Fred Valentich titokzatos eltűnése

Nánó Csaba 2018. július 05., 19:07

A magát repülőcsészealj-szakértőnek kikiáltó huszonéves Frederick „Fred” Valentich 40 éve tűnt el egy próbarepülés során. A fiatalember esetét előszeretettel emlegették az ufóhívők, mint az elhallgattatás egyik kirívó példáját.

Valentich és eltűnt gépe: mégsem ufók rabolták el?

Fred Valentich 24 éves tapasztalatlan pilóta volt, mindössze 150 óra repülési idővel. A királyi ausztrál légierő kétszer elutasította felvételét, mivel szerintük „oktatása nem volt megfelelő szintű”. 1977-ben megszerezte a magánpilóta-engedélyt, és részmunkaidős tanulmányokat folytatott a kereskedelmi pilótai engedély megszerzésére is. Az előzményekhez még hozzátartozik – ami tulajdonképpen a mai napig titok –, hogy Valentich miért is szállt fel a gépével azon az októberi napon. Egyesek szerint barátait akarta meglátogatni a King-szigeten. Mások úgy vélik, rákot ment volna halászni. A fiatalember ugyanis nem tartotta be a szabályokat, és még a sziget repülőterét sem tájékoztatta arról, hogy ott akar landolni.

Barátai közül többen is úgy vélték, Fred tulajdonképpen mániáját akarta kiélni akkor is, és azért szállt fel, hogy ufókat keressen a nagy ausztrál égbolton…Környezete ugyanis olyannak ismerte, mint aki mindenben és mindenhol azonosíthatatlan repülő tárgyakat látott, ezzel kapcsolatos filmeket nézett, ezért nem csoda, hogy képes lett volna akár egymotoros gépével is a nyomukba eredni. A fiatalember vakon hitt abban, hogy egyszer találkozni fog földön kívüliekkel, sőt abban is hitt, hogy azok élet és halál urai…

Tény, hogy Valentich 1978. október 21-én, naplemente környékén szállt fel az ausztráliai Victoria’s Moorabbin repülőtérről Cessna 182L gépével. Már King szigete fölött repült, amikor jelezte a toronynak, hogy észlelt egy másik repülőgépet háromszáz méterrel maga felett, és hozzátette, saját gépének motorja hangosan és zörögve működik. Tiszta idő volt, Fred négy fénypontot látott maga felett, ezeket azonosította, mint egy másik repülő leszállófényei. Nem sokkal azután viszont Valentich kijelentette: ez nem is repülőgép. Amiben a kutatók szerint nem is tévedett, mert – utólagos számítógépes elemzést végezve – kiderítették: a Vénuszt, a Marsot, a Merkúrt és egy negyediket, a fényesen világító Antares csillagot láthatta.

A négy fénypont nyugodtan kelthette a nézőben egy repülőgép vagy egy ufó benyomását. Fred látott ugyan egy „zöld fényt” is, ami nem lehetett más, mint saját Cessna gépének szárnyán lévő zöld helyzetfény – mondják a kételkedők. Mindenesetre a lemenő nap fényében elég kísérteties helyzetben találhatta magát. Ahelyett, hogy repülőgépe műszereit figyelte volna, mindenféle csillogó pontokra koncentrált, ami gyakorlatilag a repülőgép-katasztrófa receptje. E zűrzavarban Cessnája (mint a fiatal John F. Kennedy Jr.-nek két évtizeddel később) belekezdett abba, amit a szakértők „temetkezési spirálnak” neveznek. Ezért hallhatta a fiatal pilóta a zörejeket is: a spirálban a gép üzemanyag áramlása csökken, ami a motor durva futását, „zörejeket” eredményez.

Manapság a szekértők már nemigen kételkednek abban, hogy Valentich eltűnése egyszerűen halálos baleset volt. Ironikus, hogy talán soha nem fordult volna elő, ha a fiatal pilóta nem él az ufók bűvöletében. Ha tényleg ez volt az oka esti repülésének, akkor elmondható: az „idegenek” valóban részesei voltak tragikus halálának.

Annak ellenére, hogy intenzív légi, szárazföldi és tengeri kutatásokat végeztek, a Cessna nyomát a baleset után nem találták. Ez még inkább az ufóhívők malmára hajtotta a vizet. Bár, tegyük hozzá, Amelia Earhart vagy Antoine Saint-Exupéry gépét sem találták meg soha, róluk mégsem feltételezte senki, hogy ufók rabolták volna el. Talán mert ők maguk sem voltak az összeesküvés-elméletek hívei...