Kereszt a félhold árnyékában
Harmincnégy éve, 1983. november 16-án kiáltották ki az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot. Az etnikai zavargások a legtöbb családot érintették, a háború legnagyobb vesztesei mégis a keresztények lettek. Romos templomok idézik az egykor virágzó hitéletet.
Ciprus szigetén a történelem során a görögök és a törökök hol összhangban, hol viszályok közt éltek egymás mellett. Az oszmán uralmat megdöntő angolok a megosztásra törekedtek, s a világhatalom e politikája tökéletesen sikerült. A függetlenség kivívása után a görögök az anyaországgal való egyesülést tűzték ki célul, aminek következtében a hatvanas évek elején egyre sűrűsödtek a fegyveres konfliktusok. 1974-ben elszabadult a pokol, a görög unionisták megdöntötték a ciprusi vezető, Makariosz érsek uralmát. Az Európa egyik legnagyobb hadseregével rendelkező Törökország ezt nem nézte tétlenül, s elfoglalta a sziget északi részét, a teljes terület 36 százalékát (az 1960-as népszámlálás adatai alapján a török lakosság aránya 18 százalék volt). 1983. november 16-án kiáltották ki az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot. A háború kárvallottjai leginkább a görögök voltak: kétszázezren hagyták el lakhelyüket.
– idézi a történelmet Szűcs Angéla, aki török férjével Észak-Cipruson él. – „Tragikus példa erre a férjem családja, amely több generáció óta Páfoszban lakott. Nekik ugyanúgy ott kellett hagyniuk teljes vagyonukat, mint a görög menekülteknek, és az északi részre telepítették át őket.” 1998-ban, másfél évtizeddel a köztársaság kikiáltása után a Duna Televízió stábjával dokumentumfilmet forgattunk a török Cipruson. Az elfojtott indulatok ekkor váltak kézzel foghatóvá számunkra. Még fülemben csengenek egy török politikus szavai: görög barátaimmal általában Londonban találkozom.
Nemrégiben ismét bejártam a sziget északi részét. Szállásunk Girnében (Kyrenia) volt. Szorgalmas turista módjára feleségemmel megtekintettük a velencei erődöt, sétáltunk a középkori köveken. A szomorú múlttal a Mihály arkangyalnak szentelt templomban szembesültünk: az egykori szent hely ma ikonmúzeumként várja a látogatókat. Ha idevetődnek egykori görög hívei, jegyet válthatnak, s így tekinthetik meg őseik imahelyét.
A városban érdekes hungarikumra leltünk: a Magyarországi Szent Erzsébetről elnevezett templomba mehettünk misére. A középkori templom, a keresztes háborúkban épült kastély kápolnája volt – avatott be a kápolna történetébe Father Garret Edmunds, ferences atya, a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus helynöke. – Eredetileg más helyen állt, de amikor a földtulajdonosok a birtokot átadták a katolikus egyháznak, a kápolnát kőről kőre lebontották, és Kyreniában építették fel újra. Mintegy 70–80 éve ez a kis szent hely szolgálja a római katolikus közösséget. Eredetileg a plébániát fenntartó ferencesek havonta egyszer jártak ide, de mostanra a közösség megnőtt, és már minden vasárnap tartanak szentmisét.
A hívek összetétele igen heterogén. Sok európai lakik itt, főleg nyugdíjasok, akiket az olcsóbb megélhetés vonzott Ciprusra.
Számos, a helyi egyetemen tanuló afrikai diák is tagja a gyülekezetnek, mások még messzebbről, például a Fülöp-szigetekről, Indiából, Sri Lankából jöttek dolgozni a szigetre.
A magyar szentről elnevezett kápolna nem az egyetlen keresztény gyülekezeti hely török Cipruson, Kyreniában anglikán és evangélikus, Famagustában evangélikus templom szolgálja a híveket. Az utóbbi helyiségben az ENSZ szlovákiai kontingensének van egy katolikus kápolnája is az ENSZ által felügyelt területen. Többen a városból is csatlakoznak a jámborabb békefenntartókhoz. A görög ortodoxok száma az ismert okok miatt radikálisan csökkent, így templomaik javarésze is más célokat szolgál.
Magyar származása miatt mindenképpen meg kell emlékezni a bizánci korszak egyik meghatározó egyéniségéről, Kommeniosz Izsákról is. Édesanyja Árpád-házi Szent Piroska, Szent László lánya volt. Nos, a despotikus uralkodó nem örökölte édesanyja jámborságát, szerepe dicstelen volt a történelemben. Uralmának megőrzése érdekében nem válogatott az eszközökben: Bizánccal is szembeszállt, mégpedig sikerrel. De a jegenyefák nem nőnek az égig: amikor keresztes vitézek hajója vetődött a partra, rosszul tette, hogy a hajótörötteket bebörtönözte. Ez lett a veszte, rosszemlékű uralmát Oroszlánszívű Richárd döntötte meg a szigeten. Szíriába száműzték, végül a kisázsiai Ikoniumban, a mai Konyában fejezte be életét. A bizánci építészet emlékei viszont az egész sziget területén megmaradtak.
Észak-Ciprus leginkább múltidéző városa Famagusta s a tőle északra fekvő romváros, Szalamisz. II. Ptolemaiosz, a Ptolemaidák második sarja alapította.
A város nevével a Bibliában az Apostolok Cselekedeteiben találkozunk: „Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. Amikor Szalamiszba értek, hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban” (ApCsel 13,5). Pál első apostoli útján Barnabás volt a kísérője. Később elváltak útjaik, Szent Barnabás a szigeten halt vértanúhalált: Szalamisz mellett kövezték meg. Sírja az idők folyamán feledésbe merült, míg az V. században egy csodás álmot követően leltek rá örök nyughelyére. A sír felett templom épült, s hamar zarándokhellyé vált. A kolostor ma is áll, ám múzeumként várja a betérőket. Az út másik oldalán már az ókori Szalamisz romjai láthatók. Az ódon kövek között sétálva nagy alapterületű katedrális oszlopsora tűnik elénk: Szent Barnabás tiszteletének bizánci emlékeként.
Afrodité és a szerelem szigetének e nyugati pontja az irodalomba s a zenetörténetbe is bevonult: a Szalamisztől délre fekvő Famagustában játszódik Shakespeare drámája, s a történet alapján írt Verdi-opera, az Otelló. E falak között imádkozott Desdemona, mielőtt a féltékeny velencei mór megfojtotta. A város őrzi a velencei emlékeket, s az erődrendszer is a köztársaság építészetét dicséri.
Egykori leírások szerint félezer templom állott a város falai között. Minden bizonnyal túlzott a szám, de ma is felkereshetünk több tucat szakrális helyet.
A legmaradandóbbakat a Lusignan-dinasztia idején alkották; a francia gótika legszebb hagyományait honosították meg a szigeten. A városközpont felé haladva megcsodálhatjuk a romjaiban is fenséges Szent Simeon és Szent György templomokat. Az igazi kincset a Szent Miklós katedrálisban leli meg a látogató; a XIII. századi háromhajós templom lenyűgöző mestermű. Ma Lala Musztafa mecsetjeként szolgál, tornyából kinövő minaret jelzi funkciójának változtatását. Belülről szépen felújították, s egy kedves templomszolga készségesen megmutatja az utolsó famagustai püspök sírját. Más emlék már nem utal a dicső múltra, hiszen a keresztény relikviákat a 16. században kidobálták, a freskókat lemázolták. A képrombolás alól egy kivétel van: szinte csoda, hogy a város szíriai negyedében fekvő, 14. században épült örmény templom falán megmaradtak a freskók. A világ is felfigyelt e kincsre, s restaurálását a World Monuments Fund és a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem támogatja. Ottlétünkkor német és amerikai kutató tisztogatta a falakat, és a helyhez illő keresztényi türelemmel válaszolt kérdéseinkre.
A sokat megélt sziget sorsát a legkeletibb földnyelven épült Szent András-kolostor jelképezi. A Kárpas-félsziget érintetlen vidékén, természetvédelmi területen autózva lehet megközelíteni. Amikor filmünket forgattuk, romos templomok szegélyezték az oda vezető utat. Mára ezeket ugyan felújították, de javarészt zárva vannak, s csak a tájat szépítik. A kolostor a görög ciprióták legkedvesebb zarándokhelye, csodatevő forrása miatt a ciprusi Lourdes elnevezéssel is illetik. Noha kivételesen megőrizte szakrális jellegét, mára legfeljebb idegenforgalmi látványosságként kezelik.
Érkezésünkkor az alkonyati zsolozsmát (vecsernyét) csupán három hívő mondta, közben vakuk villantak, s a turisták kuriózumként bámulták az imádkozókat. A sokat látott szent hely skanzenként emlékeztet a keresztény múltra.
Utunkat a Kyrenia melletti domboldalban épült festői Bellapais-apátságban fejezzük be. A kolostor a leglátogatottabb észak-ciprusi turistahely, amelynek szintén inkább a környezete vonzza az idegeneket. Neve is kifejező, a Lusignan kori Abbaye de la Paix szavakból ered, aminek jelentése: a Béke Apátsága. Talán az évezredes hányattatások s a békétlen harminc esztendő után e megnyugvásra lenne szüksége Ciprus lakosainak és a sziget kereszténységének.