Összefogás Bekéék megmentéséért

EN-összeállítás 2018. július 12., 21:24

Elfogadhatatlannak tartják az erdélyi magyar pártok és civilszervezetek a Beke Istvánra és Szőcs Zoltánra kiszabott ötéves börtönbüntetést. A székely terroristavád elítéltjei melletti kiállásként nagyszabású tüntetést szerveznek Kézdivásárhelyen. 

Kézdivásárhelyi tiltakozás. Beke István és Szőcs Zoltán elítélése nagy felháborodást váltott ki Fotó: Bíró Blanka

Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit a bukaresti legfelsőbb bíróság. Az ítélethirdetést követően Beke István lapcsoportunknak elmondta, igazságtalannak tartja az ítéletet, még felfüggesztett börtönre sem számított. Felidézte, a legutolsó tárgyaláson az ügyészség kérte a vád besorolásának megváltoztatását közösség elleni merényletre tett kísérletről terrorista cselekedetre, és bár erre a védelem nem volt felkészülve, a bíróság jóváhagyta. Beke közölte, egyelőre nem kapták kézhez az ítélet szövegét, ezért részleteket nem tudnak, az ügyvédjük értesítette a döntésről. A védelem abban bízik, hogy óvást nyújthatnak be, éppen a vád besorolásának utolsó percben történt módosítására hivatkozva. Beke István nem tartotta kizártnak, hogy óvás után súlyosbítják a büntetésüket. „Ebben az országban minden megtörténhet.

Ezzel az ítélettel megfélemlítik az embereket, nemcsak a magyarokat, hanem a románokat is. Megmutatják, hogy azt tesznek, amit akarnak”

– jegyezte meg. Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt még az ítélethirdetés napján a Brassó megyei Feketehalom börtönébe szállították.

A másodfokú, bukaresti ítélethirdetés azért döbbentett meg mindenkit, mert alapfokon a bíróság 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetést szabott ki, éppen annyit, amennyit előzetesben letöltöttek. A HVIM két erdélyi aktivistáját azzal gyanúsították, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. A vád szerint erőszakos cselekedetek végrehajtására készültek a HVIM autonomista és revizionista céljainak elérése érdekében. Szőcsöt és Bekét 2016 májusában állította bíróság elé a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) közösség elleni merényletre való felbujtás és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére való felbujtás vádjával.

Tiltakozó állásfoglalások

A legfelsőbb bíróság döntése valamennyi erdélyi magyar pártot és több civilszervezetet is állásfoglalásra késztetett. Az Erdélyi Magyar Ifjak elsőként szólalt meg markáns közleményben, amelyben többek között ez áll: „rettenetes csak belegondolni is abba, hogy összeollózott vádak, koholt bizonyítékok alapján elhurcolnak két embert, és a legsötétebb ceauşescui időket idéző módon lefolytatott koncepciós eljárás során elítélik őket. Pedig ez történik ma, 2018-ban. A Beke-ügy minden részlete félelmetes. Félelmetes, mert azt akarják, hogy megijedjünk és cselekvőképtelenek legyünk.

A román államnak az erdélyi magyarsággal és székelységgel szemben folytatott hadjárata az eddigi egyik legelszomorítóbb állomásához érkezett.

Eddig is tudatában voltunk annak, hogy az erdélyi magyarok az állam ellenségeként vannak kezelve szülőföldjükön, de az a mai napig nem látszott ennyire tisztán, hogy képtelenek vagyunk megvédeni közösségünk tagjait”.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint „az egész székely terrorvád koncepciózus volta nem kétséges. Még nem találkoztunk olyan erdélyi magyar emberrel, aki ne lenne meggyőződve ennek képtelenségéről. Éppen ezért szilárd meggyőződésünk, hogy ennek ürügyén egész közösségünket kívánják megfélemlíteni, szabadságharcát ellehetetleníteni. Nem kétséges tehát: az egész erdélyi magyarságot érte támadás, amely ellen, félretéve minden pártpolitikai szembenállást, egységesen és határozottan kell fellépnünk. Felháborodva állapítjuk meg, hogy míg a román parlamentben a kormánykoalíció pártjai, az igazságügyi törvények erőltetett menetben történő módosításával, saját korruptjaikat próbálják menteni, addig

Bukarest a régi sztálinista időket idéző koncepciós per ilyen otromba és felháborító lezárásával üzen a magyar közösségnek:

így jár, aki a századik születésnapjára készülő egységes és homogén román nemzetállam szentsége iránt tiszteletlenséget mutat, netán annak történelmi adósságait szóvá meri tenni”.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közösségi oldalán úgy vélekedett, Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal. A politikus felháborítónak nevezte, hogy az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást. Gyalázatnak nevezi az ítéletet a Magyar Polgári Párt. „Gyalázat, amit a magyar közösséggel elművelnek. Ez már nem csak egyének, hanem az egész nemzeti közösségünk ellen irányuló támadás, amit nem lehet tétlenül nézni. Minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra és a közös fellépésre”–olvasható az alakulat közleményében.

Beke és Szőcs szabadon bocsátásáért tüntettek

Jogi köntösbe öltöztetett székely- és magyarellenes támadásnak és provokációnak nevezték a hétvégén Kézdivásárhelyen összegyűlt tiltakozók Beke István és Szőcs Zoltán elleni, ötéves letöltendő szabadságvesztést előíró ítéletet.

 „Öt év a semmiért: ez egy felháborító, jogi köntösbe öltöztetett székely- és magyarellenes támadás és provokáció, az európai jogállami elvek teljes sárba tiprása”–szögezte le beszédében Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a budapesti Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Beke István és Szőcs Zoltán ügye már túlmutat a személyes sorsukon, rajtuk keresztül akarnak példát statuálni az erdélyi önrendelkezési mozgalom ellen. Hozzátette, a magyar kormány illetékesei jelenleg kiemelten foglalkoznak az üggyel, és „várhatóan nem hagyják magára két, egyébként magyar állampolgárságú derék székelyt”. Kifejtette, jogi úton két fronton is dolgoznak: a védelem a rendkívüli jogorvoslatot kéri; előkészítik az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézendő sürgősségi kérelmet.

Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke összefogásra szólított fel, mert mint mondta, ma két barátunkat vitték el, holnap tízet, aztán százat, de mindenkit nem tudnak elvinni. Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar (EMI) ifjak elnöke arról beszélt, hogy

ha nem tudjuk megvédeni magunkat, ne csodálkozzunk, hogy elhurcolják barátainkat”.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke felszólalásában kifejtette, a magyarokkal kapcsolatos döntésekben a döntő szót mindig a román titkosszolgálat által irányított párhuzamos hatalom mondja ki. „Politikai döntés, ítélet született, a megfélemlítés szándékával”–mondta Izsák Balázs.

Végül Beke Csilla, Beke István felesége szólalt fel, idézte férjének az utolsó tárgyaláson elhangzott szavait, aki arról beszélt, hogy a két és fél év alatt folyamatosan kiállt ártatlansága mellett, az ügyészség, a védett tanú félrevezette a bíróságot, védelmére egyetlen bizonyítékot sem mutattak be. „Elvettek az életünkből tizenegy hónapot, pokollá tették az életünket, teljes felmentést kérek, a nevem, a becsületem helyreállítását”–idézte Beke Istvánt a felesége.

Összmagyar kiállás az elítéltek mellett

Nagyszabású tüntetést készít elő az MPP, az RMDSZ, az EMNP és az EMNT: csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi főtérre várják mindazokat, akiket felháborít a terrorizmus miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzése. Erre közösen mozgósítanak, és abban bíznak, hogy több ezer embert sikerül az ügy mellé állítani.

Közös sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön Kulcsár-Terza József így fogalmazott:

Székelyföldön nincsenek terroristák. Meg kell mutatnunk, hogy nem félünk, a bajban összefogunk.”„Eljöhet az idő, hogy a magyar szóért, a székely zászlóért is bebörtönöznek”

– fogalmazott Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki ügyvezető elnöke. Hasonlóképpen vélekedett Tőke Ervin, az EMNP alelnöke, aki szerint a román nemzetpolitika olyan útra lépett, amelynek nem tudni, hol a vége. „El akarják érni, hogy megtorpanjunk jogaink követelésében, megfélemlítenék a fiatalokat, vezetők nélkül hagynák az erdélyi magyarságot” – mondta.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szerint a román kormány múlt heti „pofonsorozata” után eljött az ideje az új típusú érdekérvényesítésnek; nem elég türelmesnek lennünk, hanem ki kell mondanunk: elég volt. Bejelentette, a csütörtöki tüntetésen Tőkés László EP-képviselő is részt vesz.

„Bekéék meggondolatlan telefonos vicceit nem tudjuk követendő példaként állítani, de a bátorságukat igen, nem menekültek el, nem féltek, bíztak saját igazukban” – mondta Bálint József, a néppárt Kovászna megyei elnöke. „Aki nem fél, úgy jöjjön csütörtökön a kézdivásárhelyi tüntetésre, mintha pénteken utána jönnének” – fogalmazott Bálint. A szervezők minden szinten mozgósítanak, ugyanakkor elsősorban a kézdivásárhelyiekre, a kézdiszékiekre, a háromszékiekre számítanak; igény szerint Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről indítanak buszokat.