Somogyi Botond 2018. június 02., 21:02

Zidane, a király(i)

Évek, sőt évtizedek óta nézem a mérkőzéseket. Nem egyet, nem kettőt, hanem sokat. Nagyon sokat. Ennyi év távlatából konyítok is valamit hozzá, így többnyire mindig meg tudtam állapítani, kiből lesz jó játékos, kiből lesz remek edző. És ki az, aki mindig örök reménység marad, vagy ki nem lesz képes eredményeket felmutatni menedzserként. Ez utóbbiak közé soroltam Maradonát, a Milan gólvágóit, Van Bastent és Inzaghit, a brazil Romariót vagy Ronaldót, a sort pedig lehetne folytatni. És néhány éve ide soroltam Zinedine Zidane-t is. Tudtam, hogy őstehetség, tudtam, hogy a pályán csapata számára meghatározó, kiváló képességű játékos volt. De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen edző válik belőle. 2006-ban meg is haragudtam rá, nem is kicsit, nem is csak én, amikor a németországi világbajnokság döntőjében lefejelte Materazzit. Csúnya dolog volt, bár nyilván az olasz védő sem volt éppen szent.

Amikor két éve a Real Madrid kispadjáról szezon közben menesztették Rafa Benitezt, és helyére az akkor még edzői képesítés nélkül, komoly menedzseri tapasztalatokkal nem rendelkező Zidane-t nevezték ki, azonnal kijelentettem: a kabil származású francia nem fogja sokat koptatni a királyiak kispadját. És véleményemmel nem voltam egyedül. De úgy látszik, ezúttal tévedtem. Nagyot tévedtem.

Zizou 2006-ban hagyta abba az aktív labdarúgást, és hét évvel később, 2013-ban kezdett neki az edzősködésnek. Egy évig segédedző volt Ancelotti mellett a Realnál, két évig a Real Madrid második csapatánál. És utána jött az, amit ő sem képzelt el legmerészebb pillanataiban: a királyiak elnöke, Florentino Perez a tapasztalatlannak tűnő franciát ültette a sztárokkal megtűzdelt csapat élére.

Zidane élt a lehetőséggel, új lendületet adott a gárdának, a bajnokságban nagy hajrába kezdett. Ronaldóék végül az utolsó fordulóban lemaradtak a bajnoki címről, azonban a Bajnokok Ligája serleget elhódították. Zizou már első (fél)szezonjában Európa csúcsára vezette a Reált, egyben ő lett a hetedik olyan edző, aki játékosként is nyert BL-t , illetve az első francia edző, aki elhódította a legrangosabb klubtrófeát.

Azóta pedig újra és újra történelmet ír. Két év alatt kétszer sikerült megnyernie a BL-t (a nemzetközi kupa kiírásában első alkalommal), az európai Szuperkupát és a Klubvilágbajnokságot. Közben begyűjtött még egy spanyol bajnoki és Szuperkupa címet is. Idén kiesett ugyan a spanyol kupából és a bajnokságban sem remekelt, de a szombati győzelemmel bebizonyította, hogy kiváló szakember. Össze tudja fogni a számos szupersztárból álló csapatot, számos megnyert trófea után kiválóan tudja motiválni a játékosokat. Meg tudja győzni Benzemát, Ronaldót vagy éppen Bale-t, hogy fogadja el, ha éppen lecseréli őket. Mert mindent a csapatért kell tenni, a közös győzelem érdekében. Képes rávenni a százmilliókért vásárolt galaktikusokat arra, hogy ne csak elöl villogjanak, hanem ha úgy alakul a mérkőzés, védekezzenek is. És sokszor zseniálisan tud cserélni is.

Zizou persze taktikailag sem vallott szégyent. Mindössze két év alatt legyőzte Allegrit, Guardiolát, Heynckest vagy most hét végén épp a nagy taktikust, Jürgen Kloppot is. És egy újabb rekordot is felállított: vezetésével a Real Madrid zsinórban háromszor nyerte meg a legrangosabb európai kupát, a Bajnokok Ligáját. Edzőként ez rajta kívül senkinek sem sikerült.

Ennyit trófea, siker és rekordállítás után most már csak az a kérdés, hogy a király(i) Zidane marad-e a blankók kispadján. Ha pedig marad, képes lesz-e jövőre újra történelmet írni?