Kulcsos ház és fényképkiállítás Kalotaszegen

Nánó Csaba 2018. július 12., 22:17

Negyedik alkalommal rendeztek falunapokat Zsobokon, ahol kiállítás is nyílt az évente megszervezett fotótábor részvevőinek alkotásaiból. A művészeti programok mellett vendégházat is avattak a kalotaszegi faluban.

A kiállítás a hagyományoknak megfelelően az előző évi fotótábor terméséből nyújt ízelítőt Fotó: Horváth László

Áhítattal kezdődött július 7-én Zsobokon a falunap, majd a helyi néptánccsoport műsorát követően átadták a pátyi önkormányzat vendégházát. A Budapesthez közeli község elöljárói ugyanis megvásároltak Zsobokon egy házat, felújították, és vendégháznak rendezték be a Pátyról Zsobokra látogatók számára. Az udvaron található csűrt ifjúsági szállónak szeretnék berendezni a cserelátogatások során Zsobokra érkező fiatalok számára. A vendégház egyfajta kulcsos házként van elképzelve, ami azt jelenti, hogy a pátyiak ingyen megszállhatnak a ház három szobájának egyikében, ahol konyha és fürdőszoba is található.

Essig József táborszervező felkérésére a zsoboki falunapok keretében megnyitott fotótárlat anyagát Nagy Béla mérnök, képzőművész méltatta, aki néhány személyes gondolatát osztotta meg a jelenlévőkkel. A kiállítás a hagyományoknak megfelelően az előző évi fotótábor terméséből nyújt ízelítőt. „Az itt bemutatott válogatás csak egy kis töredéke a fotótábor résztvevőinek – Bánházi Gyöngyi, Essig József, Essig Kacsó József, Gardó Zoltán, Horváth László, Kiss László, Koncz András, Mezei Elemér, Mészáros Ödön, Moldován Mihály, Németh Ferenc, Vas Géza, Vremir Márton fotóművészek, valamint a két legfiatalabb, szárnyait most bontogató Essig Kacsó Ibolya és Essig Kacsó Józsi – a tábor ideje alatt készült munkáiból” – tudtuk meg Nagy Bélától.

A zsoboki fotótábor az idén ünnepli 10. születésnapját, és

az Essig Klára festőművész által több mint két évtizede elindított és irányított, ma már nemzetközi hírnevűvé vált képzőművészeti alkotótábor kistestvéreként született meg Essig József kezdeményezésére.

Az ingatlant a pátyi önkormányzat vendégházzá alakította Fotó: Horváth László

Nagy Béla szerint ezt természetes folyamatként is számon tarthatjuk, hiszen maga a fotóművészet, mint ábrázolási mód, ma már a képzőművészet mellett az egyik legelterjedtebb művészi megnyilvánulási forma. „Arról nem is szólva, hogy a 19. század elején a fényképészet megálmodói és úttörői maguk is képzőművészek, festők voltak. Gondoljunk itt elsősorban Kolozsvár szülöttjére, Szatmári Papp Károlyra, aki festőként kezdve pályafutását vált az erdélyi fényképészet elindítójává. Később a román uralkodói ház hivatalos festője és fényképésze, valamint a világ első fényképész haditudósítója lett, akit a román művészettörténet Carol Pop de Szatmáry néven a román fényképészet megalapítójaként tart számon”–tette hozzá a tárlat méltatója.

Nagy Béla szerint a Zsoboki Művelődési Házban kiállított mintegy 100 fotó közös jellemvonása az optimizmussal telített emberközpontúság. Mert függetlenül a fotó műfajától és témájától –népviseletbe öltözött fiatalok vagy idős emberek, templomok, falusi porták, kalotaszegi tájak, virágok és állatok, falusi életképek, dinamikus táncjelenetek vagy portrék, tábori életképek vagy csoportképek –a fotóművész akaratából a fények és a színek hatására a képekről valósággal átsüt a kalotaszegi emberek élni akarása, jövőbe vetett bizalma. Túlmenően a témák sokszínűségén, a műfaji változatosságon és művészi tartalmon, a kiállított fotók értéke elsősorban azok dokumentum, értékmentő jellegükben keresendő. „A kalotaszegi vidék és nép ünnep- és mindennapjainak, ősi nemzeti hagyományainak, népi művészetének képi megörökítése nemcsak hálás művészi, hanem értékmentő feladat is egyben” – hangsúlyozta a megnyitón Nagy Béla. Hiszen a fotók általában, de a Zsobokon kiállított képek különösképpen, mint a pillanat művészi megörökítései a jelen, a még egyelőre sokszínű jelen kordokumentumai a beláthatatlan jövő számára.

A falunap programjában szerepelt még Kádár Ferenc énekművész, aki népdalokat, nótákat, betyárdalokat énekelt. Fellépett Jánosi András és Danhauser Zoltán népzenész, néptáncokat mutatott be a bánffyhunyadi Suhanc néptánccsoport. Az eseményen részt vett Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviseletében Demeter Kata konzul is. A hangulat kitűnő volt egészen kora estig, amikor egy hatalmas felhőszakadás a szó szoros értelmében elmosta a rendezvényt. Így aztán az est egyik fénypontjára, a Bojtorján együttes koncertjére nem szabadtéren, hanem a kultúrházban került sor.