Rostás Szabolcs 2018. április 21., 09:24

Párhuzamos valóságok

Orvosasszisztenssel próbáljuk kibogozni a romániai egészségügy rendkívül összekuszált szálait, egészen pontosan a bérrendszernek az ágazat dolgozóit hosszú ideje foglalkoztató változásait. A tíz éve egy kórbonctani laboratóriumban szolgálatot teljesítő ismerősnek a bérpótlékok lefaragása nyomán ezer száz lejjel csökkent a fizetése idén februárban, emiatt tiltakozásképp többször utcára is vonult hasonló cipőben járó munkatársaival együtt. Természetesen az anyagi veszteség is jelentős érvágás számára, viszont mindenekelőtt az háborítja fel, hogy hónapokon keresztül összevissza hazudoztak neki arról, miszerint száz meg százhetven százalékkal fog növekedni a bére, sőt belátható időn belül annyit keres majd, mint nyugat-európai társai. Ehelyett rengeteg egészségügyi alkalmazott kevesebbet visz haza, holott sokan rendkívül veszélyes körülmények között dolgoznak, és nap mint nap súlyos megbetegedés kockázatának vannak kitéve. „Ilyen körülmények között senki se csodálkozzék, hogy évente százszámra vándorolnak külföldre az orvosok és ápolók az országból – állapítja meg rezignáltan az ismerős.

Helyzetjelentését egy nemrég Bukarestben, kifejezetten egészségügyi dolgozók számára rendezett állásbörzén készült televíziós riport erősíti meg. Rezidensek, pályakezdő orvosok és ápolók tucatja érdeklődik a főleg Belgiumban, Németországban és Franciaországban meghirdetett, több ezer eurót, no meg a romániai viszonyoktól fényévnyi távolságra lévő munkakörülményeket kínáló álláslehetőség iránt. Valamennyien azt mondják: nem választanák a kivándorlást, ha cseppnyi reményt látnának arra, hogy jó irányba fejlődnének itthon a dolgok, ha jóindulatot, szándékot és kellő hozzáértést tapasztalnának a kormányzati illetékesek részéről az egészségügy helyzetének jobbítására. De ebben reménykedni szerintük hiú ábránd lenne csupán.

A fent leírt állapot egyáltalán nem egyedi, tetszés szerint behelyettesíthető gyakorlatilag bármelyik romániai ágazatra. Legyen szó egységes bérezést előíró jogszabályról, adóintézkedésről, gazdaságpolitikáról vagy infrastruktúra-fejlesztésről, a mintegy másfél éve hatalmon lévő román balliberálisok folyamatosan arról tesznek tanúbizonyságot, hogy képtelenek hatékonyan kormányozni ezt az országot. Önmagában már az eléggé beszédes, hogy tizenkét hónap leforgása alatt két miniszterelnököt és tucatnál is több minisztert „fogyasztottak el”, mindez sokat elárul a 2016-os választásokat utcahosszal megnyert szociáldemokraták káderpolitikájáról, humán erőforrásáról. (Azon már senki nem csodálkozik, hogy sajtóértesülések szerint Viorica Dăncilă is meg kíván válni a kormányfői tisztségtől, és visszatérne az Európai Parlamentbe, elege lett ugyanis, hogy lehetetlennél lehetetlenebb helyzet elé állítja a párt, újabban neki kell állnia az egységes bértörvény és az adópolitikai intézkedések miatti közalkalmazotti haragot). Ennél is riasztóbb azonban, hogy a kormány számos tagjának fejében iszonyú sötétség honol. Ha népszerűtlenségi listát állítanánk össze az elmúlt évek tárcavezetőivel, minden bizonnyal a munkaügyi minisztérium jelenlegi vezetője kerülne az első helyre. A korábban a szélsőségesen magyarellenes Nagy-Románia Pártot (PRM) erősítő egykori craiovai polgármester, Lia Olguța Vasilescu mandátuma idején mást sem tesz, mint bér- és nyugdíjemelést ígér, amely aztán nem, vagy nem úgy valósul meg. Ugyanakkor szemrebbenés nélkül cáfolja a fizetéscsökkenések tényét. Majd amikor ezeket a statisztikai hivatal kimutatásai is megerősítik, a magyarázata az, hogy az intézet a minisztériumétól „eltérő módszerrel” számol, ezért jut „téves” következtetésekre. Vagy említhetnénk a hazai felsőoktatási intézeteket politikai alapon büntető oktatási minisztert, aki tandíjmentes helyek számának lefaragásával igyekszik büntetni a jó nevű, viszont a kormány elhibázott lépéseit a legtöbbször szóvá tevő egyetemeket.

És a sor még hosszan folytatható a bukaresti kormányzat hozzá nem értéséről. Ami alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy ma is tízezrek keresik a boldogulásukat külföldön, mert itthon nem látnak perspektívát, fejlődési lehetőséget. Be kell látni, Liviu Dragneának és elvtársainak mégiscsak igazuk van, párhuzamos állam nagyon is létezik. Ezt éppenséggel ők testesítik meg, akik teljesen párhuzamosak a valósággal, a társadalom mindennapi problémáival.