Nánó Csaba 2018. június 15., 08:50

Világ szurkolói, egyesüljetek!

Nem jött be a kommunisták számítása, a világ proletárjait soha nem sikerült egyesíteni, a harcos munkásosztály számára a nagyszerű marxi-lenini víziók végleg és visszavonhatatlanul füstbe mentek. Más a helyzet a világ szurkolóival, akik minden áldott alkalommal mennybe mennek, amikor győz kedvenc csapatuk – és a pokolba, ha vesztenek. Egy-egy vereség után leordítják fájdalmukban a holdat, és kutakban, folyókban fürdenek győzelem esetén. Teszik ezt nagymértékű naivságukban. Ugyanis nem tudják, hogy rajtuk semmi nem múlik. Ahogyan a proletárokon sem múlt.

Rekedtre ordíthatja magát, betegre lengetheti lobogóját a szurkoló, a dolgok magasan a feje felett dőlnek el. A román focibajnokságban legalábbis biztosan. Csoda, hogy van még ember, aki megfordul a stadionok lelátóin. Igaz, amint a proletárok, úgy a szurkolók is vészesen fogynak.

Megboldogult gyermekkorom emlékei között még elevenen él a kisebb-nagyobb összecsapások hangulata, amikor Temesváron 30 ezer ember üvöltötte vörösre a fejét, bármilyen meccs is volt. Forrt a tribün, sok ezer ember tele torokból bíztatta a csapatot, és gyerekhangomon én is ott óbégattam a nagyok között. Mérkőzés után fejből felmondtam minden trágárságot és jópofa beköpést, ami a tribünökön elhangzott. Micsoda idők, micsoda focisták, micsoda szurkolók voltak! Akkor még tökmagban úszott a lelátó, és a pályától ötven méterre sört és kolbászt is felszolgáltak a népnek.

Bár sorozatos csalódásaim miatt nagymértékben szakítottam a szurkolással és a meccsek látogatásával, a labdarúgásban történteket általában – és a temesvári csapat eredményeit, játékát pedig különösképpen – figyelemmel kísérem. Illetve kísérném, ám most búcsút kell vennünk a temesvári csapattól. Nem áll szándékomban nekrológot írni róluk, de olyan elődök forognak a sírjukban, mint Dobay, Bürger, Tänzer/Tánczos, Vogl vagy nagyapám egykori szomszédja, a válogatott hálóőr Ritter bácsi. A Béga partján megfordult a két ország válogatottját is erősítő, zseniális Pecsovszky-Perényi, és játszott itt a mexikói vb „román” hőse, Dembrovszki is.

Idén tehát elbúcsúzott az első ligától a temesvári csapat. Jó kérdés, kiknek és minek az utódjaik ők, de ebbe most ne menjünk bele.  Ami fontos: az utolsó forduló előtt gyakorlatilag két csapat – a temesvári és egy Bukarest mellőli gyengécske klub – küzdött a bennmaradásért. Minden azon múlott, milyen eredményt érnek el idegenben. A bánsági együttesnek győznie kellett, a másiknak viszont vesztenie ahhoz, hogy a temesvári diákok meneküljenek meg. Igaz, a szebb időket is megélt temesváriak az utóbbi években csak bukdácsoltak a bajnokságban megfelelő anyagi háttér nélkül. Ám ezúttal felháborító, hogy a kisesés felsőbb szinten – sokak szerint a szövetség berkeiben – dőlt el. A Poli győzött ugyan idegenben, ám a riválist sem engedték veszíteni. Az játékvezetői hibával ért el döntetlent. Pontosan azt, amivel sikerült elkerülnie a kiesést. Román újságírók felháborodottan tiltakoztak a nyilvánvaló csalás ellen, ám hiába. A pályán elért eredmény szent, Temesvár együttese a következő idényben a második ligában verejtékezhet. Hacsak nem oszlik fel, ahogy arról egyre többen beszélnek. Érdekes, hogy valaki hónapokkal ezelőtt tudni vélte: idény végén a bánsági csapat búcsúzik a Liga 1-től. Láss csodát, igaza lett.

Nos, a világ szurkolóinak főleg azért kellene egyesülniük, hogy ne a kulisszákban dőljön el a bajnokságok sorsa. Ugye, mennyire naiv vagyok én is?