Szecessziós séta Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi szecessziós építészeti örökséggel ismerkedtek a hétvégén azok, akik részt vettek a Szecesszió Világnapja alkalmából szervezett városnéző sétákon Oniga Erika és Lukács Katalin vezetésével.
Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal és a Maros Megyei Múzeum magyar, illetve román nyelvű sétákra hívta a lakosságot, ahol a Kultúrpalotát, a Városházát, a volt Református Kollégiumot, illetve a városközpont néhány jelentősebb épületét ismertették.
Marosvásárhelyen Oniga Erika művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa várta az érdeklődőket a főtéri virágóránál, ahol arról a stílusról beszélt, amely a 19. század legvégén, a 20. század legelején hódított teret Európában. Az irányzat különféle elnevezésekkel jelent meg, amit nálunk szecessziónak neveztek. Román vidékekre kevésbé jutott el az áramlat. Arta 1900 néven emlegették, az utóbbi időben pedig áttértek az art nouveau megnevezésre.
Lechner Ödön, a magyar szecesszió meghonosítója a magyar formanyelv kialakításáért egészen Ázsiáig utazott a magyarok gyökereit kutatva. Első munkája a budapesti Iparművészeti Múzeum, amit a Földtani Intézet, majd a Postatakarék pénztár, illetve sok más jeles épület követett. Hozzá hasonlóan mások is gyűjtőmunkát végeztek, a népművészetből merítettek, hogy saját formanyelvüket kialakítsák. Kalotaszegre járt Körösfői Krisch Aladár, aki előnevét is onnan vette, akárcsak Toroczkai Wigand Ede.
Marosvásárhelyre a tervezők Budapestről érkeztek, a kivitelezők és mesteremberek viszont helyiek voltak.
1902 és 1913 között Bernády György polgármesternek köszönhető a vidéki kisváros kiépítése, aki a kor legtehetségesebb tervezőivel kötött szerződést és hozta őket a városba, hogy azok összefogva a különböző művészekkel és mesterekkel a legszebb épületeket hozzák létre. Róth Miksát, a korszak legjelentősebb iparművészét is sikerült megnyernie, ahogy Zsolnay Vilmost is, a pécsi kötődésű keramikust, akinek időtálló kerámiái még ma, több mint száz év elteltével is megvannak.
Marosvásárhelyen 1900-tól számítják a szecessziót
– magyarázta Oniga Erika, aki az egykori Feigelbaum-, valamint a Vámos-házzal kezdte a tematikus sétát. Ahhoz, hogy a budapesti tervezők által megálmodott épületeket megvalósíthassák, Marosvásárhelyen állami fa- és fémipari szakiskolát alapítottak, ahonnan szakképzett mesteremberek kerültek ki.
Az egykori agrártakarék-pénztár díszítésére magyaros elemeket használtak, a kopjafához hasonló faragások, különféle virágmotívumok láthatók ma is, de az egykori, székelykapuhoz hasonló díszeket mára eltávolították a bejáratról. A volt Református Kollégium főépületét 1909-ben építették, bár a tervezési folyamat jóval hamarabb kezdődött – mutatta be a jelenlegi Bolyai Farkas Elméleti Líceum szecessziós épületét a művészettörténész, aki szerint a város elöljárósága eredetileg marosvásárhelyi mérnökökkel akarta megterveztetni, de végül a Herczeg Zsigmond és Baumgarten Sándor budapesti irodájához fordult. A feladattal Baumgartent bízták meg, aki 1906-ban Marosvásárhelyre utazott, tanulmányozta a helyszínt, majd Budapestről elküldte a terveit. A Tornacsarnokot Nagy Győző, marosvásárhelyi mérnök tervei alapján építették.
Radó Sándor Mohácson született 1880-ban és Budapesten hunyt el 1960-ban, ám virágkorát, negyven esztendőt Marosvásárhelyen töltött – hangzott el az 50–60 fős társaság előtt a Köteles Sámuel utcában, a Radó-villa előtt. Az építész az egyetem elvégzése után érkezett a városba, ahol 1904 és 1944 között tevékenykedett, előbb mint városi építész, majd, az impériumváltás után mint tisztviselő. Az Erzsébet-ligeti teniszpavilon, a Somostetőn a sportlövölde, az Albina-bank, a Nyugdíj-palota, a Polgári Felső Leányiskola (a mai Papiu Főgimnázium), a Polgári Felső Fiúiskola (a mai Petru Maior Egyetem), a Közigazgatási Tanfolyam (a mai szakszervezetek háza) épülete, illetve több ipari létesítmány – gázgyár, villanytelep, vízüzemek, csatornaház a Maros partján, – kötődnek a nevéhez. 1912-ben építtette a saját bérházát, a Radó-villát, ellenben ő nem abban lakott, de a villa egyik emeletét Toroczkai Wigand Ede bérelte és alakította ki saját ízlése szerint.
A belváros legreprezentatívabb szecessziós épületei a Kultúrpalota és a Régi Városháza, de mellettük a Nyugdíjpalota és a Kereskedelmi és Iparkamara is említésre méltó,
hiszen annak a tervnek a részét képezik, amely szerint a négyszög alakú teret szerették volna beépíteni Bernády polgármestersége idején, és amelynek a kivitelezését megakadályozta az első világháború, valamint az 1920-as impériumváltás. Komor Marcell és Jakab Dezső nyerte el a Kultúrpalota tervét, akik arra törekedtek, hogy az ország egyedülálló szecessziós épületét hozzák létre Marosvásárhelyen.
A megvalósulatlanul maradt tervek között szerepelt még egy városi múzeum, amelyet 1916-ra szerettek volna felépíteni, és amelyet Bethlen Gáborról neveztek volna el annak emlékére, hogy a fejedelem 1616-ban szabad királyi jogot adományozott a városnak. A Városházát Lukács Katalin mutatta be, a Kultúrpalotában pedig Oniga Erika vezette a túrát.