90. Oscar-díjátadó: hüllők és transzvesztiták

Kádár Hanga 2018. március 10., 12:56

Az idei Oscar-gála mind a díjazottak, mind a már megszokott élvezhető, szórakoztató műsormenet terén csalódást okoztak a filmkedvelőknek. Úgy tűnik, sem a műsorvezető Jimmy Kimmel, sem a friss döntőbizottság tagjai nem találták helyüket a szerepükben. 

Bár érzékeny alkotás, nem A víz érintése volt a legjobb jelölt Fotó: IMDB.com

Megszokott jelenség, hogy az Oscar-bizottság döntésével minden évben szembe megy néhány kritikus, illetve filmrajongó, az idén azonban alig akadt a díjazottak lajstromával teljesen egyetértő, hozzáértő utóhang. Az egyik legtöbb támadás éppen a legjobb filmnek járó szobrot kapott A víz érintése című alkotást érte: számos, közöttük erdélyi szakértők szerint is a kilenc jelölt közül az egyik leggyengébbet díjazták. Guillermo Del Toro filmjének főszereplője egy magányos, a külvilágtól elzártan élő siket takarítónő a hidegháborús Amerika egyik titkos kutatólaborjában, aki különleges társra talál egy furcsa, kísérleti úton létrejött kétéltű lényben. Voltak, akik izgalmas kémsztorit láttak a filmben, mások viszont  a bizarr szerelmespárt nem tudták megemészteni. Azzal a legtöbb szakértő egyetért, hogy egy érzékeny, precízen felépített alkotásról van szó, azonban ezzel még nem tett le annyit a filmszakma asztalára, hogy a legfontosabb kategória Oscar-szobrát hazavihesse.

Az elfogadás politikájában elvesző szakmaiság

Toro alkotása olyan filmek mellett szállt ringbe, mint a Winston Churchill-portrét bemutató A legsötétebb óra, az amerikai sajtótörténelem egyik legnagyobb botrányáról szóló A Pentagon titkai című dráma, a kritikusok egyöntetű elismerését korábban begyűjtő, életszagú, emberközeli Három óriásplakát Ebbing határában vagy a nézőt majdnem szakító feszültségben tartó Dunkirk, az azonos nevű, híres második világháborús események hangulatát feldolgozó, új Christopher Nolan-alkotás.

A másság elfogadását már-már erőszakosan sulykoló közegek sorából az Oscar-gála az idén sem maradt ki.

A legnagyobb csalódást pedig nem a díjátadó szervezői által választott társadalmi üzenet hangulata okozta, hanem az erre ráfizető szakmaiság. Bár sok esetben nem a legjobb film rendezője kapja a legjobb rendezőnek járó elismerést, ezúttal azonban ez a díj is Toro kezében landolt.

A magyar filmkedvelőknek többszörösen is csalódást okozott az idei gála, ugyanis a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölt Testről és lélekről lecsúszott az aranyszobrocskáról.

Enyedi Ildikó lehengerlően elegáns, tiszta, érzékeny, majdhogynem mesei drámája egy Asperger-szindrómás nő társadalmi beilleszkedésének nehézségeiről nem győzte meg a bizottságot. Helyette chilei alkotók vihették haza országuk első Oscarját Egy fantasztikus nő című filmjükért, amely egy transzvesztita társadalmi kirekesztettségéről, szerelme elvesztésének feldolgozásáról szól. A döntés azonban nemcsak a magyar nézőket lombozta le, de a nemzetközi kritikus tömegnek is meglepetést okozott. A The Guardian vezető kritikusa szerint Enyedi alkotása érdemelte volna meg az elismerést, a győzelmi előérzetet ugyanakkor számos egyéb neves nezetközi elismerés alátámasztotta. A Testről és lélekről elnyerte a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, FIPRESCI-díjat és az ökumenikus zsűri díját, 2017 novemberében Herbai Máté, a film operatőre a lengyel bydgoszczi Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját kapta meg, a főszereplőt megformáló Borbély Alexandra a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat vihette haza tavaly.

Az idei Oscar-díjátadó ugyanakkor néhány megérdemelten kiosztott elismeréssel valamelyest kiegyenlítette a számlát, a tavalyhoz hasonlóan elsősorban a technikai díjak erősítették a megérzéseket. A legjobb fényképezés, illetve vizuális effektekért járó elismerést a lenyűgözően látványos Szárnyas Fejvadász sci-fi alkotói kapták, a gyomrot ökölnyi méretűre szorító, a nézőben erős belső feszültséget teremtő vágásért, hangkeverésért és hangvágásért a Dunkirkön dolgozók könnyedén kiérdemelték a szobrot. A legjobb sminkért adott elismerést A legsötétebb órában kiemelkedőt alkotott Kazuhiro Tsuji és David Malinowski kapta, akik Gary Oldmanből bámulatosan valószerű Churchillt gyúrtak, az igényes történelmi alakítást méltányolók pedig fellélegezhettek, amikor Oldman megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Petyhüdt gálahangulat

A díjátadó előtt a kritikus tömeg legnagyobb része a Három óriásplakát Ebbing határában című alkotásnak adta volna a fődíjat, ezzel szemben a halmazokba szedhető, korábbi rangos nemzetközi elismeréseket kapott film az Oscaron mindössze a legjobb női főszereplőnek és férfi mellékszereplőnek járó szobrot nyerte el Frances McDormand szenvedélyes és Sam Rockwell alapos játékának köszönhetően. A Pentagon titkai sem győzte meg a bizottságot egyetlen kategóriában sem, szerencsére azonban a filmszeretők mozijegyvásárlással és megtekintéssel „díjazhatják” a román mozikba a napokban bekerülő drámát.

Az Oscar-gála minden percének, rendszeres, fanatikus végigkövetői szerint ugyanakkor nemcsak a díjak egy részében, de a rendezvény megszokott lendületének idei pettyhüttsége miatt is csalódtak.

A 90. kerek évforduló okán sokan tréfásabb, mozgalmasabb, elmélyültebb visszatekintéssel övezett ünnepségre számítottak, ezzel szemben a megszokott személyes kiállások, az energikus kampány egy-egy társadalmi ügy mellett elmaradtak, vagy tankönyvszagú, túlzóan polkorrekt modorba csomagolódtak.