Somogyi Botond 2018. május 17., 18:45

A hóembertől a melles istenig

Március végén még nagyban gyúrtuk a hóembert a gyerekekkel, merthogy a tél későn köszöntött be mifelénk. Április elejére ugyan elolvadt a hó, de én újból a hóemberrel találtam magam szembe – a sajtóban. Olvastam, hogy Angliában igencsak megosztja az embereket a hóember. Vagyis inkább annak elnevezése. Ugyanis angolul a hóember snowman, hó(snow)ember(man). Akárcsak a magyar nyelvben. Csakhogy amíg nálunk ebben senki nem lát megbotránkoztatót, addig Nyugaton már mindent a politikai korrektség határoz meg. Még véletlenül sem szabad antifeministának vagy például diszkriminatívnak lenni. Márpedig a hóember diszkriminatív, mivel az angol man szó nemcsak embert jelent, hanem férfit is, tehát a hóember valójában hóférfi. Ezért javasolják, hogy ezentúl a hóember ne legyen snowman (és ne legyen snowwoman, azaz hónő sem), hanem inkább snowpeople, azaz hónép.

Mielőtt egyesek azt gondolnák, hogy mindezt viccből írom, mindenkit ki kell ábrándítanom: ez a kőkemény valóság. Mint ahogy az is, hogy Londonban – elméletileg az angol etikett és udvariasság egykori fellegvárában – a metróban már nem üdvözlik hagyományosan az utasokat: tisztelt hölgyeim és uraim! Mert mi van azokkal, akik sem ide, sem oda nem tartoznak: a transzneműekkel meg a többiekkel? Azokat nem szabad ám megkülönböztetni, megalázni, kihagyni a felsorolásból! A metrótársaság tehát felsőbb utasításra áttért a következő megszólításra: tisztelt utasaink!

Igen, ez a valóság. És csupán két példát mondtam a sok százból és ezerből, amely a nyugati társadalmat foglalkoztatja – komolyan. Biztos ezért tiltották be egyes belgiumi óvodákban a kislányoknak a rózsaszín, a fiúknak a világoskék szín viselését. Az indoklás szerint nem szabad már kicsi kortól kezdve megtanítani nekik a lányok és fiúk közti különbséget: ők maguknak kell eldönteniük felnőtt korukban, milyen neműek akarnak lenni.

A szomorú azonban nem ez. Pontosabban nem csak ez. Hanem inkább az, hogy ebbe az őrült liberális agymenésbe sok helyen az egyház is bekapcsolódott. Nem arról beszélek, hogy tavaly ősszel egy svédországi saját neméhez vonzódó evangélikus esperesnő – aki lelkésztársnőjével él házasságban! – levétette a templomáról a keresztet a bevándorló muzulmánok érzékenységére való tekintettel. Nem erről az önfeladó, saját magunkat szembeköpő, keresztyénségünket lábbal tipró hozzáállásról, hanem arról, hogy egyházi fórumokon is aberrált dolgokat találnak ki: teológiailag, dogmatikailag elképesztő elméleteket próbálnak ráerőltetni az egyházra. Éppen maga az egyház.

Lássuk, miről van szó. A svéd lutheránus egyház arra ösztönzi papságát, hogy amikor Istenre hivatkozik, kerülje „Úrként” vagy „férfiként” emlegetni. A washingtoni episzkopális egyház kormányzó testülete támogatja a transzgenderizmust, ugyanakkor semleges neművé nyilvánítja az Atyát és a Fiút. Az imakönyvekből eltávolítja a hímnemekre vonatkozó összes utalást, mert Linda Calkins lelkipásztornő – az Úr és Egyszülöttje doktrinális kasztrálását célzó határozati javaslat előterjesztője – szerint Jahve egyik ószövetségi héber elnevezése, az El Saddáj valójában azt jelenti, „melles Isten”.

De hogy visszakanyarodjunk Angliába: a Canterbury Szent Péter metodista templomban tavaly ősszel beiktatták az első transznemű lelkipásztort, aki családos ugyan, de 46 évesen nemváltoztató műtéten esett át. Azt talán már nem is érdemes megemlíteni, hogy az egyik glasgow-i (ez ugyebár már Skócia) episzkopális templomban odáig fokozták a toleranciát, hogy felolvasták a Korán egyik versét, amelyben ez áll: Jézus Krisztus nem Isten fia. A számunkra hihetetlenebbnél hihetetlenebb példákat pedig még hosszan lehetne sorolni.

Nos, ha mindezeket jól megemésztjük (lehet-e egyáltalán?), akkor Sodoma és Gomora juthat eszünkbe. De legalábbis azok az idők, amelyekben Pál apostol a közösségeket tévútra vezető és azokat megosztó tévtanítókra hívta fel a gyülekezetek figyelmét.

Pünkösd idején a Szentlélek kitöltetését várjuk: azt, hogy Isten Lelke újítsa meg életünket, örömmel töltse be szívünket. De lehetőség most arra is, hogy imádkozzunk a keresztyén egyház megmaradásáért, a keskeny útra való téréséért. Azért, hogy magyar történelmi egyházaink konzervatív, hagyományőrző, értékteremtő munkája maradjon meg a továbbiakban is erdélyi népünk megmaradása érdekében. És lehetőség arra is, hogy imádkozzunk az ige mindenkori hirdetéséért, a Szentíráson alapuló hitvallásaink tisztaságáért.