Piacos székely gazdák
Sikeres gazdákat bemutató sorozatában a Gazdaszemmel melléklet friss száma három székelyföldi termelőről ír. Fazakas Miklós Nyárádkarácsonban zöldségtermesztő, Mózes Enikő Kénosban kézműves sajtkészítő és Jakab Arnold Csíkszentimrén húsmarhatartó.
Az őshonos nyárádmenti gazdák közül talán Fazakas Miklósé a legnagyobb kiterjedésű, egyhektáros fóliás termesztő farm, amelyet tízhektárnyi szántóföldi zöldségtermesztés egészít ki. Az elektrotechnikusból agrárvállalkozóvá átvedlett nyárádkarácsoni gazda azonban hamar kiigazít: bizony már nem az övé a legnagyobb kertészeti farm, mert akad a közelben egy öthektáros fóliasátor-felület is. Igaz, nem helyi, hanem más vidékről jött pénzes befektető a tulajdonos.
Miközben számba vesszük a 2000-től szárba szökkenő nem mindennapi vállalkozást – sok gazda számára a néhány száz négyzetméternyi fóliasátor is nagy teljesítmény –, kiderül, a 47 éves farmtulajdonos szíve szerint már tizenéves korában agrárszakon tanult volna tovább, de a Ceuşescu-rendszerben elriasztotta a mezőgazdasági egyetemekről történő kihelyezés az ország másik felébe, így az elektrotechnikát választotta. A váltás azonban megtörtént, és ha már a kertészet mellett döntött, olyan farmméretet kellett választania, amely anyagi biztonságot jelent a családnak. Erre legjobb megoldásnak a fóliasátras intenzív zöldségtermesztés bizonyult.
Fazakas Miklós ma is fantáziát lát a mezőgazdaságban. Azt mondja, nem érti sok gazda siránkozását, amikor arra panaszkodnak, hogy sok az import, ami elviszi a hazaiak értékesítési lehetőségét. Úgy véli, éppen fordított az igazság: azért van a rengeteg, külföldről behozott zöldség és gyümölcs, mert elkényelmesedtünk, és idehaza nem tudunk megfelelő mennyiségben termelni. A maga példáját hozza fel:
az Auchan áruházlánc egyik erdélyi beszállítójaként nem tud annyit termelni, hogy kielégítse az igényeket.
Két kolozsvári, két marosvásárhelyi és egy nagyszebeni üzlettel dolgoznak együtt, de szezonban ekkora területről nehéz fedezni az áruház által kért árumennyiséget. Az általuk termelt paradicsom és paprika igen keresett árucikk, de a két főnövény elő- és utószezonjában szintén kelendő a saláta, a zöldhagyma és a karalábé.
A nagykereskedelmi áron értékesített terményeik nem vetekszenek a zöldségpiacokon zömében viszonteladóktól kért árral, de a nagybani értékesítés így is megéri, mert az áruházlánc minimális árréssel dolgozik, a friss áru pedig folyamatosan elfogy. „Románia egyik nagy baja, hogy nem tudta felszámolni a viszonteladók által elkövetett adócsalást, akik a gazdák hátán élnek meg, anélkül, hogy termelnének, miközben nem is adóznak. Nálunk ez a módszer szóba sem jöhet: minden áru számlával érkezik az üzletekbe, és bankszámlára jön a pénz ” – magyarázza vendéglátóm. Jórészt ezért drágábbak Romániában a piacok az áruházi választéknál, ami eleve nem serkenti a gazdát arra, hogy modernebb technológiával nagyobb mennyiséget termeljen.
Ekkora területnagyságról alacsonyabb nagykereskedelmi áron is nyereséges a zöldségtermesztés. A nyárádmenti gazda elégedett a farm hozamával és hatékonyságával. Azt mondja, terjeszkedni már nem akarnak, mert a szűkös munkaerő miatt ez a farm is túl nagynak tűnik.
A február végén elültetett paradicsom- és paprikapalánták rendelésre érkeznek Magyarországról. Fazakasék nem tartják kifizetődőnek palántaneveléssel foglalkozni. A kéthónapos téli szünet annyiban leállás, hogy a fóliasátrakban éppen nem terem semmi, de ilyenkor készülnek teljes gőzzel a tavaszi és nyári szezonra.
A nyárádkarácsoni farmon nem az Erdélyben megszokott, hagyományos, termőföldben nevelt fóliasátras zöldségtermesztést művelik, hanem a hidrokultúrás módszert.
Ennek lényege, hogy a növény nem földben, hanem tápoldatban vagy tápoldattal rendszeresen átjárt anyagban fejlődik. A módszer csak nálunk újdonság: világszerte ötven éve létezik, a hollandok találták fel és fejlesztették ki, napjainkban pedig új öntözéses eljárással Izraelben fejlesztették tökélyre.
„A korszerű technológiának köszönhetően az így termelt zöldségek szinte biominőségűek. Sajnos, az ehhez szükséges szakmai és műszaki háttér hiányzik az országból. Az agráregyetemeken nincs, aki megtanítsa, nincs hozzáértő szakember. Megfelelő háttér hiányában zömével még azok is abbahagyták, akik az elején befektettek a technológiába. Mi azon kevesek közé tartozunk, akik ezt a módszert sikeresen alkalmazzuk Erdélyben” – magyarázza Fazakas Miklós.
A nyárádmenti vállalkozó a téli fűtés költségeit azzal csökkentette, hogy a nem konvencionális fűtőanyagokat használja. A fűtésre használt tűzifa, a földgáz, a pakura vagy a gázolaj árát Erdélyben fóliaházi zöldségtermesztésből nem lehet kigazdálkodni. Olcsóbb megoldásként mezőgazdasági melléktermékekkel – szalmával, kukoricakóréval, erdőkitermelésből visszamaradt ágakkal, fahulladékkal, napraforgóhajjal fűtenek.
A családi vállalkozásként működő farmon a Fazakas házaspár mellett rendszeresen besegít a három tizenéves fiú is, akik közül a legkisebb 16, a legnagyobb pedig 21 éves. Noha további öt emberre is szükség lenne, jó esetben csak három-négy munkás akad állandó jelleggel. A vidéken már nem vonzó a mezőgazdasági foglalkozás, egyre nehezebb besegítő munkást találni.
Nem hallgathatom el az Erdélyben szállóigévé vált házi paradicsom ízének a zamatát, amit hiába keresünk az üzletekben. Vendéglátóm szerint ez eleve egy mítosz, kereskedelmi mennyiségben ugyanis nem lehet kerti paradicsomot termelni, a vásárlók nem fizetnék meg. Azt azonban elárulja, hogy 94 éves nagymamája ma is termel háztáji kertjében hagyományos fajtájú paradicsomot, és amíg ez nyáron tart, ők is inkább azt fogyasztják.
A „házi ízekre”, a kézműves termékekre – ha nem is áruházi szinten – változatlanul szükség van. Ezt bizonyítja Mózes Enikő példája, aki családjával az udvarhelyszéki Kénoson készít kézműves módszerrel sajtot, sima és gyümölcsös joghurtokat és vajat. De széles választékának ez csupán egy szeglete, hiszen mielőtt a saját gazdaságukban megtermelt tej feldolgozásába fogott volna, már komoly tapasztalatot szerzett a házi ízek és szörpök készítésével.
A Mózes család 18 évet élt Székelyudvarhelyen, a házaspár a helyi Petrom benzinkútnál dolgozott, és másodállásban a férj, Mózes Levente szülőfalujában gazdálkodtak. Megunva a kétlaki életmódot, úgy döntöttek, hogy hátrahagyják a székely kisvárost és véglegesen hazatelepednek.
Mózes Enikő szerint életük egyik legjobb döntését hozták meg, mert így mindketten azzal foglalkoznak, amit igazából szeretnek.
Pedig Edit asszonynak városiként sok köze nem volt a tejfeldolgozáshoz: tanfolyamokon tanulta meg ennek csínját-bínját, és amikor már kezdtek belelendülni az őstermelői munkába, nem sajnáltak időt és a pénzt, hogy külföldi tapasztalatcserére menjenek. Magyarországi, franciaországi és ausztriai gazdák portáit látogatták meg, és helyben dokumentálódtak. Mint mondja, erre nagy szükség volt, mert az esztenán készített helyi jellegű székely sajtok mellett tucatnyi más receptet is kipróbálhattak az évek során, és azokat tartották meg, amelyre a legnagyobb kereslet mutatkozott a vásárlók részéről.
Őstermelői gazdaságuk kiépítésekor tudatosodott bennük, hogyha hosszabb távon talpon akarnak maradni, akkor nem azzal kell foglalkozniuk, amivel mindenki más. Ezért esett a választás a bivaly- és a kecsketartásra. Igaz, ma is van 6 tehenük, de a tehéntejet nem dolgozzák fel, a tejbegyűjtőnek adják át. Viszont a 9 bivaly és a száz kecske teje a családi sajtcsarnokba kerül, és az ezekből készült termékeket a székelyudvarhelyi, a csíkszeredai és a kézdivásárhelyi kézműves termékek vásárán értékesítik.
Elég nagy a választék, sokan kínálnak házi készítésű tejtermékeket, mégis sikerült egy hűséges vásárlói kört kialakítanom, amely mindig tőlem vásárol” – magyarázza Edit asszony. A bivalytejből készült termékekre rendszerint nagyobb a kereslet. Magas zsírtartalma ellenére a bivalytejet a daganatos és egyéb betegségekben szenvedőknek is ajánlják az orvosok, mert a szervezet könnyebben feldolgozza.
A sajtkészítés nehezét Enikő végzi, hiszen férje az állattartással van lekötve: a szép számú állománynak nyáron meg kell termelni, és be kell takarítani a takarmányt, ami gépesítve is nehéz munka. Vakáció idején besegít a kolozsvári agrártudományi egyetemen tanuló harmadéves fiuk is, aki mérnöki diplomájával hazatérne a családi gazdaságba, hogy tovább vigye a szülők által alapított családi gazdaságot. A tejfeldolgozás különösebben nem gépesített – ilyen szinten nem is igazán lehet –, de Mózes Enikő szerint erre nincs is szükség. Csak azokat a berendezéseket vásárolták meg, amelyek a kézműves termékek készítéséhez kellenek.
A történet tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Civitas Alapítvány által meghirdetett gyümölcsfesztiválra Fürge kezek név alatt nyolc kénosi asszonyból álló csapat nevezett be házi készítésű lekvárokkal. Termékeiknek akkora sikere lett, hogy a közös lekvár főzés és szörpkészítés öt évig tartott, mígnem egyéb elfoglaltságok miatt több asszony is abbahagyta a „vállalkozást”. Ekkor önállósult Mózes Enikő, és saját kontóra fogott hozzá a gyümölcsfeldolgozáshoz, ami a tejfeldolgozással halad párhuzamosan. Ma már mindenből ízet főz, ami helyi szinten megterem: zöldparadicsomtól fekete áfonyáig, bodzabogyóig vagy a csipkebogyóig igen széles a termesztett és az erdei gyümölcsök listája. Egy-egy vásáron mintegy nyolcvan, állati és növényi eredetű saját termékkel vesz részt.
Gazdaszemmel mellékletünkben már írtunk róla, hogy a húsmarhatartás reneszánszát éli Erdélyben, egyre több gazda érdeklődik a húshasznosítású szarvasmarhafajták iránt. Jakab Arnold csíkszentimrei gazda szerint ennek egyik magyarázata, hogy egyre nehezebb munkaerőt találni a tejhasznosítású tehenek gondozásához, elsősorban a fejéshez. Az állategészségügyi középiskolát végzett 38 éves gazda az utóbbi négy esztendőben folyamatosan szaporította állományát, így ma már az utánpótlás-nevelésre meghagyott üszőborjakkal együtt 46 törzskönyvezett állata van. Azt tartja:
ahhoz, hogy a húsmarhatartásból jól megéljen egy gazdacsalád, legalább ötvenfős tehénállománnyal kell termelnie, ezt két-három éven belül szeretné elérni.
Gazdasága eleve lépéselőnyben van, mert az évek során csak törzskönyvezett tenyészállatokat vásárolt, ami a húsmarhatartásra lehívható maximális támogatást garantálja. A törzskönyvezés hosszú folyamat: egy „közönséges” tehén borjainak csak a második nemzedékét lehet törzskönyveztetni, ami legalább hatéves időtartamot vesz igénybe. A bátyjával közösen fenntartott gazdaságban pirostarka fajtájú állományt nevelnek, a borjak pedig nyolc hónapig vannak az anyjuk mellett, a teheneket nem fejik. A nyolchónapos bikaborjakat értékesítik, az üszőket egyelőre megtartják állományszaporításra.
Noha a húsmarha iránt óriási a kereslet külföldön, Erdélyben csak nyomott áron tudják értékesíteni a gazdák, mert a nagybani felvásárlók és a viszonteladók között ott állnak a kisgazdák számára egyelőre megkerülhetetlen viszonteladók. „Ezt a közbeeső láncszemet csak szervezkedéssel, összefogással, közös értékesítéssel tudnánk kiiktatni. Ennek is eljön az ideje, de
– magyarázza az értékesítési gondok fő okát Jakab Arnold, aki szerint sokan a miatt nem akarnak közös értékesítésben gondolkodni, mert az a tévhit él az emberekben, hogy ebből valaki meg akar gazdagodni.
A tejtermelés terén sikerült ezen túllépni: a tejtermelő gazdák a faluban létrehoztak egy egyesületet, amelynek Jakab Arnold a vezetője. A 37 tagot számláló gazdaszervezet mintegy háromszáz tehén tejét értékesíti. Egyesületként sokkal jobb árat tudnak kialkudni a tejgyártól: nyáron, amikor túltermelés van, az egyénileg értékesítőnek a tejgyár gyakran csak ötven banit fizet egy liter tejért. A közös tejértékesítést támogatja a megyei tanács is, ahonnan hűtőtankra pályáznak, a helyi közbirtokosság pedig egy konténer beszerzését vállalta a hűtőtank számára.