Erdély és Székelyföld Budapesten

Ilyés Szabolcs 2018. március 16., 15:15

A budapesti Hungexpo Vásárközpontban tartották meg március 1–4. között a 41. Utazás kiállítást egybekötve a futó- és bringakiállítással. A vásáron több erdélyi régió mellett a három székelyföldi megye közös standdal várta az érdeklődőket.

A székelyek pavilonjában Hargita, Maros és Kovászna megye kapott helyet Fotó: Ilyés Szabolcs

Hetekkel az összevont kiállítás előtt számtalan budapesti plakáton és közösségi oldalakon lehetett tudomást szerezni a nemzetközi kitekintésű eseményről. A szervezők nem titkolt célja volt, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó utazáskiállítás magával „húzza”a futók és bringások seregszemléjét is –ezáltal még nagyobb látogatottságot vonva maga után. A kezdeményezés a vendégek hasznára vált, hiszen az utazás élményétől csöppet sem távol álló, másfajta kiállítást is megtekinthettek.

A budapesti vásár egyaránt szólt a nagyközönségnek és a turisztikai szakembereknek.

Számtalan szakmai beszélgetést és kerekasztal-megbeszélést tartottak. Somogyi Zoltán, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének főtitkárhelyettese azt emelte ki, hogy tavaly a nemzetközi turizmus 7 százalékkal bővült, ami jelentős fejlődést jelez. A magyar szakember kifejtette: a világgazdaság állapota már negyedik éve nagyon jó, a lakosságnak több a jövedelme, és így többet költ turizmusra is. Elmondása szerint a legnagyobb, 8,4 százalékos növekedést Európában mérték, ezen belül a kelet-közép-európai régió 5 százalékos gyarapodást könyvelhetett el. A szakmai tanácskozásokon a magyarországi és nemzetközi turizmus legfrissebb trendjei, az ágazatot sújtó munkaerőhiány és az online turizmus tapasztalatai kerültek előtérbe. Külön szekcióban foglalkoztak a bor-, a gasztro-, valamint az egészségturizmussal.

Nemzetközi kavalkád

Az utazásturizmus standjai eleve szemlétes módon mutatták be a főbb célpontokat. Külön pavilon Magyarország régióit kínálta a népes vendégseregnek. Egységesen mutatkozott be a Kárpát-medence, illetve a világ többi országa. A magyar pavilon „sztárvendége”idén Hévíz városa volt: nagy standdal és népes részvétellel vonult fel számtalan szálláslehetőséget kínálva és számos reklámajándékkal lepve meg az odalátogatókat. A különböző régiók mellett figyelemfelkeltő volt a győriek szereplése is.

A nemzetközi pavilon színes kavalkádjából kiemelkedett a fővendég, Marokkó kínálata. Standjuknál időről időre nemzeti tánc várta a látogatókat, a tömeget pedig marokkói édes süteményekkel kínálták. De a szomszédos kínai és japán standok is vendégmarasztaló műsorokkal hívták fel magukra a figyelmet. A vásárcsarnok egyik szegletében Afrika több országa mutatta be közösen szépségeit és állított ki egzotikus állatokat, miközben a színpadon a részt vevő országok csapatai egymást váltva tartottak kiselőadásokat.

A Romániát bemutató asztaloknál kevesen tudtak magyarul, inkább angol nyelvű tájékoztatást ajánlottak Fotó: Ilyés Szabolcs
Közelképben a Székelyföld

A színes, nemzetközi standolás után érkeztem meg a székelyekhez. A három részre osztott, kiállító pavilonjukon Hargita, Kovászna és Maros megye kapott helyet. A hargitaiakat a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviselte. Képviselője elmondta: már évek óta részt vesznek a kiállításon, ahol elsősorban a magyarországi vendégekre összpontosítanak, hiszen leginkább ők érdeklődnek a székelyföldi kirándulások iránt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselte, Maros megyét pedig Szováta városának önkormányzata.

A háromszékieket képviselő egyesület igazgatója, Janó Szabolcs azt emelte ki, hogy

rendkívül fontos Székelyföld megjelenése az elsőszámú magyarországi turisztikai vásáron, mert itt tudnak leginkább közel kerülni a magyarországi vendégekhez,

akik személyesen kaphatnak információkat a vidékről, miközben különböző borvizeket kóstolhatnak.

A kiállítás első nyeresége a székelyek számára már a húsvéti időszakra érzékelhető volt: a kiállítók számos programot kínáltak a hosszú hétvégés kiruccanásra. A Hargita Megyei Tanács által alapított Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője, Szabó Ká­roly arról beszélt, hogy az előadások a kiállítás húzó mozzanatai, ugyanis a székely városok polgármesterei naprakész információkat adnak, így ezeket első kézből lehet begyűjteni a régió iránt szép számban érdeklődő vendégeknek. Kuriózumként említette meg a Székelyföldi Legendárium két figurájának, Ördögöcskének és Csetliknek a nagy népszerűségét: ezek segítségével remek alkalom az udvarhelyszéki szállások megismertetése.

A Mária út Hargita megyei szakasza iránt szintén sokan érdeklődtek, de természetesen

a csíksomlyói búcsú és az azt magába foglaló időszak volt a székely stand fő slágere, e felől kérdezősködött a legtöbb magyarországi vendég.

Előreláthatóan 2018-ban is ebben az időszakban fog a legtöbb magyarországi turista Székelyföldre látogatni.

A standnál tett látogatásom alatt folyamatosan érkeztek magyarországi családok, akik a különféle szálláslehetőségekről, valamint a környék kulturális programjairól beszélgettek a kiállítókkal. Külön érdekesség volt, hogy a Sapientia csíkszeredai karának turisztikai mérnök-menedzser végzős hallgatói is besegítettek az eligazításba: ők már jártasak a hasonló eseményeken való népszerűsítésben. A budapesti kiállítást megelőzően a bukaresti Romexpón is tevékeny szerepet vállaltak.

A Maros megyét képviselő Szovátai Turisztikai Információs Központ vezetője, Orbán Dénes kiemelte: fontosnak tartják a kiállításon való megjelenést, ahol a megye különböző régióit mutatták be, de kiemelt hangsúlyt fektettek Szováta és a Sóvidék turisztikai kínálatának megismertetésére is.

Román stand angol nyelvű eligazítással

A székelyföldi stand szomszédságában helyezkedett el a Románia feliratú körstand, amely méreteiben körülbelül ötször akkora volt, mint a székelyföldi. Különböző települések panziói, illetve maguk a városok jelentek meg és reklámozták turisztikai látványosságaikat. A teljesség igénye nélkül jelen volt Máramaros, Bukovina, de olyan székelyföldi település is helyet kapott, mint Borszék, Csíkszereda, Tusnádfürdő vagy Székelyszentlélek. Külön érdekessége volt a romániai standnak, hogy a sorban helyezkedett el az Untold fesztivál is. A Kolozsváron szervezett és rövid idő alatt Európa egyik legnépszerűbb fesztiváljává vált eseményt két topmodellnek is beillő, fesztiválöltözékbe bújtatott fiatal lány népszerűsítette. Egyetlen hibájuk, hogy magyarul csak köszönni tudtak, és az érdeklődők kíváncsiskodására azt mondták, részletes tájékoztatót angol nyelven adhatnak. E visszásság érzékeltetésére csak annyit, hogy még a japán standnál is voltak magyarul beszélő személyek, akik eligazították az érdeklődőket...

Utazni bringán is érdemes

Nagy sikert arattak az Utazás kiállítást kísérő rendezvények is. A Bringaexpón a kiállítók elhozták legújabb fejlesztéseiket és kiegészítőiket. A szervezők látványos BMX-bemutatót, valamint Bringa Vágtát rendeztek. A Futó Expóra látogatók teljesítményfelmérésen vehettek részt szakemberek segítségével, illetve tájékoztatást kaphattak a sportmasszázsról, az egészséges táplálkozásról és a gyógytornáról. Akinek kedve volt, közösségi futáson is részt vehetett. Az összevont kiállítói hétvége kuriózumának számított a Járatlan Utakon Fesztivál 22 előadója, akik eddigi utazásaikról tartottak érdekes előadásokat. A népszerű pódiumbeszélgetések az utazás szinte minden területét felölelték a bor- és gasztroturizmuson át az aktív turizmusig, beleértve a sportturizmust is.

Összességében magas színvonalú kiállítási hétvégén vehettek részt a vendégek, ahol 23 ország 280 kiállítójának kínálata várta őket. A megméretkezésen az erdélyi felhozatal kimondottan jónak volt mondható, ami azt jelzi: régiónk is felzárkózik a turizmusból egyre jobban hasznot húzó országok közé.