Rédai Attila 2017. december 01., 19:29

Mozgatórugók

Tolvaj kiált tolvajt – minduntalan ez a közmondás jut eszembe látva a román kormánypárt vezetőjének újabb és újabb, önmagának és barátainak felmentését szolgáló lépéseit. Sehogy sem tudom másképp értelmezni azt a manipulációs hadjáratot, amely a nyomozóhatóságok állandó hiteltelenítését szolgálja, és aminek célja csak egy lehet:

elkerülni Liviu Dragnea börtönbe jutását.

Ha belegondol az ember – és talán jobb már bele sem gondolni –, majdnem minden egyes intézkedés, amelyet ez a klikk kezdeményez, ide vezethető vissza. Ez a motivációja nemcsak annak, hogy miről szól a közbeszéd, hanem annak is, hogy milyen törvényeket írnak és módosítanak az országban. Liviu Dragnea ugyan nem lehetett még miniszterelnök, de története jól példázza azt, hogy miért nem jó, ha a hozzá hasonló elítélteket a nagypolitika közelében hagyják.

Harcban a hatalomért

Ahhoz ugyanis, hogy Dragnea és társai ne kerüljenek börtönbe, elsősorban arra volt szükség, hogy a kezükbe kaparintsák a hatalmat. Ehhez – miután némileg kizárásos alapon felülkerekedtek pártjukban – első lépésben nagyokat ígérve megnyerték a legutóbbi parlamenti választásokat. A folyamat ezzel azonban még nem ért véget: a hatalom három ága közül csak a törvényhozás a parlamenté. Börtönbe viszont az igazságszolgáltatás dugja az embert. Ezért harcba kellett indulni az igazságszolgáltatás ellen.

Először a klasszikus módon gondolkodtak: szerezzük meg embereink révén az ellenőrzést a különböző hatóságok felett. Miután kudarcot vallottak, jöhetett a másik terv:

ha nem lehetnek nálunk a bíróságok és az ügyészségek, akkor írjuk át a törvényeket, amelyek alapján ezek működnek.

Elvégre a miénk a törvényhozás. Sőt, miénk a végrehajtás is, a kormány, nem is kell megvárni, hogy a lassú parlament végre elvégezze a dolgát. Írjunk kormányrendeleteket, amelyeket sunyin, éjszaka és rejtőzködve fogadjunk el. Gyors és fájdalommentes: azonnal hatályba lépnek, és úgy is maradnak legalább addig, amíg céljainkhoz hozzásegítenek.

Vaskos hibák

A klikk számításaiba aztán vaskos hibák keveredtek. A sunyi törvényalkotás óriási társadalmi ellenállásba ütközött, tüntetések törtek ki, le kellett – legalábbis ideiglenesen – mondani róla. De a legjobban talán ott tévedtek, amikor azt hitték, a kormány felett abszolút ellenőrzésük van. Talán lett is volna, ha sikerül az eredeti jelöltet ültetni a kormányfői székbe, a Dragneának és klánjának teljesen lekötelezett, a PSD-báró jobb kezének számító Sevil Shhaideh-t. A végrehajtói hatalomnak azonban van a kormányon kívül egy másik ága, ez pedig az elnöki hivatal. A PSD-nek a parlamenti választások előtti elnökválasztásokon nem sikerült megszereznie az ellenőrzést. Klaus Johannis pedig egy másik klikk tagja, nem is csoda, hogy küllőt rakott a kerekek közé. Azóta sem tudjuk – tavaly december óta –, hogy mi volt az indoka a miniszterelnök-jelölt visszautasításának. Johannis azt sejtette, hogy Sevil Shhaideh férje, a Bashar al-Assad szíriai elnök rezsimjét támogató szír állampolgár biztonsági kockázat lehet. Amit viszont már biztosan tudunk, hogy Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes hivatalosan gyanúsítottá vált. Férjét a nyáron a mezőgazdasági miniszter kabinetfőnökévé nevezték ki.

Saját kormányukat döntötték meg

De vissza a történet fő fonalához. Shhaideh nem lehet hát miniszterelnök, a B-terv egy teljesen súlytalannak tűnő választás, Sorin Grindeanu. Hibás döntés: Grindeanu átlátott a szitán, nem akart úgy fütyülni, ahogy Dragnea muzsikált. A konfliktus rövid időn belül kormányválságba torkollt. Az egész világ csóválta a fejét látván azt a kabarét, amit Romániában véghezvitt a nagyobbik kormánypárt: megdöntötte a parlamentben saját kormányát. A következő miniszterelnököt már körültekintőbben választották ki. Mihai Tudose sokkal dörzsöltebb figurának néz ki, jó üzletet ajánlhattak neki, hogy beálljon a bálba. Hogy mit, még nem derült ki. Most már végre beindulhat a törvényhozási gépezet, lehet orcánkhoz igazítani a büntetőjogot.

Még azt is törvénybe lehet foglalni, hogy az elítélt Dragneából miniszterelnök vagy akár államelnök lehessen.

A sok hercehurca azonban késleltette a tervet. A klánfőnök pedig újra gyanúsított. Mi több: már a vagyona felett sem rendelkezhet.

Oldalág a történetben, ahogy – ugyancsak a törvényalkotás útján – súlytalanítani próbálják az elnöki hivatalt. Ahogy az előző választási győzelem ígéreteinek teljesítése érdekében a számlát ismét a magánszférának nyújtják be amellett, hogy közben az állami alkalmazottakat is vaskosan átverik. Ahogy mesterségesen fűtik a fogyasztást a hatalmas GDP-emelkedésért, amellyel ismét csak választási ígéreteiknek ágyaznak be. Ami – mint tudjuk – a választási győzelemhez kellett, ami az első lépés a hatalmi ágak feletti hatalom megszerzésében. Amire azért van szükség, hogy mentsék a bőrüket.

Erős mellékhatások

A mellékhatások azonban egyre erősebbek. A beígért fizetésemelés megapasztotta az államkasszát. A hiány egy részét átnyomták az önkormányzatokra, amelyek így óriási összegektől estek el. A következmény: visszahúzódó önkormányzati tevékenység és adóemelés. Kevesebb jut helyi beruházásokra. Akadozik a szociális ellátás, az önkormányzati és az állami egyaránt. Az állami beruházások stagnálnak, ami viszont lefele húzza az építőipart. A felerősödött fogyasztás és hitelezés miatt egyszerre szabadult el a nemzeti valuta alapkamata és az árfolyam. Megugrott az infláció is, így hiába magasabbak a fizetések, többet kell fizetni az árukért és szolgáltatásokért. Az államháztartási hiány lassan mérhetetlen, a lufi akármelyik pillanatban kipukkanhat.

Közben folytatódik a közbeszéd mérgezése. A „párhuzamos államra” vonatkozó tétel ráadásul nem is stúdióbeszélgetési kacsa, hanem hivatalos szintre emelt kormánypárti álláspont. Miközben éppen a kormánypártot vezető klikkérdek az, amely a hatalmi ágak függetlenségére épülő jogállamkezdemény korai elhalálozásához vezethet.