Kádár Hanga 2018. március 15., 20:29

Mire jó ma március 15.?

Sokat tanult, világlátott ismerőseim egyike azzal a kérdéssel állt elő minap, hogy nem érti, mivel gazdagítja önérzetünket, ha egy fizikalaborra magyarul is kiírják a terem funkcióját? Tényleg, miért is? –kérdezhetnénk. Női ismerősök ajándékba kapott, román hímzésmintájú márciuskáikat mutogatták büszkén a Facebookon jelezve, hogy ők nyitottak a románság hagyományai iránt. Miért is ne? –kérdezhetnénk. Más fiatalok pedig mereven elutasítják, hogy részt vegyenek a március 15-i ünnepségen, mert semmi kokárda és katonadal kedvéért nem sértenék meg román barátaik nemzeti érzetét.

Hogy mit is ad a fizikalabor ajtaján függő magyar felirat? Az érzést, hogy magyar nemzetiségem ellenére nem vagyok a románhoz képest alulértékelt állampolgár. Hogy miért nem dicsekszem márciuskákkal a közösségi hálókon? Mert az egymás kultúrája iránti nyitottság éppen száz éve egyoldalú: míg néhány magyar hajlandó hórázni egy vegyes esküvőn, és román haverrel szelfit lőni a december elsejei heje-hujában, vagy feltűzni mellkasára az olténiai mintás hagyományt, addig a román azt sem tudja, eszik-e vagy isszák a csárdást, van, aki leköpi a magyar kokárdát, a posztkommunista miniszterelnök pedig a zászlónk mellé akasztana.

A magyar nyitottság egyelőre süket fülekre talál, míg a román valahol a Balkán-félsziget földjében szunnyad. Az erdélyi magyar értelmiség hamis-liberális része pedig suttyomban, egy sör mellett köhinti el, hogy ebben az országban soha nem érezheti szociálisan teljesen egyenrangúnak magát román kollégával, de egyetemi óráin a nem létező kisebbségi hátrányról papol.

Március 15. nem hoz megváltást. Éppen csak felvillanthatjuk a teljes társadalmi egyenlőség iránti igényünket, egyfajta békés, kulturált demonstrációval a kétnyelvű feliratokért vagy a gyakorlatban is megvalósuló magyar bírósági eljárásért. Csak ismételjük kopni nem akaró reménnyel, hogy elsősorban a többségi nemzetnek kell befogadnia a kisebbséget. A végén meglepődve vesszük tudomásul, hogy a konzervatív a valódi liberális, hiszen azt vallja: egy ország minden benne élő nemzetiségének nyelvén kell szólnia. Az ideológiailag vakvágányra tévedt „liberális”pedig szellemének felét nyuvasztaná lelkifurdalás nélkül egy sajátjait is elüldöző, evickélő ország szennygödrébe, csak hogy a gerincességet és a civilizációs értékeket elfelejtett posztmodernek nehogy fasiszta nacionalistának bélyegezzék.

Az integráció melletti és az asszimiláció elleni szimbolikus kiállásképpen induljunk el 15-én emlékezni arra, hogy száz éve várjuk a kezdő jelet a többségtől a román–magyar barátságra.