A háromszor megkoronázott király

Garda Dezső 2017. november 18., 21:07

A 14. század első tíz esztendeje igen zavaros képet mutat a magyar királyok tekintetében. A 12 évesen, 1300-ban Magyarországra kerülő Károly Róbertet háromszor kellett megkoronázni, míg 1310-ben ténylegesen elfoglalhatta a királyi széket.

Károly Róbert, az első Anjou magyar király ábrázolása Fotó: Képes Krónika

(folytatás a 43. lapszámunkból)

Károly Róbert 1288-ban született Martell Károly és Habsburg Klemencia fiaként. Az ifjú herceg nagyanyja, Mária, V. István Árpád-házi királynak volt a lánya, aki 13 gyermeket szült II. (Sánta) Károly nápolyi királynak. Közülük a legidősebb Martell Károly, a trónörökös volt. IV. László magyar király halálát követően, 1290-től az Anjouk nem ismerték el törvényes uralkodónak III. András magyarországi uralmát. Trónigényüket VIII. Bonifác pápa is támogatta, aki Máriát tekintette Magyarország királynőjének, fiát, Martell Károlyt pedig a Kárpát-medence jog szerinti királyának.

Habsburg Klemencia 1293-ban belehalt második gyermekének szülésébe. 1295-ben Martell Károly is váratlanul életét vesztette. Jogait egyetlen fia, az árván maradt, hétéves Ká-roly Róbert örökölte. Károly Róbertet a nápolyi trónöröklésből kisemmizték. II. Károly halála előtt készített végrendeletében is úgy intézkedett, hogy még Róbert vagy fiai halála esetén se illesse meg a nápolyi királyság Martell Károly leszármazottait. A nápolyi trónt Róbert legidősebb öccsére, Fülöpre hagyta. A végrendeletben megfogalmazottakat később magáévá tette Nápoly legjelentősebb hűbérura, V. Kelemen pápa (1305-1314) is.

A nagyapa és a pápa elképzeléseit követve a 12 éves Károly Róbert 1300-ban elindult a Kárpát-medencébe, Magyarország királyságának a megszerzésére.

Károly Róbert első megkoronázás

Az ifjú herceg hajója 1300 augusztusában kötött ki Spa­latóban, amikor még III. András ült a trónon. Károly Róbert mellett a délvidéki tartományok urai – Subicsok, Babonicsok, Frangepánok, Csák Ugrin – valamint a főpapok közül Bicskei Gergely esztergomi érsek, Mihály zágrábi, János nyitrai püspök és a nemesek kisebb csoportja állt. Külföldi támogatói VIII. Bonifác pápa és a Habsburg hercegek voltak. András király 1301 januárjában váratlanul meghalt. A támogatói által Esztergomba vitt Károlyt, Bicskei Gergely még 1301. május 13-a előtt – egy alkalmi koronával – megkoronázta. A pápa 1301. május 13-án kelt bullájával Niccolo Boccasinit Magyarországra küldte Károly Róbert támogatására.

Az ellenpárt ezt az alkalmi koronázást az ország szabadságának a megsértéseként tekintette, ezért II. Vencelnek, Cseh- és Lengyelország királyának – IV. Béla dédunokájának – ajánlotta fel koronát.

A cseh–lengyel uralkodó önmaga helyett, azonos nevű 12 éves fiát – III. András leányának, Erzsébetnek a jegyesét – javasolta Magyarország királyának.

Kőszegi Iván Vencel trónigénylő helyzetének a megszilárdítására 1301 augusztusában megtámadta Esztergomot. Az érseki központból Károly Róbert és Bicskei Gergely a Délvidékre menekült. Vencelt 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott a Szent Koronával, tíz püspök és hívei jelenlétében János kalocsai érsek királlyá koronázta. A pápa János kalocsai érseket – az illetéktelen koronázás miatt – hivatalvesztés terhe mellett a Szentszék elé idézte. A kalocsai érsek azonban még a pápa levelének a kézhezvétele előtt meghalt.

A pápa 1302. június 10-én Boccasini Miklóson keresztül a Szentszék elé idézte Vencel királyt és fiát, illetve Károly Róbertet. Boccassini 1302 közepén tért vissza Magyarországról Rómába. Magyarországi tevékenysége hozzájárult az Anjou-párt megerősödéséhez. Az országból távozni készülő Boccasini Miklós interdictum alá helyezte a Vencel-párti budaiakat. Válaszul a budaiak Petermann bíró és Tót Márton esküdt kezdeményezésére Lajos pap vezetésével megszegték a tilalmat, kiszolgáltatták a szentségeket és kiközösítették a pápát, valamint a Károly pártján levő magyar érsekeket és püspököket. 1302 szeptemberében Károly Róbert megostromolta Vencel székhelyét, Budát, de Kőszegi Iván fellépésére kénytelen volt visszavonulni, s csak a környéket dúlta fel.

VIII. Bonifác pápa 1303. május 31-i bullájában Károly Róbertet királynak nyilvánította, Vencel király fiát pedig eltiltotta a magyar uralkodói cím használatától és a vele járó jogok gyakorlásától.

Ezzel párhuzamosan felkérte Habsburg Albert német császárt és Rudolf osztrák herceget Károly Róbert katonai támogatására.

Magyar királyok Csehországból és Bajorországból

II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királya – fia érdekében – szövetségre lépett IV. Fülöp francia királlyal. Az egyházfőt IV. Fülöp emberei Anagni városában szeptember 7-én megtámadták. A pápa 1303. október 11-én belehalt a támadás során szerzett sebekbe. A szeptember 7-i támadás során az Anagni városában tartózkodó Bicskei Gergely esztergomi érsek is életét vesztette. A pápai székbe XI. Benedek néven Boccasini került, aki Mihály zágrábi püspököt nevezte ki esztergomi érsekké.

1304-ben Károly Róbert Oroszországba utazott, ahol eljegyezte Lev halicsi fejedelem lányát. 1304 augusztusának elején II. Vencel cseh-lengyel király jelentős sereggel Magyarországra jött, és elfoglalta Esztergomot. A Duna menti város kifosztása után, a Szent Koronával Csehországba távozott.

Károly Róbert augusztus 24-én Pozsonyban Rudolf osztrák herceggel kötött szövetséget, melynek eredményeképpen még 1304-ben hadjáratot indított Vencel cseh király ellen. A cseh-lengyel király elleni háborúban Csák Mátét Károly Róbert oldalán találjuk. A hadjáratba az osztrák herceg szövetségeseként Ottó bajor herceg – IV. Béla unokája – is bekapcsolódott. Ő később II. Vencel oldalára állt.

II. Vencel királynak az 1305. évben bekövetkezett halála után, fiát, III. Vencel néven – Cseh- és Lengyelország királyává koronázták. III. Vencel az őt támadó szövetséggel szemben békekötésre kényszerült. Az új cseh–lengyel király 1305. október 9-én Brünnben Ottó bajor herceg javára lemondott a magyar trónról. A megegyezés során átadta a bajor hercegnek a magyar koronát és a koronázási jelvényeket. Ottó magyarországi trónigényének fő támogatói a Kőszegiek és a bajor rokoni kapcsolatokkal rendelkező Ákosok voltak. Hozzájuk csatlakoztak a Borsa testvérek, Rátót Domonkos és Debreceni Dózsa tartományurak is. Az új esztergomi érsek, Tamás 1305. augusztus 2-án az egyházból kiközösítette az Ottót támogató Kőszegi Ivánt és Henriket. A kalandos úton Magyarországra jött Ottó herceget hívei Székesfehérvárra vitték, és itt 1305. december 6-án a veszprémi és a csanádi püspökök a Szent Koronával királlyá koronázták. 1305-ben II. Károly nápolyi király – unokája támogatása céljából – a firenzei bankároktól újabb kölcsönt vett fel, és a délvidéki magyar főurak követeit is fogadta Nápolyban. 1306 tavaszán Károly Róbert elfoglalta Esztergomot és több felvidéki várat is. Hívei Budát visszafoglalták és felesküdtek az új királyra.

1307 tavaszán házassági tervvel az Erdélybe látogató Ottót az erdélyi vajda, Kán László elfogta. Néhány hónapi fogság után Ottó kénytelen volt visszatérni Bajorországba, a koronázási jelvények azonban a vajdánál maradtak. Bár Ottó 1312-ben bekövetkezett haláláig viselte a magyar királyi címet, 1307 után Károly Róbertnek már nem kellett vele számolnia, mint trónkövetelővel.

1307. augusztus 8-án V. Kelemen pápa Gentilis bíboros személyében legátust küldött Magyarországra. Augusztus 10-én

a pápa Ottót – Károly Róbert jogai háborításáért – felelősségre vonta. Hasonlóképpen cselekedett a csanádi püspökkel is, amiért az Ottót megkoronázta.

A királyválasztás és végleges beiktatás

Károly Róbert egyházi támogatása 1307-ben megélénkült. Május második felében Tamás esztergomi érsek Udvardon tartományi zsinatot tartott, ahol Károly Róbert királyi címének elismerésére szólított fel mindenkit. Az ellenkezőket azzal fenyegette, hogy egész Magyarországot egyházi tilalom alá veti. A pápa és Tamás érsek erőszakos fellépése után, 1307. október 10-én Károly Róbertet a – hívei által összehívott – rákosi országgyűlés királlyá választotta. A nagyurak közül többek között jelen volt Csák Ugrin, Rátot Domokos, Aba Amadé nádor, Borsa Kopasz nádor, Ákos István nádor és Rátót Loránd nádor. A megjelentek elismerték Károlyt és utódait Magyarország királyának. Nem voltak jelen a leghatalmasabb tartományurak, mint Csák Máté, Kán László és a Kőszegiek. A koronázási ünnepségen jelenlévők érdekei sem egyeztek a Károlyéval a királyi hatalom megszilárdításában.

Gentilis bíboros 1308 tavaszán érkezett Magyarországra, és a tartományurak Károly Róbert melletti meggyőzésére törekedett. 1308. november 10-én Csák Mátéval jutott megegyezésre a Pilis hegységbeli Kékesen. Csák Máté cserébe Károlytól megkapta a tárnokmesteri tisztséget. November 27-én Gentilis Budán országos gyűlést tartott, ahol a Kőszegiek közül többen személyesen megjelentek, Kán László és Csák Máté pedig követei útján képviseltette magát. 1309. június 4-én Kőszegi Henrik egész családja nevében hűségesküt tett Károly Róbertnek Gentilis előtt. 1309. június 15-én,

Budán, a Nagyboldogasszony-templomban került sor Károly Róbert második koronázására Tamás esztergomi érsek által, egy Gentilis által készíttetett koronával.

A Szent Korona ugyanis még mindig Kán Lászlónál volt Erdélyben, aki a koronázáson még követekkel sem képviseltette magát. Jogilag ezt a koronázást is érvénytelennek lehetne tekinteni, mivel nem a Szent Koronával és nem Székesfehérvárott történt.

Gentilis Kán Lászlóval is megpróbált megegyezésre jutni, de kezdetben sikertelenül. Válaszképpen 1309 karácsonyán kiközösítette az erdélyi vajdát. Kán László végül 1310. április 8-án Szegeden elismerte Károly Róbertet törvényes urának. Az erdélyi vajda esküjét Tamás esztergomi érsek kezében lévő keresztje előtt tette meg.

Az erdélyi vajda által visszaadott Szent Koronával Székesfehérvárott 1310. augusztus 27-én az esztergomi érsek harmadszorra is megkoronázta Károly Róbertet.

Ezt a koronázást már minden tekintetben érvényesnek tekintették a főurak is.

(folytatjuk)