Kádár Hanga 2018. május 04., 14:50

Erdélyi Humorfesztivál: hímtagok közt elveszett humor

A gyógyszer hatásával felérő nevetés erejét naponta hangoztatjuk, hiszen közhely ide vagy oda, megalapozott igazságról van szó. Csak az nem mindegy, hogy az ember min, hogyan és mennyit nevet. A halk, ritka kuncogás hosszabb távon valószínűleg sokat nem javít az ember borongós kedélyállapotán, a hangos, mélyről feltörő röhögés pedig elvileg számos közegben nem illik.

Tökéletes megoldás lehet tehát, ha elmegyünk az Erdélyi Humorfesztiválra, ami hivatalos és minden előítélettől mentes közeget biztosít a röhögésre. Az érdeklődés láthatóan évről évre nagyobb, ezt látva pedig a fellépők elgondolkodhatnának azon, hogy milyen minőségű műsorral edzik a nézők rekeszizmait.

A stand-up comedy nyilván nem az a műfaj, amitől mély tartalmat várunk el. Ezért is botorság azok gondolata, akik Hofi Géza politikai kabaréinak nívójához hasonlítják a fiatal előadókat tekintve, hogy mind a Showder Klubban, mind a Dumaszínházban a hétköznapi élet ihlette, megnevettető helyzetek adják a fellépők humorbázisát. A profánság nem feltétlenül hálátlan alapanyag, a fülsértő probléma azonban akkor kezdődik, amikor rádöbbenünk, hogy a fellépők szövegvilága többnyire megreked a női és férfi nemi szervek cifrább szinonimájának három másodpercenkénti hangsúlyozásánál. Túlzás lenne azt állítani, hogy különleges egyéniségek vagy értékelhető poénok hiányától vergődött a hétvégén zajló rendezvény, viszont az az érzés sem került el két vigyor között, hogy a humorfordulatok fele csak a trágár kifejezésbeli végződés miatt csattanhatott.

Ha már profán alapanyag, hangulati illusztrációként még a káromkodás is része lehet, csak ne fullasszák falloszokba minden vicces sztori felkiáltóje-lét, és figyelmeztessék a kiskorú gyerekekkel érkező szülőket, akik egy idő után inkább kekszet nyomtak csemetéik szájába, hogy a ropogás elnyomja a harmincadik alpáriság kéretlen zaját. Távol álljon tőlem a színházi bohózatokhoz való hasonlítgatás meggondolatlansága, de azért a színművészek egy jó szokását leutánozhatnák: előbbiek ugyanis csak akkor állnak színpadra, amikor vállalhatóvá forrott az előadás.

A jól kibontakozott poénok kedvéért azért jövőre is elmegyek remélve, hogy szerkesztőségünk sérelmei nem ismétlődnek meg, ugyanis a médiapartnerek köszöntésekor a konferálónak csak a rádiók megnevezésére futotta. Úgy látszik, a heteken átívelő reklám nem éri meg az Erdélyi Napló említését.