A Sárkányrendtől a királyi városokig

Garda Dezső 2018. március 24., 20:29

Királyi hatalmának megszilárdítása és reformintézkedései Zsigmond királyt a Magyar Királyság jelentős uralkodójává emelte. A királyi hadsereg átalakítása és a városok gyors fejlődése az országot bekapcsolta Európa kereskedelmi vérkeringésébe. 

A Felvidék egyik első királyi városának, Eperjesnek katolikus temploma

(folytatás 10. lapszámunkból)

A bárók felkelésének elfojtása után megszilárdult a királyi hatalom. Az 1403. évi felkelés leverése fordulópontot jelentett Zsigmond uralkodásában, amit Thuróczy János krónikaíró így mutatott be: „ettől kezdve a királyt élete végéig nem háborgatta országában belső zavargás, nyugodtan viselhette uralkodói jogarát.”A király elsősorban a hozzá hűséges főurakra és az általa teremtett új arisztokráciára támaszkodott. Ezeket jelentős birtokokkal jutalmazta. A királyi udvarban megnőtt az idegenek száma, akiknek nagy befolyásuk volt Zsigmondra is. Sok idegen származású főúr töltött be magas tisztséget, de az udvari lovagságból is többen kerültek a király új arisztokratái közé.

A Sárkányrend létrehozása

A Bosznia feletti győzelem alkalmából 1408 végén Zsigmond még szorosabbra fűzte kapcsolatait leghűségesebb támogatóival. Azokból a főurakból, akik a felkelés elfojtásában a legnagyobb érdemeket szerezték, megalapította a Sárkányrend lovagi társaságot, amelynek tagjait –rajta és feleségén kívül huszonkét bárót –esküvel megpecsételt szövetség fűzött egymáshoz. Zsigmond uralmának zavartalanságát és világpolitikai terveinek sikerét a támogatásukkal biztosította. Az 1408. december 13-án kelt alapító okirat szerint a király és felesége, Borbála, valamint a társaság összes tagja kötelezettséget vállalt, hogy az országot a pogánytól minden erővel védelmezni fogják. A célkitűzés azonban csak leplezését szolgálta a társulás igazi céljának:

a Sárkányrend tagjai esküvel kötelezték el magukat, hogy a királyi pár és születendő gyermekeik iránt hűséggel viseltetnek, őket személyükben és jogaikban minden körülmények közt védelmezni fogják, és a királynét özvegység esetén meghagyják jogaiban.

A megállapodás Zsigmond uralmát és születendő gyermekeinek trónutódlását a rend védelme alá helyezte. A Sárkányrend megalapítása után Zsigmond végleg szakított Nagy Lajos egyensúlyozó politikájával. A Sárkányrend politikai hatalmának igazi alapja tagjainak a roppant kiterjedésű földbirtokai voltak. Zsigmond adományozási és zálogolási rendszere a vagyonszerzés eddig ismeretlen lehetőségeinek széles perspektíváját tárta fel a szövetséghez tartozó főurak és nemesek előtt. A birtokos főemberek az adományszerzés és a zálogvétel mellett igénybe vették a vagyongyarapítás más eszközeit is. Szívesen vásároltak szomszédaiktól birtoktesteket, néha egész nagy uradalmakat, máskor pedig a távol eső birtokaikat cserélték fel a király vagy más főurak földjével.

A király és a pápa viszonya

Határozott fellépésével a király igyekezett biztosítani magának az egyház fölötti ellenőrzést is. Első intézkedése a Szentszék ellen irányult: 1403. augusztusában felmondta engedelmességét IX. Bonifác pápának, és megtiltotta a pápai adók és egyéb illetmények beszedését, és a pápa bulláinak, rendeleteinek elfogadását. A rendeletet megszegő egyházi személyeket szabadságuk és javadalmaik elvesztésével fenyegette meg. Megszerezve a pozsonyi országgyűlés hozzájárulását, minden egyházi javadalom beszedését magához ragadta. Királyi engedélyhez kötötte minden pápai bulla, rendelet és ítélet kihirdetését. E törvény megalkotásakor

Zsigmondot nem elvi szempont, hanem személyes természetű ok, nevezetesen IX. Bonifáccal szemben táplált gyűlölete vezette.

Szigorú intézkedéseivel egyidőben a római bíbornoki kollégiumot levélben világosította fel eljárása indokairól, s a történtekért minden felelősséget IX. Bonifác pápára hárított.

 Ez az önigazoló emlékirat bizonyítja, hogy Zsigmond bár teljes erővel szembeszállt a pápával és a magyar király egyházi felségjogainak igyekezett feltétlen érvényt szerezni, szakadásra mégsem gondolt. Maga Bonifác sem vádolta ilyen szándékkal, és ismerve fellépése indokait, sem ő, sem utódai nem gyakorolták vele szemben az egyházi kiátkozást. Később, 1417-ben a konstanzi zsinat bíborosai által kibocsátott bulla formálisan is szentesítette a magyar király főkegyúri jogát, vagyis azt, hogy a pápa csakis a király által javasolt személyeknek juttathat főpapi javadalmakat, a kisebb egyházi benefíciumok adományozásába pedig nem avatkozik bele.

Zsigmond hadügyi reformjai

A király különös gondot viselt a hadügy fejlesztésére, amelynek átszervezését az egyre fenyegetőbbé váló török terjeszkedés tette szükségessé. Új alapokra helyezte a hadügyet: ez a banderiális rendszer teljes kifejlesztésével és az úgynevezett telekkatonaság felállításával vált lehetővé. A telekkatonaság bevezetése azt jelentette, hogy a király megpróbálta a honvédelem terhének egy részét a birtokosokra áthárítani, s ezzel a földesurak nemesi birtokára vonatkozó adó- és szolgálatmentességet megtörni. A telekkatonaság bevezetése lényegesen mégsem növelte a hadsereg ütőképességét, amelynek magvát továbbra is a királyi és a nemesi bandériumok alkották. Fontos újítás volt, hogy a király a legnagyobb földesurakat is bevonta a banderiális szervezetbe, és saját zászlóalj kiállítására hatalmazta fel őket. A főúri magánbandériumok kialakulásával a király olyan fejlődést indított el, melynek eredményeképpen a leggazdagabb főurak zászlósúri kiváltságot szereztek, s a nemességtől elkülönülve az újonnan születő főnemesi rend tagjaivá váltak.

Megpezsdülő városok

Reformintézkedései közepette Zsigmond megkülönböztetett figyelmet fordított a városok politikai és gazdasági szerepének növelésére. Habár számuk az 1387 utáni birtokadományozások során megcsappant, a legfontosabbakat mégiscsak a király uralta, amelyek hadászati jelentősége megnőtt a királyi várak számának csökkenésével. A király gazdasági tanácsadója, Nürnbergi Márk tervszerű városfejlesztő politikát javasolt az uralkodónak. Zsigmond 1405-ben tanácskozásra hívta össze a király joghatósága alá tartozó összes városok, mezővárosok és szabad községek (mintegy kétszázötven községi „önkormányzat”) küldötteit, és a gyűlésen elhangzottakat terjedelmes dekrétumban foglalta össze, ami gazdasági, politikai és pénzügyi intézkedéseket tartalmazott.

A tárgyalások eredményeként megfogalmazott királyi rendelet szabad királyi városi rangra emelte mindazokat a helységeket, melyek városfalakat tudtak felépíteni.

A szabad királyi városok –mint Buda, Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Kassa, Bártfa, Eperjes –nem a megyékhez, hanem a király fennhatósága alá tartoztak. Az uralkodótól önkormányzatot kaptak, ügyeiket a szabadságlevelek alapján maguk rendezték városi tanácsaik által. Polgáraik mentesültek a belföldi vámok alól. Érdekeiket védte a király a külföldi kereskedőkkel szemben. E kiváltságokért cserébe a királynak adót fizettek. A szabad királyi városok tekintélye magasabbra emelkedett azzal, hogy az országgyűlésre követeket küldhettek, így a városi polgárság is részese lett a törvényhozásnak. Minden királyi várost pallosjoggal ruházott fel, kereskedőiket felmentette a belföldi vámok alól, s eltörölte velük szemben Buda árumegállító jogát, és megszilárdította helyzetüket a külföldi kereskedők versenyében. Zsigmond a török betörések útvonalába eső több mezőváros és szabad község sürgős megerősítéséről és ehhez képest városi rangra emeléséről is intézkedett. Újra biztosította a jobbágyok városba költözésének szabadságát, és minden ezzel ellenkező földesúri erőszakot tiltott, másrészről a jobbágyok elleni kereseteket első fokon az illetékes földesúr ítélőszéke elé utalta, az ellenőrzés és fellebbezési bíráskodás kötelességét a vármegyei hatóságra helyezte.

A mezővárosi rendszer 

A mezővárosok népesebb falvakból alakultak, és vásártartási joggal rendelkeztek. Itt jóval több kézműves, állat-, és terménykereskedő élt, mint a falvakban. Lakóik többsége mezőgazdasággal foglalkozott, de az ilyen városok lakói továbbra is jobbágyok maradtak, azaz nem mentesültek a földesúri terhek alól. Szemben a falvakkal azonban egész évi szolgáltatásaikat egy összegben, pénzben fizethették ki. A mezőváros élén a bíró állt, akit a földesúr nevezett ki. A korabeli Magyarország területén számos mezőváros jött létre, amelyek közül Debrecen, Szeged, Pécs, Kecskemét volt a legjelentősebb. A polgárság pereinek fellebbviteli törvényszékéül az uralkodó az addigi gyakorlatot szentesítve a királyi tárnokmester bíróságát tette meg.

Kézműves kereskedői központok

A 14. század második felében a mezőgazdasági árutermelésnek köszönhetően országszerte fellendült a kézműipar, majd 1370 után megkezdődött a céhek alakulása. A 15. század elején már minden nagyobb városban léteztek kézműves és kereskedői társaságok. Egyes városok agrárjellege gyors ütemben csökkent, az iparosok számaránya pedig jelentősen növekedett. Az iparnak a mezőgazdaságból való kiválása felgyorsult. Zsigmond politikája kedvezett a kereskedelem kibontakozásának, és ennek segítségével Magyarország bekapcsolódott az európai árucserébe. Az országba főleg luxuscikkek, kész áruk érkeztek, míg innen élelmiszert, élőállatot, nyersanyagokat és nemesfémet szállítottak külföldre. A szerteágazó kereskedelmi kapcsolatokat érzékelteti az a tény, hogy ebben az időben már nemcsak az előkelő gazdag nemesek hordtak külföldi szövetből készült ruhát, hanem a módosabb városlakók is. A kereskedelmi forgalom megélénkülése kedvezően hatott a városok fejlődésére, a polgárok vagyonosodására. A tőlük származó adó a királyi hatalom erősödését hozta.

Zsigmond – aki a városokban elsősorban pénzforrást látott – átgondolt politikával igyekezett fejlődésüket előmozdítani. Ehhez igazodva nemcsak az ország kereskedelmi központjává váló Buda fejlődését szorgalmazta, hanem a többi városnak is biztosítani akarta a felemelkedést. A király várospolitikáját a feltörekvő kereskedőrétegre alapozta, s támogatta annak törekvéseit.

Eladományozott mezővárosok

Zsigmond túl sokat várt reformjaitól, amelyek nagyrészt papíron maradtak. Amikor a városok adózása nem emelkedett a várt ütemben, türelmetlenül szakított városfejlesztő politikájával. 1410 után újra tömegesen ajándékozta és zálogosította el a főuraknak a királyi mezővárosokat. Ezt a fordulatot a több száz privilegizált helység közül kevés élte túl, mint szabad királyi város. A többinek meg kellett elégednie a mezővárosok korlátozott autonómiájával. Ezt követően már csak kivételesen kapta meg egy-egy mezőváros a szabad királyi városi rangot, emiatt a városi polgárság politikai renddé szerveződése elhúzódott.

(folytatjuk)