Jogsértések: tíz perből egyet nyert meg

Az erdélyi magyarokat ért jogsértések terén mintegy harminc pert indított eddig. Több erdélyi magyar civilszervezet alapító tagjaként Árus Zsolt eltökélt szándéka, hogy minél több romániai magyar jogsértést a nemzetközi közvélemény elé kell tárni. 

– Az erdélyi magyar sajtóban időről időre megjelenik, hogy Árus Zsolt jogsértések ügyében perel. Ezt magányos farkasként teszi, vagy többen vállalják a jogi eljárást?

– A helyes válasz az is-is. Amikor ebbe belevágtam, akkor még tagja voltam a Székely Nemzeti Tanács elnöki tanácsadó testületének, és az ott végzett munkával kapcsolatban indítottuk el az első eljárásokat néha az Izsák Balázs, máskor az én nevemben. Ezt követte Mezei János Gyergyószentmiklós polgármestere elleni hatósági visszaélés, amikor vele egyeztetve indítottam néhány eljárást. Később a Jogaink nevű egyesület szakmai támogatásával tettem jogi lépéseket. Most pedig épp bejegyzés alatt áll az a jogvédő alapítvány, amelynek egyik tevékenysége a hasonló eljárások indítása lesz. Tehát eddig magánemberként kezdeményeztem, de legtöbb esetben másokkal is konzultálva, és ez a jövőben várhatóan még inkább így lesz. Hogy a helyi közösségről se feledkezzünk meg: ilyen szinten egyeztetéseket ugyan nem folytattam, de rendszeresen kapok visszajelzéseket. Sokszor ismeretlenek állítanak meg az utcán, és véleményt mondanak, illetve javaslatot tesznek.

– 2015-ben titkosszolgálati lejárató kampány miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a főügyésznél. Ma mennyire van jelen életében ez a láthatatlan háttérhatalom?

– Annyira látványosan sem azelőtt, sem azután nem tapasztaltam ezt, de attól még nyilvánvalóan ott van. A feljelentést azért tettem, mert az interneten, illetve nyomtatott formában Gyergyószentmiklóson lejárató leveleket szórtak szét. Ezekből egyértelműen kiderült, a leveleket terjesztők sok mindent tudnak rólam:

Példaként említek egy történetet: 2015 februárjában írtam egy elektronikus levelet Budapest V. kerülete polgármesterének, s rá néhány napra telefonon (vajon honnan tudták a telefonszámomat?) beidéztek a korrupcióellenes ügyészségre, hogy arról a bizonyos levélről faggassanak.

– Hány pert indított eddig, és ezek milyen stádiumban várják a végleges bírói döntést?

– Ha csak a pereket nézzük, akkor most 33-nál tartunk. Első látásra ez nagy szám, de közülük több is olyan, hogy egy eljárásból következett. Például azért, mert a perben később panaszt tettem a jogszerűtlenül eljáró ügyészek és/vagy bírák ellen az Igazságügyi Felügyeleten, majd annak is per lett a vége, mert a felügyelet nem végezte a dolgát, csak maszatolt. Szintén több eljárás lett abból, hogy petícióban kértem a megye prefektusát, tegye a dolgát, és gondoskodjon arról, hogy a megyében működő intézmények biztosítsák az anyanyelv használatának jogát. Ez a szám is mutatja: akármerre nézünk, a hatóság semmibe veszi jogainkat.

Ráadásul a megye prefektusa, aki ellen pert nyertem, azóta is szabotálja annak végrehajtását.

– Nem töri le ez a tíz százaléknál kisebb „sikerarány”?

– Én inkább jellemzőnek mondanám ezt, ami jól mutatja, hogy miként viszonyul a romániai igazságszolgáltatás a kisebbségi jogokhoz. Ugyanakkor az idehaza vesztes perek mind lehetőségek arra, hogy azokat tovább vigyem az emberjogi bíróságra, ahol eddig öt esetben fogadták be keresetemet. Strasbourgban két szakasza van az eljárásnak: egyszer arról döntenek – inkább formai szempontok alapján –, hogy a kereset befogadható-e, és csak később kerül sor az érdemi döntés meghozatalára. Van ugyanakkor további 35 olyan ügy, amiben elsősorban közvetítő szerepet vállaltam a bepereltek és a Jogaim egyesület között. Ezek jellemzően zászló- meg községháza-perek, s ott a jogerősen lezárult 20 közül kettő, Korond és Székelyudvarhely nyert, öt ügy pedig arra vár, hogy Strasbourgban eldöntsék, befogadják-e. A Diszkriminációellenes Tanács esetében is sajnos azt tapasztalom, hogy döntéseik megalapozottsága megkérdőjelezhető: túlzás volna azt állítani róluk, hogy a kisebbségi jogok harcos védelmezői. 

– Dan Tanasă sorra pereli be a székelyföldi önkormányzatokat feltételezett jogsértés miatt, az erdélyi magyarok körében ez a fajta igazságkeresés viszont nem népszerű. Könnyen belenyugszunk megaláztatásunkba, vagy más oka van ennek?

– A kisebbségi sorba került ember nyilván hajlamosabb az önfeladásra, de a fontosabb okokat azért máshol kell keresni. Ennek kapcsán szerintem két dolgot érdemes megemlíteni. Egyik az, hogy igen nagy mulasztása volt hosszú időn keresztül az RMDSZ-nek, mert erre a területre egyáltalán nem figyelt. Évtizedek teltek el úgy, hogy megvolt hozzá minden lehetősége – szakemberek és anyagiak –, de mégsem tette meg azt a logikus és elvárható lépést, hogy Erdélyben tanácsadó irodákat nyisson, ahova a jogsérelmet szenvedett bemehet és segítséget kap. Ilyen téren szerencsére jó irányba tapasztalható elmozdulás:

A másik gond a bíróságok hozzáállása: tapasztalatból tudom, hogy ritkán nevezhető korrektnek, ha magyarellenes jogsérelem a téma. Jól mutatják ezt a Tanasă féle perek, amelyekben több polgármester is igen talpraesett ügyvédek segítségével védekezett, a nyertes mégis szinte mindig a másik fél lett. Mindez annak ellenére történik így, hogy a román feljelentő keresetei a formai feltételeknek sem felelnek meg – amiért tárgyalás nélkül kellene visszautasítani azokat –, a jogi érvelésük pedig egyértelműen nulla.

– Hogyan látja a román igazságszolgáltatáson belüli és az azt övező állóháborút? Erdélyi magyarként mennyire lehet, illetve érdemes állást foglalnunk? 

– Ebben az állóháborúban a cél nem az igazságszolgáltatás jobbá tétele, hanem annak ellenőrzése, kihasználása. Mindemellett érdemes állást foglalni, de nem valamelyik politikai csoportosulás oldalán, hanem pont azért, hogy ezt elmondjuk, illetve azt az igényünket juttassuk kifejezésre, hogy az igazságszolgáltatás legyen korrekt, és a politikusok helyett szolgálja az állampolgárokat.

– Blogbejegyzésében azt kéri, hogy a Kulcsár-Terza József által benyújtott székelyföldi autonómiastatútum tervezetének szövegéhez az emberek a román képviselőház weboldalán szóljanak hozzá. A törvényhozói munka során mennyit segíthet ez?

– Tisztában vagyok azzal, hogy bármennyi támogató hozzászólás is lesz, a tervezetet a parlament most nem fogja elfogadni. Ugyanakkor ez olyan lehetőség, amikor fel lehet mutatni, hogy a közösség kiáll az ügye mellett, és erre a célra fel kell használni minden lehetőséget. Arról nem beszélve, hogy a parlamenti vitában másképp tud részt venni a kezdeményező, ha az ellenfelek azt látják, hogy felsorakozott mögé az érintett közösség. Ugyanerre a célra felhasználható az a 62 memorandum is, amelyekben önkormányzatok fejtik ki hivatalosan álláspontjukat a témában: remélem, a polgármesterek e dokumentumokat a kezdeményező rendelkezésére bocsátják. Ezúton is bíztatom a még halogató önkormányzatokat, hogy a memorandumot minél hamarabb fogadják el.

– Egyes vélemények szerint az idei román centenáriumi ünnepség esély lehet az erdélyi magyarság számára, hogy az ország elé tárja sérelmeit. Hozhat-e a mindez számunkra bármilyen jó hírt?

– Szerintem sérelmeinket nem az ország, hanem a világ elé kell tárni, s oda is megfelelő módon, hogy értsék. Erre jó példák azok az árnyékjelentések, amelyek 2016-ban készültek.

Mindezt pedig épp a centenárium évében lehet azzal a megközelítéssel és indoklással tenni, hogy már épp ideje rendezni közös dolgainkat. Ezt higgadtan, tárgyilagosan kell tennünk kerülve a meddő történelmi vitákat, a múlt felemlegetését, megfogalmazva elvárásainkat a románság felé. A múltból mindenki vonja le tanulságokat, de beszélni a jövőről kell, mert az mindannyiunk életét befolyásolja. Ha ezt okosan és következetesen tesszük, akkor eredményt is hozhat.

– Mi hiányzik leginkább az erdélyi magyar autonómiatörekvésekből? Mivel lehetne ezt a folyamatot belátható időn belül sikerre vinni?

– Szerintem leginkább egy világos vízióra van szükségünk azt illetően, hogy miképpen lehet célt érni. A célok terén elmondható, létezik egy összhang, ezt mutatja a januárban aláírt közös állásfoglalás. Az viszont nem látszik, hogy a követendő út viszonylatában létezik-e konkrét elképzelésük az érintett pártoknak és szervezeteknek. Illetve ha van ilyen, akkor az miben áll, és mi bennük a közös. Ez a tanácstalanság nem jó, mert amit az emberek nem látnak, az mozgósítani sem fogja őket. Ha az emberek azt érzékelik, hogy a vezetőik sem tudják az utat, akkor nem fognak felsorakozni mögéjük. Legalábbis a látszat jelenleg ez. Március 10-én minden évben tartunk egy tiltakozó nagygyűlést, időnként benyújtjuk a parlamentbe a statútumot, néha kiadunk egy közleményt, és kész. Az emberek ennyit látnak, s ez kevés.

– Aktívan részt vett az EMNT és az SZNT munkájában, illetve a Magyar Polgári Párt színeiben politizált. Vannak politikusi ambíciói?

– Semennyire. Minél inkább belemélyedek ebbe a tevékenységbe annál inkább látom, mennyi a tennivaló, és ez bőségesen kitölti az időmet. Ráadásul hatékonyabban végezhető a munka, ha mindhárom párttal „beszélő viszonyban” tudok lenni, így egyik sem tekint rám ellenfélként. Ha az ember a közösségét akarja szolgálni, akkor azt kell szem előtt tartania, ami a közösség számára a legjobb.