Magyar foci: vereség után vereség
Először lépett pályára 2018-ban a magyar labdarúgó-válogatott. Öt nap alatt két mérkőzésen is bizonyíthatott hazai pályán előbb Kazahsztán, négy nappal később pedig Skócia ellenében. A vereségnél csak a fantázia nélküli játék volt csúfosabb.
Új szövetségi kapitánnyal várta Magyarország azt a kazah válogatottat, amely már több mint másfél éve nem nyert semmilyen mérkőzést és a világranglista 136. helyét foglalta el. Talán a nem túl veretes ellenfél vagy az őszi vérszegény teljesítmény miatt, de nem volt nagy tolongás a Groupama Aréna körül, a stadionba érve be is igazolódott a sejtés. Még félig sem voltak telve a lelátók. Mint a végén kiderült, a stadionban 9038-an voltak kíváncsiak a válogatott mérkőzésére.
Szellős lelátók előtt kezdődött meg a mérkőzés, 10 perc elteltével Kazahsztán már kettővel vezetett. Csak kapkodtuk a fejünket és nem tudtuk megérteni, mi történik a pályán, de talán a kazahok sem. 21 éve annak, hogy a magyar válogatott egynél több gólt kapott az első 10 percben. 1997-ben a jugoszlávok kellemetlenkedtek, aminek a vége csúfos vereség lett: 1-7. Harsány füttyszó a lelátón, majd a helyzetet kozmetikázandó, kazahsztáni légiósunk Kleinheisler László tálalt Szalai Ádámnak, aki élt a lehetőséggel. Amikor már kissé fellélegeztünk, jött a hidegzuhany: a kazahok harmadik gólja.
Sokatmondó tény, hogy az elmúlt húsz évben Kazahsztán mindössze három alkalommal tudott legalább 3 gólt szerezni egy mérkőzésen, mindannyiszor hazai pályán: az ellenfelek pedig Kirgizisztán, Andorra és Omán voltak.
Nem kellett ezt tudnia a magyar publikumnak ahhoz, hogy egy nem éppen szívmelengető rigmus skandálásába kezdjen: K.urva gyenge! K.rva gyenge! A 41. percben Dárdai Pál korábbi sikerkapitányt egyemberként követelték vissza a nemzeti válogatotthoz.
A félidei sípszó után apatikus, rossz hangulatban vonulhattak az öltözőbe a játékosok. Erős füttykoncert és Hol a szívetek? szólt a lelátóról. Valóban nem volt emészthető az első félidei teljesítmény, de főleg az akarással és a hozzáállással akadtak nagy problémák. Ennél már csak jobb következhetett… Ha sokkal jobb nem is lett, de legalább nem kaptunk gólt. Szívet melengető volt az ultrák székely himnusz éneklése, majd nemsokára felharsant a Vesszen Trianon!
Az 57. percben a kazahok egy több mint 10 passzt megélő labda kihozatala miatt bámultunk, amire aztán elkezdődött ismét a füttykoncert, majd ismét a dárdaipalizás. Az ultrák nem feledkeztek meg a magyar–lengyel barátság napjáról, és éltetni kezdték a lengyel nemzetet: Polska! Polska! Egy nappal korábban egyébként a lengyelek sem feledkeztek meg a magyarokról, más kérdés, hogy ők sem örülhettek az eredménynek, Nigéria 1-0-s győzelmet aratott.
Visszatérve a Groupamába, a továbbiakban már mindenki a végső sípszót szerette volna hallani, ismét zengett a Hol a szívetek? A 62. percben a keménymag a Magyar Labdarúgó Szövetséget kezdte „éltetni”nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, majd megelégelve a játékot, nagyrészük el is hagyta a stadiont. Nehéz lehetett ilyen hangulatban játszani, nem beszélve a sárgamezesek újabb hosszantartó passzolgatásairól, amit a közönség ismét füttyel díjazott. A szünetben beállt Németh Krisztián remekbe szabott távoli lövéssel válaszolt a fanyalgóknak a mérkőzés talán egyetlen szépségdíjas megmozdulását idézve elő, ami az eredményen is kozmetikázott (2-3). A következő 20 percben Otigba Kenneth – aki most debütált a válogatottban – önfeláldozó becsúszásán és Böde Dániel pályára lépésen kívül nem sok említésre való történt: csak ez a két momentum váltott ki tapsot a közönségtől.
A mérkőzéshez hasonló színvonalat hozott aztán Georges Leekens magyar szövetségi kapitány értékelése az újságírók előtt.
A belga szakember válaszait hallva az az érzésem támadt, hogy ha egy válaszát halottuk, hallottuk az összest. Válaszaira jellemző volt, hogy amikor egy kolléga megkérdezte, mi az ő felelőssége a vereségben, azt mondta: ő sem boldog a vereség miatt, és a csapat hiányzói miatt nem volt meg az egyensúly, de ez egy hosszú út és idővel megoldódik a probléma.
Négy nappal később aztán érkezett az a Skócia, amely a legutóbbi világbajnoki pótselejtezőről az utolsó csoportmérkőzésen maradt le. Már a mérkőzés előtti nap sok skótszoknyás járókelőbe lehetett botlani Budapest belvárosában, estére pedig már illuminált állapotba kerültek. A mérkőzés napján kétezren gyűltek be a Groupama Arénába remek hangulatot teremtve saját szektorukban. Előzetesen mindenki teltház közeli nézősereget várt a skótok elleni mérkőzésre, de vélhetően a kazahok elleni fiaskó miatt sokan kihátráltak a nemzeti válogatott mögül. A hivatalos adatok szerint 10 ezren látogattak ki a 22 ezer férőhelyes Fradi-stadionba.
A B-közép az Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának egy hatalmas drapériára írt idézetével fogadta a pályára vonuló játékosokat: „a játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyválogatottban.”
Jó hatással lehetett a transzparens, mert szemmel láthatóan nagyon akartak a magyar válogatott játékosai. Egy éppen Budapestre látogató és a magyar válogatottat először élőben figyelő német focidrukker barátom negyedórányi játék után megjegyezte: nagyon motiváltnak látszanak a magyarok.
Szép játék ugyan nem volt, de hajtás igen, és ezt már hellyel-közzel a magyar publikum is tapssal jutalmazta.
Mind a magyar, mind a skót publikum hajtotta az övéit, és különösen jó volt látni azt a háromszektornyi fiatal focistát, aki a Magyar Labdarúgó Szövetség felajánlásának köszönhetően látogathatta meg a skótok elleni mérkőzést. A program keretében a szövetség által szervezett utánpótlás-bajnokságokban részt vevő csapatok játékosai és kísérőik látogathatnak ki a válogatott mérkőzéseire. A három szektorból folyamatosan szólt a gyerekhangú Ria-Ria-Hungária: remekül kapcsolódtak be a szurkolásba felejthetetlen élményt nyújtva.
A pályán közben ment az adok-kapok, nagy volt a küzdelem. A félidő végén az osztrák játékvezető jogosan ítélt meg egy Kleinheisler által elkövetett büntetőt. Jött azonban Gulácsi Péter, akit a Bundesligából már sokan tizenegyesölőként ismernek, s nem volt ez másként most sem.
A közönség díjazta az első félidei motivált játékot, és folyamatos szurkolással hálálta meg az akarást. A második félidő viszont rémálomszerűen kezdődött, ugyanis a 48. percben egy szélről betett labdát 3 védő „szorításában”pofozott a hálóba Phillip. A 71. percben Szalai Ádám óriási ziccerét is fogta, ugyanezen támadásnál pedig a sarkazása ment el kevéssel a jobb kapufa mellett.
A közönség ugyan füttyel nem, de lehangoltan vette tudomásul az újabb vereséget, amely a tavaly márciusban elszenvedett portugál vereség óta már a hetedik – egy naptári éven belül.
A szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón ismét elmondta: gyűlöl veszíteni, de a skótok elleni vereség és annak módja ezúttal elfogadható. A magyar labdarúgó-válogatott négyhónapnyi szünet után két vereséggel tért vissza, folytatva a korábbi szövetségi kapitány, Bernd Storck által hátrahagyott kilátástalan játékot. A nemzeti tizenegynek nem sikerült visszanyernie a közönség kegyeit sem. Az új szövetségi kapitány pedig bevallása szerint már múlt év októberétől folyamatosan dolgozik ideje 90 százalékát Magyarországon töltve. Ebből azonban egyelőre nem sokat lehetett látni. A belga Georges Leekens két vereséggel kezdett a válogatott élén, és ami sokkal fájóbb, fantázia nélküli játékkal is.
Ennél több fog kelleni, monsieur Leekens, sokkal több!