Erdély és Partium legjava

Sikertörténetnek számít az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás. Az e heti lapszámunkban újrainduló Gazdaszemmel című mellékletünkben gazdaegyesületek vezetői osztják meg véleményüket a budapesti expo mentén megfogalmazódott terveikről. 

Idén Erdély teljes, magyarok lakta területe, szinte valamennyi ismertebb történelmi kistérsége képviseltette magát az OMÉK-en. Az EMGESZ tagszervezeteinek képviseletében Szatmártól Máramarosig, Aranyosszéktől Marosszéken át Kézdiszékig számos erdélyi magyar gazda és kisvállalkozó terméke volt jelen a budapesti kiállításon.

A huszonegy tagegyesületünk közül hatan szerepeltek önálló standdal, de a kisebbek is kivehették részüket a munkából. A gazdaszövetség is önálló standdal mutatkozott be, amelynek bejáratánál erre a célra készített székelykaput állítottunk. Ez jelenleg a Földművelésügyi Minisztériumban van kiállítva, ott hirdeti az erdélyi gazdák összefogásának fontosságát. Kis túlzással azt is mondhatnánk: tagszervezeteinknek ezúttal egyszerűbb lett volna Budapesten szervezni küldöttgyűlést. Egyértelművé vált, hogy ekkora létszámban és ennyiféle termékkel a rendszerváltás óta nem vonultak fel erdélyi gazdák budapesti kiállításon.

A budapesti vásár jelszava „a magyar föld legjava”. Büszkén mondhatom, az EMGESZ tagszervezetei Erdély és a Partium termőföldjeinek legjavát mutatták be. Az érdeklődők az Érmellék borait, a Torockóról hozott sajtokat, a székelyföldi pálinkát, mézeket, hentesárut, borvizet, szatmári gyümölcsleveket kóstolhattak végig, de valójában bármit is nehéz lenne kiemelni e rendkívül színes kavalkádból.

A különlegességek közül talán olyanokat említenék, mint a Kolozs megyeiek levendulás sajtja vagy a szatmáriak zöld dióból készült befőttje, de az udvarhelyi vadhústermékekből sem lehetett eleget tenni a kóstoltató tálcákra. Az érmellékiek szervezésében a tájegységre jellemző teljes pincét és annak felszerelését is bemutattuk, ugyanakkor az RMGE Maros megyei szervezete egy teljes marosszéki tisztaszobát és a jellemző viseletet is kiállította, úgyhogy igyekeztünk a vidéki népi műveltség elemeit is népszerűsíteni.

Kulturális programokkal is készültünk, hiszen szervezésünkben néptáncosok, népzenészek léptek fel, sőt a Váradi Dalnokok férfikórus bordalokat énekelt a standok előtt.

Az érdeklődés mértékét jól jellemzi, hogy napközben nem egy standnál váltásban álltak a kollégák, különben nem lehetett volna folyamatosan helytállni a sok kérdés és a vársárlói rohamok közepette. Egyébként a Kárpát-medencei részleget szervező minisztériumi kollégák egybehangzó állítása szerint is ez a részleg volt a legnépszerűbb. Ez a kiállítás és vásár öt napja alatt több tízezer látogatót jelentett. A vásáros sikertörténet nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is szól. A minisztérium közben azon dolgozik, hogy Budapesten megnyíljon egy Kárpát-medencei kézműves élelmiszertermékek boltja. Ha van rá igény, akkor nyilván innen már tovább lehet lépni. Ez a pár nap is megmutatta: az ország fővárosában erős igény van a jó minőségű, egészséges erdélyi élelmiszerre.

Az erdélyi gazdáknak, termelőknek elsősorban azt kell megoldaniuk, hogy állandó mennyiségű és minőségű terméket állítsanak elő, továbbá azt, hogy a kor igényeinek megfelelő csomagolásban tudják a boltokba küldeni. Innen kezdve a mi feladatunk megteremteni azokat a kapcsolatokat, amelyek lehetővé teszik az áru piacra, illetve boltba jutását.

Szükséges ugyanakkor a szaktárca és az állami döntéshozók segítsége is. Jelenleg például az erdélyi, külhoni termelők jövedéki termékkategóriába eső áruit annyira nehéz a szabályoknak megfelelően boltokba juttatni, hogy gyakorlatilag nem éri meg. Egy kis családi pincészet esetében gondot jelent a borok kereskedelmi forgalomba helyezése. Nem is beszélve az erdélyi pálinka körüli bonyodalmakról, hiszen a pálinka hungarikum lévén, elméletben az erdélyi párlatokat nem is nevezhetnénk hivatalosan pálinkának. Egy közepes vagy nagyobb cég esetében a hústermékek forgalmazása már nem megoldhatatlan, azonban családi vállalkozásoknál a kis mennyiségek miatt –kézműves termékekről beszélünk –gondok vannak. A megoldás ebben az esetben is az értékesítési szövetkezetek létrehozása lene, azonban ettől még távol állunk.

Tapasztalatból mondhatom, az OMÉK-hez hasonló rendezvények nélkül nem ott tartanánk, ahol jelenleg. Például Bihar megyében, Nagyváradon a magyarországi tapasztalatok alapján kezdtünk helyi termékek vásárát szervezni, ami ma már annyira népszerű, hogy jövőtől remélhetőleg legkevesebb kétheti rendszerességgel szervezhetjük. De Kolozsvár esetében is hasonló a helyzet, az ottani kollégák idén már kilenc hétvégén tudtak helyi vásárt szervezni. Nagy az igény a hazai városokban is az igazi vidéki ízekre. A jó példákat látjuk, az igény létezik, úgyhogy folytatni kell. Körvonalazódik egy vásárszövetség létrehozása is az említett két város és mások részvételével, ezért tavasszal már Erdély legnagyobb közös helyi termékek vásáráról is beszámolhatunk majd. Ennek helyszínét egyelőre nem árulnám el, de dolgozunk rajta: rendhagyó és ízig-vérig magyar rendezvény lesz.

Számunkra, külhoni résztvevők számára az OMÉK legszebb sajátossága az, hogy függetlenül attól, ki honnan érkezett –például a Drávaszögtől Kárpátaljáig –, mind értjük egymást, megéljük egymás gondjait, bajait itthon is. Ott magától értetődő volt, hogy az érmelléki muzsikusok nótáit természetes módon észrevétlen átmenettel folytatták a délvidékiek, miközben a népviseletbe öltözött székely fiatalok teljes otthonosság mellett ropták a táncot a dallamokra. Az összetartozás élménye, nem a politikusok által állandóan szajkózott egység, hanem a valódi egység élménye volt ez, amit onnan, otthonról hazahozhattunk ide, itthonra.

Csomortányi István,

az EMGESZ elnöke