A hit göteborgi felügyelője

Csermák Zoltán 2018. március 30., 08:47

Az erdélyi származású Jordáky Béla közgazdász hivatása mellett a göteborgi magyar protestáns gyülekezetnek szenteli életét. A svéd kikötővárosban találkoztunk, beszélgetésünk nyomán egy elkötelezett ember portréja bontakozott ki.

 

Jordáky szerint az egyház az emigrációban fontos szerepet játszhat

– Honnan vezetett az út Göteborgig?

– Igen messziről: erdélyi vagyok, Kolozsváron születtem, és a kincses városban végeztem el a közgazdasági egyetemet. Ezt követően Sepsiszentgyörgyöt választottam lakhelyül; színmagyar vidékre érkeztem, ráadásul Háromszéken könnyebben lehetett akkor lakáshoz és munkához jutni. Innen vándoroltam ki 1987-ben Magyarországra: karácsonykor léptem át családommal a határt. A magyar kormány sokat segített az erdélyi menekülteknek, s egy hónap után a továbbutazásunkhoz is megszereztük a papírokat. Svédországot választottam, mivel az öcsém egy hónappal korábban érkezett a skandináv országba, amely nem volt vízumköteles. Később a magyar állam is megadta a menedékjogot, de akkor mi már északon találtunk megélhetést.

– A kommunista rendszerben szerzett diplomával hogyan fogadták a svédek?

– Mindenre felkészültem. A kalapács sem áll rosszul a kezemben, szeretek barkácsolni, így akár egy futószalag mellett is el tudtam képzelni az életemet. De minderre nem került sor. Amikor nyelvtanulásra és gyakorlati képzésre jelentkeztem a tanfelügyelőségen, rájöttem, közgazdasági ismereteimmel nincs mit szégyenkeznem. Jó alapjaim voltak, amiket csupán át kellett ültetni a svéd környezetbe. Elkezdtem tanulni, ennek nyomán megismerkedtem a svéd könyvelői és adórendszerrel.

Egy könyvelői irodában kaptam munkát, ahol beavattak a helyi gyakorlat rejtelmeibe. Miután elég tudással vérteztem fel magam, megvalósítottam álmomat: saját könyvelői és adószakértői irodát nyitottam.

– Munkája mellett megválasztották a svédországi magyar protestáns közösség országos gondnokává.

– Kezdettől fogva bekapcsolódtunk a magyar református egyházi életbe. Koltai Rezső lelkész meleg szívvel fogadott, s az akkori presbitérium is sokat segített beilleszkedésünkben. Nyelvtanfolyamot szerveztek, s lelkileg is támaszkodhattunk a közösségre. Később már presbiterként szolgáltam a gyülekezetet, ezt követően a protestáns gyülekezetek országos gondnokává választottak. Evangélikus terminológiával élve: országos főfelügyelőként dolgoztam. Így is neveztük, mivel hátterünk a svéd evangélikus egyház volt, lelkészünk is az ő alkalmazásukban állt. Tizenkét évig láttam el a feladatot, majd a göteborgi közösség felügyelője lettem.

– Egyházi emberként hogyan látja: szekularizált világunkban az északi szabadosság közepette a hitnek maradt-e még szerepe a magyarság összetartásában?

– Mindenképpen, a keresztény szellemben nevelkedetteknek ad egy biztos támpontot, s egyben lehetőséget, hogy magyarul imádkozhassanak a közösségben. Gyakran svéd istentiszteletre térek be, de akármilyen jól is beszélem a svéd nyelvet, a szertartást nem érzem sajátomnak. A másik oldalról megvilágítva a kérdést: aki a magyar istentiszteletet választja, az valóban magyar szellemben él és gondolkodik. Ezért játszik fontos szerepet az emigrációban az egyház. Sajnos ennek jelentőségét a magyar állam és a történelmi egyházak későn mérték föl. Úgy tűnik, a közelmúltban fordulat állt be: most az utolsó órában komoly segítségre számíthatunk.

Az ezredfordulón megalakult a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége, amelyen keresztül újabb, gyümölcsöző kapcsolatokat alakíthattunk ki otthon is.

– Evangélikusok is vannak soraik között?

– A gyülekezetünk 95 százaléka református, mégis szoros szálak kötnek a magyar evangélikus egyházhoz. Ennek alapja, hogy a svéd evangélikus egyház keretein belül működtünk, s a magyar és svéd evangélikus kapcsolatok példásak voltak, ezáltal minket is felkaroltak. Különösen éles lett a helyzet, amikor a svéd egyház különvált az államtól, ennek nyomán a kisebbségi gyülekezeteket felekezetként kezelték; a költségeink váratlanul megsokasodtak. Örökké hálásak lehetünk Harmati Béla evangélikus püspöknek. Az egyházi vezető nagy tekintélynek örvendett az európai egyházi diplomáciában is, s Svédországban is tisztelettel tekintettek rá. Amikor közösségünk támogatása veszélybe került, akkor személyesen járt közben a svéd érsekségen. Sajnos azóta a segély jelentősen megcsappant.

– Gondolom, még hosszan sorolhatná az evangélikus kötődéseit...

– Fabiny Tamás püspök úrhoz is szoros kapcsolat köt, még a Duna Televízió szerkesztőjeként ismertem meg. Helsinkiben 2005-ben a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének konferenciáján találkoztunk, s ellátogatott gyülekezetünkbe is. Az országos közgyűlésen is részt vett, s a göteborgi püspököt is felkereste. Vendégünket egy évre rá nevezték ki jelenlegi vezető posztjára. Más alkalommal lelkészünkkel együtt meghívtak az első evangélikus kongresszusra, amit 2006-ban Orosházán rendeztek. E jeles összejövetelen alakult meg a Magyar Evangélikus Konferencia, ami mérföldkő volt az egyház életében. A rendezvényen újabb kapcsolatokat kötöttünk, amiket szorgalmasan ápolunk.

– Hány magyar él Svédországban?

– Az itt élő magyarok száma 30–35 ezerre tehető, ennek tizede Göteborgban telepedett le. Rajtuk kívül még számíthatunk 25–30 ezer, az országban letelepedett munkavállalóra. Egy korábbi felmérés szerint a protestáns egyházhoz 5400 lélek tartozott, és akikkel kapcsolatunk van, azok száma 1800–2000 fő között ingadozik (gyülekezeti lapunkat 750 családhoz juttatjuk el). Az aktív protestáns templomjárók 500–800 között lehetnek. Göteborgban egy istentiszteleten 30–80 hívővel találkozhatunk. A katolikusok aktívabbak, a hitüket gyakorlók száma 50–100 között van. Feleségem katolikus, így az ökumené is a családi életünk része.

Szívesen járunk mindkét felekezet templomába, Göteborgban havonta egyszer van katolikus mise és egyszer református istentisztelet.

– A következő generáció tagjai „gyökeret eresztenek” a nyájban?

– A kérdés sebeket tép fel: a nyelv és a hit megtartása szorosan összefügg. Az emigrációban a második-harmadik generáció bevonása a közösségi munkába nem egyszerű. Vannak kedvező tendenciák, például a határok megnyitásával az óhaza is felértékelődött sok fiatal szemében, s ez a magyar nyelv tanulásával jár. Máshol értetlenségbe ütközünk: az 56-ban kivándoroltak gyermekei sokszor már nem ismerik a magyar nyelvet. Ez konfliktusokat szül, bírálják szüleiket a nyelv elhanyagolása miatt. A vasárnapi iskola is csak álom marad, a lelkészünk 12–14 gyülekezetben szolgál, egy hétvégén négy istentiszteletet tart, évente 60–70 ezer kilométert vezet. Újabb feladatokat már nem tud felvállalni.

– A fiatalok megszólításában segíthet-e a Kőrösi Csoma Sándor Program?

– Úgy tűnik, a kezdeményezésben kiutazó elkötelezett fiatalok megtalálták az utat az itteni ifjabb nemzedékhez. Göteborgban működik a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület, amelyik a fiataloknál a magyar nyelv ápolása mellett a hagyományokra, a kultúra megtartására is nagy hangsúlyt fektet. A Kőrösi-programban tevékenykedőknek is jut bőven feladat. Csak reménykedni tudunk, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben e gyermekek később a felnőtt közösségnek, a vallási közösségnek is aktív tagjai maradnak. Keserűen kell megjegyeznem: azok a szülők, akik elhozzák a gyermekeiket az egyesületbe, nem látogatják a többi közösségi rendezvényt sem. Sokan dolgozni jönnek, többségük értelmiségi: orvosok, mérnökök érkeznek szép számmal. A pénzkeresetre összpontosítanak, legfeljebb a gyermekeiket hozzák el az egyesületbe, igénybe veszik a szolgáltatást, s már mennek is tovább.

– A sietőknek az ön családja jó példával szolgál?

– Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy együtt jöttem ki feleségemmel és két lányunkkal. Gyermekeink mindketten – annak ellenére, hogy nem erőltettem – elvégezték a közgazdasági egyetemet, és a nyomdokaimba léptek. Az egyik itt Svédországban talált munkát, a másik Svájcban telepedett le. Jóllehet nyolc nyelven beszél, mégis a magyar- és romántudása alapján alkalmazták. Az unokák viszonylag későn jöttek, a nagyobbik, svájci unoka most tölti be a hatodik évét, a két Svédországban élő pedig öt- és hároméves. Mindkét nagyobbik unoka jól beszél magyarul annak ellenére, hogy ők már vegyes házasságban születtek. Feleségem biológus, nyugdíjig a helyi kórházban dolgozott kutatóként.

– Egy átlagos svéd milyen véleményt formál honfitársainkról?

A migrációs változások nyomán számos felmérés készült a népcsoportok beilleszkedéséről. Minket, magyarokat tettek az első helyre az integrálódás vizsgálatakor.

Az 56-osak alapozták meg jó hírünket. Igaz, akkor több munkalehetőség volt, de az érkezettek igyekeztek mihamarabb állást találni, s hamar megbecsülésnek örvendtek. Évente rendezik meg Göteborgban a hu.se (amely a magyar és svéd internetes domain címek összeadásával svédül a „ház” szót adja ki) kulturális hetet, amelyre a város vezetői is eljönnek, s hathatósan támogatják a jeles eseményt. A rendezvény vezetői természetesen olyan igényes programokat állítanak össze, amelyeken a svédek is megismerkedhetnek a magyar kultúrával: filmbemutatók, kiállítások, beszélgetések mutatják be hazánkat. A kérdésére büszkén válaszolhatok: szorgalommal és hittel vívtuk ki befogadóink elismerését.