Történelmi kalandpark épül Gyaluban

Magyar napok, közszféra, várkastély, család – e címszavakkal lehetne visszaadni a kolozsvári önkormányzati képviselő, Gergely Balázs hétköznapi elfoglaltságait, akivel a város hangulatáról, jövőképéről beszélgettünk. És kicsit a politikáról is. 

– A kilenc éve alapított és általam vezetett Kincses Kolozsvár Egyesületnek legfőbb tevékenysége a Kolozsvári Magyar Napok megszervezése és lebonyolítása. Másik fontos vállalásunk a várostól mintegy tizenöt kilométerre lévő gyalui várkastély ügye. Az ingatlan-együttest a Kanadában élő örökös, Barcsay Tamás igényelte vissza, akitől az én közvetítésemmel Nagy Elek vállalkozó vásárolta meg. Ha ez nem történik meg, a Barcsay örökség valószínűleg „idegen” kézre kerül. Az épület felújításának érdekében jött létre a Traditio Transylvanica alapítvány, aminek kuratóriumi tagja, és egyik intézője vagyok. Harmadik tevékenységi köröm a városi tanácsban ellátott képviselői tisztségemmel kapcsolatos, és nem utolsó sorban ott van a családom, amire olykor kevesebb időt fordíthatok, mint szeretném.

– A Traditio Transylvanica kurátoraként, bár a jogviszonyok tisztázódtak, milyen nehézségekkel kell szembenézned?

– A gyalui ingatlant meglehetősen rossz állapotban vette át az új tulajdonos. Erdély egyik legnagyobb, álló várkastélyáról beszélünk, amelynek rendkívül gazdag múltja van, azt is mondhatnám, hogy középkori történelmünk kőből épített keresztmetszete. Fő célunk elsősorban a felújítás, de komoly terveink vannak a kastély későbbi rendeltetésére, kihasználhatóságára vonatkozóan is. A restaurálás költségeinek fedezésére egy tervező és egy pályázatíró céggel közösen Uniós pályázatot nyújtottunk be. Az előkészítés komoly összegbe került, és rengeteg munkával járt, de reméljük, hamarosan kedvezően bírálják el a bruttó öt millió euró értékű pályázatunkat. Ez első hallásra sok pénznek tűnhet, de figyelembe véve a várkastély méreteit, a felújítási munkálatokat szűken fedezi majd. Ha minden jól alakul, három-négy éven belül a patinás gyalui várkastély megújult állapotban a nagyközönség számára is látogatható lesz.

– Mire számíthatnak a későbbiekben az odalátogatók?

– Egy kulturális központot képzeltünk el kiállító- és konferenciaterekkel. Az épülethez tartozó tizennégy hektáros terület hasznosítása egy másik pályázat része. Remélhetőleg a tervek szerint megújuló létesítményt történelmi-kulturális kalandparknak szoktam nevezni, ami nem feltétlenül a fizikai megmérettetések terepe lenne, az odalátogatókra sokkal inkább a szellemi ingerként hatna. Szabadtéri színházat építenénk, és nagy álmom az, hogy itt jöjjön létre az első kalotaszegi falumúzeum, amely egy tíz-tizenöt, részben lakható portából álló skanzen lenne. Az elképzelések között szerepel egy erdélyi mesemúzeum és meseösvény, valamint egy régészeti skanzen létrehozása is.

– Tegyünk egy kis kitérőt: mennyire foglalkoztat még a régészet?

– Tizenegy éves koromban vettem részt először régészeti ásatáson, aztán 1991-től nyaranta rendszeresen jártam erdélyi és magyarországi feltárásokra. A hobbiból végül szakma lett, elvégeztem az egyetemet és a közelmúltig a Kolozsvári Történeti Múzeum régészeként dolgoztam. Ezt nagy szívfájdalommal ugyan, de kénytelen voltam ideiglenesen felfüggeszteni.

– Akkor el is érkeztünk a politikához. Mennyire változott meg az életed?

– Volt egy furcsa, tízéves időszaka az életemnek: 2003-tól hatalmas lelkesedéssel és lendülettel vetettem be magam a helyi, később pedig az országos politikába, a közösség iránti elkötelezettségből fakadóan. Habár a jobbítás szándékával, MPP-és EMNT-és majd később Néppártos társaimmal különös, örök ellenzéki helyzetben tevékenykedtünk, és mivel lépte-nyomon falakba ütköztünk, kevés sikert könyvelhettünk el. Mire viszont beérett volna a befektetett munka gyümölcse, és már engem kértek fel különböző önkormányzati feladatok elvégzésére, annyira besűrűsödött az életem (három gyermekem született időközben), hogy ma már nehéz minden fronton helytállnom.

– Civil tevékenységednek talán leglátványosabb eleme a Kolozsvári Magyar Napok megszervezése. E mellett milyen más közösségi, kulturális kezdeményezéseket karol fel a Kincses Kolozsvár Egyesület?

A nyolcnapos eseménysor (ami máig az egyesület zászlóshajója) előtt egyéves összehangolt munka áll. Fontosnak érzem, hogy a Kolozsvári Magyar Napok sikerén felbuzdulva Erdély-szerte egy olyan közösségi mozgalmak generálódtak, amelyek eredményét ma már megtalálhatjuk többek között Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyváradon, Temesváron, Nagybányán, Désen és Nagyenyeden is. Sokan megkerestek minket, és segítséget kértek az első lépések megtételéhez, s ennek mindig örömmel tettünk eleget. Kolozsváron próbálkoztunk a Téli Napok megrendezésével is, de ez sajnos nem tudott kilépni a nyári esemény árnyékából. Gyaluban a Várkert Fesztivált is mi szervezzük, amelyre terveink szerint harmadik alkalommal kerül sor jövő májusban. Ide elsősorban a gyerekes családokat várjuk. Évközben gyakorta szervezünk hiánypótló koncerteket. Így láthatta a közönség első alkalommal kolozsváron a Ghimes vagy Tolcsvay László koncertjét, de a mi szervezésünkben került sor a Cseh Tamás emlékkoncertre, és Bogányi Gergely erdélyi zongora turnéjára is. Rendszeres tevékenységeink között van a könyvkiadás is: évente szerkesztjük és kiadjuk a Kincses Kolozsvár Kalendáriumát, de tavaly például  a Kincses Kolozsvár Egyesület adta ki Gaal György hiánypótló várostörténeti kronológiáját is. Mindemellett összetartó, összehangoló szerepet igyekszünk betölteni a rendkívül színes és sokrétű kolozsvári kulturális életet mozgató műhelyek között.

– A funari városvezetés éveiben elképzelhetetlen lett volna például a magyar napok megrendezése a belvárosban, és sok minden egyéb. Te hogyan éled, élted meg a kézzelfogható változást?

– Egy kis túlzással a több mint tízéves funari korszakra úgy emlékszem vissza, mint a negyven éves kommunizmus meghosszabbítására. Az az évtized mindent beszűkített, beszürkített, sőt, befeketített. Utána rövid ocsúdást követően, tavaszi mezőként virágba borult a kolozsvári civil - kulturális, és gazdasági tér, de dolog még akad bőven, hiszen sokszor elszigetelten, egymásról nem tudva működünk, és az egyesületünk éppen azon fáradozik, hogy csökkentse ezeket a távolságokat. Ez a magyar napok esetében már remekül működik, mert az a nyolc nap ténylegesen a kolozsvári kultúr-manufaktúrák, gyáracskák közös megjelenítése.

– Befejezésül csak annyit: a helyi többségi románság hogyan viszonyul a rendezvényetekhez?

Nagyon pozitívan. Aki megfordult már a Magyar Napokon sok román szót hallhatott a Farkas-utcában, a Főtéren, de a gyermekprogramok helyszínein is. Szerintem ilyen tekintetben Kolozsvár jó irányba halad. A második-harmadik generációs románokban kevesebb a görcs és az ellenszenv, ugyanakkor naponta tapasztalhatjuk, hogy azért nagyon vékony jégen járunk. Nehéz év előtt állunk, hiszen közeledik a román egyesülés centenáriuma, és a sajtóból fröcsög az uszítás, de azért bizakodó vagyok: remélem, az egyszerű emberek példáját követve a román politikusok is felismerik, hogy az út nem visszafele vezet a funari időszak irányába, hanem előre, és ezt velünk közösen kell megtervezniük.