Foci-vb: húsz év múlva

Véget ért az oroszországi labdarúgó-világbajnokság. Bár sokáig ért egy-két meglepetés, a végén kijelenthető: kiscsapat most sem tudta elhódítani a trófeát. A vb-arany egy korábbi győztesnek, Franciaországnak a birtokába került.

Nem, nem Alexandre Dumas regényének címe szerepel a világbajnokságról szóló írásunkban. A francia válogatott húsz év után nyert ismét vb-t, immár másodszor. Umtiti, Mbappe, Nzonzi – nem kimondottan francia hangzású nevek ugyan, de a döntő többségében színesbőrű játékosokból álló csapat megnyerte az oroszországi világbajnokságot. Tegyük hozzá, megérdemelten. Hiszen egyetlen csapat volt, amely – a csoportban a dánok elleni szalonremit leszámítva – mindegyik mérkőzésén a rendes játékidőben nyert, konstans, megbízható játékot mutatott. A csoportjában még akadozott ugyan a gépezet, de az idő előrehaladtával Didier Dechamps legénysége egyre jobb együttes benyomását keltette.

A „legijesztőbb” a francia válogatottban az, hogy még csak nem is a csúcson, hanem felszálló ágban van a csapat nagy része.

Franciaországé a torna második legfiatalabb átlagéletkorú kerete. Mbappé még nem teljesedett ki. Pogba és Kante is lehet jobb a mostaninál. A védelem csak érettebb lesz – ha Varane így folytatja, akkor a futballtörténet legjobb védői közé emelkedhet. Az utánpótlás helyzete pedig a francia akadémiákat látva szintén nem aggasztó.

Dechamps különben ezzel az eredménnyel olyan különleges személyekhez csatlakozott, mint Mario Zagallo és Franz Beckenbauer. Ők mind elmondhatják magukról: nemcsak játékosként, hanem edzőként is elhódították a legáhítottabb trófeát.

Amúgy a vb előtti tippem nem jött be. De úgy gondolom, nem csak nekem. Egy hónappal ezelőtt szüleim megkérdezték, kiket látok esélyesnek. Akkor ezt válaszoltam: a németek nem nyernek még egyszer, az argentin együttesnél Messi dirigál, ezért nem jön számításba, a portugáloknál Ronaldo kevés az üdvösséghez, az angolok rendszerint gyengén játszanak a világversenyeken, a franciáknál pedig túl sok a különböző egyéniség és nem hajtanak majd a francia színekért. Ezért Brazíliát várom a döntőbe Spanyolországgal együtt. Miután azonban kiderült, hogy utolsó előtti nap menesztették a spanyol szövetségi kapitányt, már tudtam, hogy Iscoék sem érnek oda a legjobbak közé. Nos, jó néhány meglátásom beigazolódott ugyan, de

a brazilok korai búcsújára, a franciák végső győzelmére egyáltalán nem gondoltam.

A vb bebizonyította egyrészt, hogy az esélyes, nagy csapatok nem mindig a favoritok, a labdabirtoklás, a tiki-taka, a játék folyamatos irányítása pedig nem mindig jelent győzelmet. Azt viszont igen, hogy a szervezettség, a fegyelmezettség, a csapatmunka és a kitartás – és nem mellesleg a fiatalság – döntően befolyásolhatja az eredményeket. Ezért jutott el a legjobb négybe Franciaország mellett Belgium, Anglia és a döntőig a vb legnagyobb meglepetéscsapata, az egyik „legkisebb” ország, Horvátország. A balkániak sajnos nem tudtak visszavágni a húsz évvel ezelőtt a franciáktól elszenvedett vereségért. Akkor a horvát aranygeneráció (Suker, Boban, Boksic) az elődöntőben a házigazda franciáktól kapott ki. Ezért Modric és társai nagyon szerették volna a vasárnapi döntőben legyőzni a gall kakasokat. A horvátoknak azonban nem jött össze a visszavágó, amelyről – Zlatko Dalic szövetségi kapitány szerint – húsz éve álmodoznak. Az egyenes kieséses szakaszban játszott három hosszabbításos mérkőzést követően túl fáradtan érkeztek a döntőbe. Ám így is túlszárnyalták eddigi legjobb eredményüket: 1998-ban bronzérmesek, idén ezüstérmesek lettek. Talán nem hiába mondják:

az igazi aranygeneráció immár a Modric és Rakitic nevével fémjelzett válogatott.

Legjobb eredményüket érték el a belgák is. 1986-ban még a negyedik helyet szerezte meg a Scifo, van der Elst, Wilmots, Gerets, Pfaff által fémjelzett generáció, Oroszországban a vörös ördögök azonban már a bronzérmet szerezték meg. És ezt elsősorban az edzőjüknek köszönhetik. Játékosállományukat tekintve ugyanis már a két évvel ezelőtti Eb-n is kiemelkedőt nyújthattak volna, akkor azonban még nem a spanyol mester, Roberto Martinez ült a kispadon. Akinek volt szíve és mersze kihagyni például Nainggolant a keretből. – Az ő karaktere nem passzol ahhoz, amit én szeretnék látni a csapatban – mondta még június elején Martinez, és neki lett igaza. Az Európa topcsapataiban pályára lépő belga állampolgárságú játékosok (merthogy nagy részüknek nem sok köze van Belgiumhoz) olyan csapaterőt képviseltek az ismeretlenségből feltűnő Martinezzel, amely az ország vb-ken elért eddigi legjobb teljesítményét eredményezte. A belgák tetszetős játékkal, a csoportban elért maximális pontszámmal, a brazilok kiejtésével megérdemelten kerültek be a legjobb négy közé, ahol a kisdöntőben ismét legyőzték a csoportmeccsen még számítgató, a gyengébb ágra áhítozó angolokat.

A legjobb négyből talán a leginkább az angolok lógtak ki. A szigetország általában gyengén teljesít a világversenyeken, ezúttal azonban meglepően jól szerepelt, amelynek több oka is van. Az egyik a fiatal edző, Southgate, aki a korábbi szövetségi kapitányokkal ellentétben nem olyan relikviákkal akart rohamozni Oroszországban, amelyek az első két mérkőzés után kidőlnek a vitrinből. Annak idején hiába került pályára Rooney, Lampard, Beckham, Gerrard, az eredmények csapnivalóak voltak. A jelenlegi keretben nem sok a sztár, egyes játékosok egyenesen cserék saját, angliai csapatukban. De a fiatalság, a szervezettség és a megfelelő taktika betartása azt eredményezte, hogy egy adott pillanatban a háromoroszlános szurkolók elkezdték énekelni: It’s coming home (hazajön). Vagyis 1966 után ismét Anglia lesz a világbajnok. A másik ok,

amiért Anglia az elődöntőig menetelt a szerencsének köszönhető. Egyrészt a sorsolás tette lehetővé, hogy könnyebb csoportban játszottak, másrészt gyengébb ágra kerültek.

Ugyanis három nyert mérkőzéssel a negyedik helyen végeztek. Hiszen amikor nem Panamával, Tunéziával vagy Svédországgal kellett mérkőzniük, akkor vagy büntetőkkel jutottak tovább, vagy kikaptak (Kolumbia, Horvátország).

A döntő után Didier Dechamps újságírói kérdésre válaszolva a következőket nyilatkozta: „világbajnokok lettünk, ami azt jelenti, mindenkinél jobbak voltunk. Fiatal a keret, mégis jól játszottunk. Mentálisan nagyon erősek voltak. Sohasem adták fel, ezt sulykoltam minden nap. Láthattuk, hogy a legtechnikásabb csapatok is elbuktak…A legfontosabb feladat a folyamatos kommunikáció, hogy összetartóak legyenek a játékosok, és közösséget alkossanak. Ez nem megy egyik napról a másikra. A legnehezebb döntést már a huszonhármas keret kijelölésénél meghozza az ember. Meg kell találni az egyensúlyt, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. A stábomban is húsz ember segítette a munkámat, ötvenöt napot dolgoztunk együtt”. A szakember szerint a kis csapatok nagyon jól felkészítve érkeztek a tornára, sok problémát okoztak az esélyesnek kikiáltottaknak, a topcsapatok között pedig nem volt nagy különbség. Gyors csatárok és kontrák, szervezett védekezés, pontrúgások – ezek voltak a legfontosabbak. A tehetség már nem elég a mai futballban, az szinte minden csapatban megvan. Mentálisan is erősnek kell lenni, fizikailag pedig tökéletes állapotban.

Az oroszországi világbajnokság volt a legdrágább (14 milliárd dollár befektetés), de gazdasági elemzők szerint hamar megtérül, hiszen a helyszínen 3,1 millióan követték figyelemmel a mérkőzéseket, a tévében pedig 4 milliárd ember tekintette meg a közvetítéseket.

Több százezer turista kereste fel az országot, és a szponzorok is sokat vállaltak magukra. Az időjárás meglepően kedvező volt a futball számára, egyetlen alkalommal sem esett az eső, csak a díjkiosztás alkalmával. A jelenlevő szakemberek szerint a szervezés is kiváló volt, a biztonság nemkülönben. A világ legnagyobb országában rendezett világbajnokságot az előzetes félelmek ellenére kiválóan bonyolították le. Kíváncsian várjuk, mi lesz négy múlva, amikor a foci vb-t az eddigi legkisebb országban, a délnyugat-ázsiai Katarban szervezik meg.