Életműdíjat kapott Tiffán Ede villányi borász
A jeles villányi borásznak, Tiffán Edének ítélte oda a Magyar Borakadémia a nemrég alapított életműdíjat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a magyar borászat rendszerváltás utáni sikertörténetének egyik főszereplőjéhez került a díj.
A Magyar Borakadémia a legjelentősebb szakmai szervezetek egyike a borok világában, a magyar bor rendszerváltás utáni reneszánszának egyik meghatározó tényezője. A testület talán legfontosabb feladata, hogy 1996 óta évente átadja az Év bortermelője díjat az arra érdemes borásznak. Eme elismerést szokták nevezni a borszakma Kossuth-díjának is.
A Borakadémia 2017-ben egy új díjat alapított, az életműdíjat. Ideje volt. Azok ugyanis, akik a negyvenes-ötvenes éveiket taposták a magyar borászat 1990 utáni szárba szökkenésekor s e lenyűgöző folyamat alakítói, hősei voltak, többnyire elütötték a hetvenet és lassan a nyolcvanhoz közelednek. Az első díjazott történetesen ugyanaz a borász lett, aki első ízben kapta meg az Év bortermelője díjat is 1991-ben: Tiffán Ede.
A díj átadására a lehető legméltóbb környezetben, a Magyar Parlament Vadásztermében került sor. Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia elnöke felvezetőjében elmondta:
Tiffán Ede mindent megtett a borvidékért, amit meg tudott tenni,
de erkölcsi okokból nem tett meg mindent, amit megtehetett volna. Erkölcsi tartásához hasonlatos volt segítőkészsége is, amint azt többen kiemelték: tanácsai mentén indultak el sokan a villányi dűlők rejtett értékeinek felkutatására.
Tiffán Ede a meghatottságtól elcsukló hangon mondott köszönetet. Felidézte a pillanatot, amikor a Magyar Borakadémia elnöke felhívta és jelezte neki, hogy ő lenne a frissen alapított díj várományosa, majd megkérdezte, elfogadja-e. A jeles villányi borász annyit mondott: nem hiszi, hogy van a szakmában olyan ember, aki erre a kérdésre nemmel válaszolna.
Megtudhattuk tőle, hogy unokája, aki fiához hasonlóan a Zsolt nevet viseli, elvégezte Magyarországon a hároméves szőlész-borász egyetemi képzést, majd jeles külföldi oktatási intézményekben folytatta tanulmányait: Montpellier-ben és Geisenheimban.
A nagyapa úgy vélte, a családra jellemző perfekcionizmus a középső generációt képviselő Tiffán Zsoltnak is sajátja. Őt is méltatta a díjazott, kiemelve, hogy miután ellenkezése ellenére politizálásra adta a fejét, e minőségében is maradandót alkotott. A második hegyközségi törvény, amely az ő nevéhez fűződik, jól működik a minőségi borászkodást képviselők megelégedésére.
A Tiffán család az 1750-es évek óta foglalkozik borászattal, a legifjabb nemzedék a tizenegyedik a sorban.
Kövér László, a magyar parlament elnöke köszöntőbeszédében felidézte azt az időszakot, amikor minőségi bort a kereskedelemben nem lehetett kapni, s rámutatott, hogy a borászat a rendszerváltás utáni sikertörténetek egyike, ebben pedig olyan „minőségforradalmárokra” volt szükség, mint Tiffán Ede.
A sajtófogadás részvevői megízlelhették Tiffán Ede egyik legjobb borát, a 2009-es grand selectiont, amely a legszebb formáját mutatta.
E jeles esemény kapcsán hadd elevenítsek fel két személyes emléket is. A kétezres évek elején nagy népszerűségnek örvendett az akkor még szűk körű, de annál lelkesebb borrajongó közönség berkeiben a pünkösdi bortúra. Ennek lényege az volt, hogy az ember kifizetett egy nem túl magas összeget – 5000 forintot – a szervezőknek, aminek fejében országos szinten mintegy száz pincészetnél kóstolhatott ingyen három napon keresztül, pünkösd szombatjától hétfő estig.
Legfőbb célpontunk Villány volt, amely mindmáig a legvonzóbb célpont a borturizmus számára. Itt minden együtt van egy emberléptékű, kicsiny városkában: számtalan pincészet egész évben nyitva, négy csúcsétterem, több vendéglő, megannyi szálláshely. A pincészetek között gyalog is lehet közlekedni, így ha a társaság letette a gépkocsit a város központjában, akkor a sofőrködés áldatlan feladatát vállaló túratárs is átadhatta magát a borok élvezetének.
2003-as villányi utunk során elsőként a Tiffán-pincészethez igyekeztünk. Ede bátyánk épp akkor ült be az autójába, hogy rendet vágjon sűrű teendői között, amikor megérkeztünk. De jöttünkre kiszállt és három embernek egy pazar borkóstolót és pincebemutatót tartott. Két évvel később a pincészet nem nevezett már be a bortúrára. Mi egy szervezési malőr kapcsán nem kaptuk kézhez a nyitott pincék listáját tartalmazó kis tájékoztató füzetet, így nem tudtunk arról, hogy Tiffánék nincsenek már benne a pünkösdi bortúrában. A Tiffán-pincénél éppen a szokásos éves felsereglés volt, vagyis a szakma jelesei, a helyi borászoktól a messze földről jött vendéglősig remek étkek s italok mellett beszélték meg közös dolgaikat. Épp kértük volna az elnézést a tudatlanságunkért és alkalmatlankodásunkért, s álltunk volna odébb, amikor Ede bátyánk behívott mondván, semmi gond. Igaz, hogy ők nem neveztek be a túrára, de azért üljünk csak le, és kóstoljunk. Később kiderült, több ismerősünk és barátunk is volt az ott levők között, így végül a saját asztalukhoz ültettek. A történet lényege, hogy Tiffán Ede nemcsak negyed évszázados szakmai tapasztalatát osztotta meg önzetlenül kezdő pályatársaival a rendszerváltás után, amikor igencsak igény volt a tényleges szakemberekre, hanem a vendégeket is bármikor szeretettel fogadta. Annyi biztos, a díj minden szempontból méltó helyre került.
Dorozsmai Endre