi magyarként Magyarországon is lehet pályázni, és ezzel a lehetőséggel sokan élnek. Aki Nyugat-Európában doktorál, az nem feltétlenül néz majd vissza Bukarestre.
Ha idén kiírnak egy pályázatot, lehet, hogy csak négy év múlva lesz ugyanabban a témában. A kitartó kutató számára nem megoldás ennyit várni. De az sem kedvez az erdélyi kutatónak, hogy egyetemi munkája túlterhelt: oktatási, kutatási és adminisztrációs feladatait nehezen tudja egy személyben lefedni.