Űrkézilabda foghíjas lelátókkal

Spanyolország sikerével ért véget a férfi kézilabda Európa-bajnokság, a döntőben Sterbik Árpád kapusbravúrjainak köszönhetően simán megnyerték a Svédország elleni összecsapást, megszerezve történelmük első Eb-aranyérmét. 

Régóta terveztem, hogy részt veszek egy kézilabda-kontinenstornán, és sokadik nekifutásra sikerült a horvátországi férfi Európa-bajnokságra eljutnom. A hónapokkal korábban eltervezett programot azonban keresztülhúzta Magyarország csehek elleni veresége a csoportkör utolsó fordulójában, így nem tudtam megtapasztalni, milyen az, amikor a magyar szurkolók idegenben is hazai pályát varázsolnak számukra. Pedig minden adott volt, hiszen a Budapesttől autópályán alig három órára található Varasdon rendezték a II-es középdöntő csoportküzdelmeit is. 

A jegyárakat nyugat-európai mércével határozták meg, hiszen egy középdöntős napra (ami általában két mérkőzést jelentett) 300 és 500 kuna között lehetett belépőt váltani, ami 180–300 lejnek felel meg. A torna utolsó napjára, a zágrábi bronzmeccsre és döntőre 800–1000 kunáért, azaz 500–600 lejért lehetett bejutni.

A szervezés minden szinten kimagasló volt: a maximális biztonság mellett odafigyeltek a szurkolók szórakoztatására is, így minden adott volt ahhoz, hogy a kézilabdabarátok jól érezzék magukat.

A pályákon történtek elkápráztatták a romániai bajnokság szintjéhez szokott nézőket.

Varasdon kevés jel utalt arra, hogy kézilabda Európa-bajnokság van. Egy pár körforgalomban felállított méretes kézilabda emlékeztetett arra, hogy mi is zajlik éppen a városban. Nem volt nagy az érdeklődés a varasdi középdöntő első fordulójának nyitómérkőzése iránt, amin a címvédő németek a magyarokat kiejtő csehekkel csaptak össze.

A nagyjából ezerötszáz ember között több magyar is volt, akik Srácok, mi itt vagyunk! molinóval üzentek az Eb-től a csoportkörben már búcsút vett válogatottnak.

Amúgy minden varasdi találkozón lehetett kitűzött magyar zászlókat és piros-fehér-zöldbe öltözött szurkolókat látni. 

Az első forduló második mérkőzése igazi rangadónak számított, hiszen a horvátokkal szomszédos szlovének az olimpiai bajnok dánokkal csaptak össze. Már a bejáratnál fergeteges hangulat uralkodott, a szlovén szurkolók pedig szinte dugig töltötték az 5200 férőhelyes csarnokot. Izzott a pálya és a lelátó is, a szlovének együtt éltek a mérkőzéssel, és egyemberként robbantak, amint gólt szerzett csapatuk – ezt hihetetlen volt a helyszínen megélni. A dánok a hajrában nehezen, de legyűrték a szlovénokat, ám a szurkolóik a biztos vereség tudatában is a csapatuk mellett álltak. 

Zágráb autópályán alig egy órára van Varasdtól, a város délnyugati részében található aréna láttán pedig elakad az ember lélegzete. A több mint tizenötezer férőhelyes ultramodern csarnok lelátóján szinte eltűnik az ember, a legfelső sorokat pedig kerüljék a tériszonyosak. Igazi kézilabda-csemegének ígérkezett a francia–svéd meccs, amin Vincent Gerard kapus emberfeletti teljesítményt nyújtott. Az elején tizenegy svéd lövésből tízet hárított – utólag őt választották meg a torna legértékesebb kapusának is. Az esti horvát–norvég meccsre szinte teljesen megtelt az aréna (köszönhetően annak is, hogy szombaton rendezték), a közönség pedig nagyon jól szórakozott és tombolt. Feltüzelésükben valószínűleg sokat segített az, hogy szinte percenként nacionalista dalokat játszott be a csarnok szpíkere. A pályán a norvégoknak esélyük sem volt a pontszerzésre.

Visszatérve Varasdra, minden előzetes várakozásomat felülmúlt a dán–német rangadó, amin a nagyon taktikus, kevés gólt eredményező első játékrészben a skandinávok jól kezdtek, a címvédő németek kilenc percig nem tudtak betalálni. Térfélcsere után megnyílt a gólcsap, a világ legjobbjának kétszer is megválasztott Mikkel Hansen által zseniálisan mozgatott dánok behúzták a mérkőzést. Időközben pedig piros és sárgába öltözött a csarnok, hiszen folyamatosan érkeztek a spanyol és főleg macedón drukkerek. Utóbbiak hamar elszomorodtak, hiszen kedvenceik támadójátéka szinte egyenlő volt a nullával, a spanyolok számtalan gólt szereztek ellentámadásból, és a torna egyik legsimább győzelmét aratták.

A második fordulóban a továbbjutásra minimális eséllyel pályázó szlovének meglepték a spanyolokat, elképesztő volt megtapasztalni, hogy az esélytelenebb fél ezen a szinten is képes a maximumot kihozni magából. A szlovének űrkézilabdát játszottak, a spanyolok nemcsak a kispadon, hanem a sajtópáholyban is lehajtott fejjel nézték az eseményeket. A macedón–cseh meccsre is több mint kétezer macedón szurkoló jött el, a buzdítás ezen az összecsapáson is nagyszerű volt, főleg hogy csapatuk az első percektől irányította a mérkőzést. Ám

a macedón remények hamar szertefoszlottak (főleg, hogy szupersztárjuk, Kiril Lazarov sérülés miatt kidőlt a sorból), a veterán Pavel Horak játékban tartotta a cseheket, akik a hajrában fordítottak.

Az utolsó fordulóban a cseh–szlovén meccsen még mindkét együttesnek volt lehetősége kiharcolni az elődöntőt. A pályán viszont kölcsönösen kikapcsolták egymást, a döntetlennel véget ért találkozóval mindketten búcsúztak a legjobb négytől, a dánok pedig továbbjutottak. A csoportot a német–spanyol csúcsrangadó zárta, amin hiába a jó kezdés, a címvédő nem tudta megállítani a hispánokat, és kiesett.

Sokat elvett az Európa-bajnokság éléből, hogy a horvátok az utolsó középdöntős mérkőzésen nem tudták legyőzni a franciákat, így nem jutottak be az elődöntőbe, csak az ötödik helyért szállhattak harcba. Ez leginkább a lelátókon látszott meg, hiszen a több mint tizenötezer férőhelyes Zágrábi Arénában csupán 3500 néző volt kíváncsi a házigazda és a torna meglepetéscsapata, Csehország összecsapására, amin a házigazda be is húzta a győzelmet.

 Nagyon nem ugrott meg a nézői létszám az első elődöntőre sem, az arénában sokkal többen szurkoltak a végső győzelemre legnagyobb eséllyel pályázó franciáknak, mint a spanyoloknak. Kisebb meglepetésre az ibériaiak diktálták az iramot, Karabaticék szinte végig az eredmény után futottak. A spanyol menetelésből oroszlánrészt vállalt Sterbik Árpád, aki a lesérült Pérez de Vargast váltotta. Az MVM Veszprémhez a nyáron érkező veterán kapus csak büntetőkre állt be, de nagyon jól tette, hiszen három próbálkozást is kivédett. A spanyolok kilenccel is vezettek, végül simán jutottak be a döntőbe. A találkozó után érdeklődésünkre elmondta, hogy nagyon kellemetlen volt edzés nélkül megérkezni az Eb-re. „Az utolsó meccsemet december 14-én játszottam. Egyik edzőm sem volt otthon, a csapatból csak hatan maradtunk a klubnál, nehéz így edzést végezni, úgyhogy a kézilabdától kicsit távol vagyok jelenleg. Nehéz becsöppenni az Eb-re, hogy nincs formában az ember. A spanyol–francia meccsek általában mind ilyenek szoktak lenni, azzal a kivétellel, hogy általában valahogy ők húzzák be a győzelmet. Most mi jöttünk ki jól belőle” – nyilatkozta.

A második elődöntőben is borult a papírforma, a dánok nem találták az időszakosan űrkézilabdát játszó svédek ellenszerét.

A svédek hatalmas iramot diktáltak, szemet gyönyörködtető játékot mutattak, szebbnél szebb gólokat lőttek.

A dánok játékban maradtak, a második félidőben fokozatosan ledolgozták hátrányukat, az utolsó másodpercekben Hansen óriási passzt adott Svannak, aki szélről a végső sípszó előtt egyenlített. A hosszabbításban sem engedte át a kezdeményezést Svédország, és magabiztos játékkal legyőzte Dániát.

A harmadik helyen végül a világbajnoki címvédő franciák végeztek, néggyel verték a dánokat. A mérkőzésen a Sorin Dinu és Constantin Din játékvezetői páros fújta a sípot. Ez volt a duó utolsó hivatalos meccse, hiszen utóbbi megpályázza a Román Kézilabda-szövetség februárban tartandó tisztújító gyűlésen az alelnöki pozíciót. Sorin Dinut pár szó erejéig elkaptuk a mix zónában. „Mind nemzetközi, mind romániai szinten is ez lesz az utolsó meccsünk. A társam, Constantin Din megpályázza az alelnöki pozíciót választásokon, ez a két tevékenység pedig nem fér össze egymással. Pályafutásom során minden általam vezetett találkozót élveztem. A bronzmeccs méltó befejezése lesz karrierünknek. Kiváló volt a szervezés, kár, hogy a horvátok nem jutottak be az elődöntőbe, mert így sokkal kevesebben látogattak ki a hátralévő mérkőzésekre. Amúgy az Eb-n részt vevő csapatok mind magas színvonalat képviseltek, így élvezet volt minden találkozót megnézni” – mondta Dinu.

A spanyol válogatott két éve is döntőt játszott, akkor kikapott a fiatal német csapattól. A vasárnapi volt az ötödik Eb-döntőjük, amit eddig egyszer sem tudtak megnyerni.

A svédek átmentették a dánok ellen mutatott jó formájukat, a spanyoloknak a 10. percben már időt kellett kérniük, hiszen kezdte kísérteni őket a két évvel ezelőtt elszenvedett vereség. A szünetet követően kiválóan kezdtek a spanyolok, megnyitott védekezésükkel semmit sem tudtak kezdeni a svédek. A kapuba beállt Sterbik halmozta a bravúrokat (ő lett a döntő legjobbja), és a spanyolok egy 10–2-es sorozattal simán fordítottak, így a végén már csak a két csapat közti különbség volt kérdéses.

 Németh András, a magyar női kézilabda-válogatottal 2005-ös világbajnokságon bronzérmet szerzett korábbi szövetségi kapitány a dán–német mérkőzés után Varasdon elmondta, hogy nagyon magas színvonalú volt az Európa-bajnokság. „Azért vagyok itt, mert úgy érzem, nagyon sokat lehet még itt is tanulni. Van hiányérzetem is, mivel úgy gondoltam, hogy fogok itt magyar mérkőzést is látni, ám reálisan nézve a dolgokat, itt nekünk nincs sanszunk” – vélekedett. A magyar válogatott mentségére szolgál, hogy csoportbeli ellenfelei az első hat között végeztek. E

Zátyi Tibor