Somogyi Botond 2018. január 21., 08:19

Ezt is lenyeljük majd?

Tavaly Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szüneteltette a nagyköveti szintű kapcsolattartást a két ország között. A feszültséget az váltotta ki, hogy Gajus Scheltema leköszönő budapesti holland nagykövet  egyik interjújában egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.

A magyar kormány megengedhetetlennek vélte ezt a hangnemet, és azonnal lépett. Nem is kellett sokáig várni, a holland külügyminiszter, Bert Koenders – bár nem kért bocsánatot, hiszen nem ő nyilatkozott a magyarországi sajtónak – elhatárolódott a diplomata kijelentésétől, miszerint kapcsolat lenne a magyar kormány és a terroristák módszerei között. Bár azért azt megjegyezte, hogy diplomatája joggal bírálta a magyar kormányt.

A botrány végül elült köszönhetően Szijjártó Péter külügyminiszter határozottságának, aki az egyik legerősebb diplomáciai fegyverhez nyúlt: visszahívta a nagykövetét.

A fél évvel ezelőtti botrányhoz képest a jelenlegi sokkal durvább. Az, amit Mihai Tudose miniszterelnök megengedett magának a székely zászló kapcsán, elfogadhatatlan és vérlázító. Hiszen szítja a gyűlöletet, s lovat ad az amúgy is magyargyűlölő román társadalom szélsőségeseinek. De nem csak. Hiszen hogyha a miniszterelnök mondja, hogy felköttetné a magyarokat, akkor akár a kevésbé erőszakos román is elgondolkodik: ezeket a magyarokat tényleg ki kellene seperni innen, de legalábbis felkötni.

Nyilván Tudose alatt megingott a szék. Félt, hogy Liviu Dragnea országjárása során számos PSD-s kiskirályt fog meggyőzni s a maga pártjára állítani, így a kormánybot előbb-utóbb kicsúszik a kezéből. Tehát szüksége volt a nacionalisták részéről is támogatottságot szereznie. Nyilván 2018-ban vagyunk, a nagy egyesülés jubileumi évében idén szinte naponta kell majd hasonló provokációkkal, támadásokkal szembesülnünk.

Szijjártó Péter teljes mértékben elfogadhatatlannak tartotta Mihai Tudose nyilatkozatát, és az elhangzottak miatt bekérette a román nagykövetet. Bocsánatkérés persze nem, csak „bizonyos nyelvtani magyarázat” hangzott el.

Kíváncsi vagyok: a magyar diplomácia most meddig megy el? Mert a románok nem hollandok. Sem Tudose, sem a külügy nem fog bocsánatot kérni.  Főleg, hogy Tudose már nem is kormányfő. Éppen ezért valószínű, hogy az egészet majd elfeledjük. Pedig nem kellene, mert az akasztást nem egy calafati gázszerelő, hanem a hivatalban levő miniszterelnök fogalmazta meg. Mi azonban ezt is lenyeljük majd. Mint ahogy száz éve folyamatosan. Bár ne lenne igazam!