Életet lehelnek az erdélyi kastélyokba

2017. november 12., 18:13

Az épített kulturális örökség legjelentősebb részét Erdélyben a kastélyok teszik ki. A bennük rejlő lehetőségek azonban nincsenek kihasználva. A PONT Csoport ezért hozta létre a Kastély Erdélyben tervet, amely az épületek hasznosítását szolgálja.

A szentkatolnai Sinkovits-kúriát sikerül felújítani Fotó: Kastelyerdelyben.ro

Megközelítőleg hatszáz kastély és kúria van ma Erdélyben. A kommunizmus, majd Románia bizonytalan gazdasági helyzete nem tette lehetővé ezen épületek helyreállítását és restaurálását. Az ingatlanok és a hozzájuk tartozó területek kihasználása – a turizmus és a kultúra által – viszont sokat segítene a helyi és regionális fejlődésben.

A Kastély Erdélyben átfogó stratégiai programot 2015 márciusában indította el a PONT Csoport.

„Nem a megszokott, kulturális örökség szemléletet próbáltuk belevinni, hanem érdekesebb, más célközönségeket is megszólító programot akartunk kitalálni, amitől ez aktuális témává tud válni” – mondta lapunknak Farkas András, a PONT Csoport alapító tagja.

A szalardi Bartsch-kúria főbejárata: jó népszerűsítéssel a környék turisztikai vonzereje lehetne Fotó: Kastelyerdelyben.ro

A program keretében háromszáz erdélyi kastélyról és kúriáról értékes és hiánypótló információt gyűjtöttek össze. Az adatok és képek a háromnyelvű honlapon, illetve mobil applikáción is elérhetőek. A műemlékekről készült fotóállományt jelenleg a miklósvári Kálnoky-kastélyban lehet megtekinteni. A PONT Csoport a munkafolyamatokba szakmai találkozók keretében mintegy 70 szakértőt, 400 konferencia-résztvevőt, 70 táborozó fiatalt és hat művészt vont be.

A stratégia, mint célkitűzés
Próbáljuk az épületek sorsát átdolgozni egy 21. századi valósághoz”

– fogalmazta meg Farkas András. Gyökeresen megváltozott az a régi modell, ahogyan ezek az építmények működtek. Ezért amennyiben nem sikerül egy mai, fenntartható megoldást találni számukra, folyamatosan romlanak, majd egyszerűen eltűnnek. A folyamat megakadályozása érdekében 2016 júniusában elkészült a stratégia, amely az erdélyi kastélyok és kúriák új életre keltésére kínál fenntartható fejlesztési modelleket és megoldásokat. „A célkitűzések szempontjából is maga a stratégia volt a fordulópont, amikor strukturáltan láttuk át ezt a sok épületet és azt, hogy milyen területeken lehet beavatkozni” – magyarázta Balázsi-Pál Ágnes, a PONT Csoport ügyvezető igazgatója.

A szakértők segítségével létrehozott stratégia a hosszú távú együttműködés kereteit adja. Segítségével az erdélyi kastélyok témája köré egy intézményekből, szervezetekből, befektetőkből, kastélytulajdonosokból és szakemberekből álló szövetséget hozhatnak létre a kastélyok fenntartható újrahasznosítása érdekében. A dokumentumban megfogalmazott célok: a kultúra szerepének növelése a gazdaság felélénkítésében, a kulturális örökség újraélesztése és a kastélyok szerepének növelése a társadalmi fejlődésben. A célok a kastélyok, mint gazdasági, kulturális, közösségi egységek, illetve helyi látványossági elemek fejlesztése mentén valósulnak meg.

„A stratégia olyan támpont, ami jó kiindulópontként szolgál, és amit folyamatosan próbálunk lefordítani konkrét tevékenységekre” – részletezte Farkas András. Így születtek üzleti tervek, különböző közösségi programok, online bolt, valamint a tulajdonosokból és működtetőkből álló hálózat.

A stratégia jövőképében Erdély olyan térség, amelyben a turisztikai látványosságok egyik legjelentősebb tényezője a területén található kastélyok és kúriák. Ez a látványosság azonban nem pusztán az épületet jelenti, hanem az egyéni és csoportos élmények összességét.

Koalíció a hatékony együttműködésért

A Kastély Erdélyben programban két csoport működik: a szakértők egyesülete, valamint a kastély- és kúriatulajdonosokból, illetve működtetőkből álló hálózat. A szakértőkből álló egyesület tagjai olyan szakemberek, akiknek a szaktudását felhasználva sokkal eredményesebben tud a PONT Csoport dolgozni: művészettörténészek, mérnökök, restaurátorok, építészek, pályázatírók, régészek és még sok, más munkakörben tevékenykedő szakember.

Farkas András szerint a szakértői hálózatot nem volt könnyű felépíteni. Nyílt felhívásokat tettek közzé, így egyes szakemberek maguk jelentkeztek, míg másokat a csoport keresett meg.

A PONT Csoport 2016 szeptemberében hozta létre a kastély- és kúriatulajdonosokból, illetve működtetőkből álló Kastély Erdélyben Koalíciót. A hálózat megalapításának legfontosabb oka az volt, hogy Erdély területén több mint hatszáz, a programban érdekelt műemléképület található, amelyek problémáit egyszerre megoldani lehetetlen. Ezért volt szükség olyan hálózatra, amely néhány elkötelezett kastély- és kúriatulajdonossal való együttműködésen alapszik, és amely idővel fokozatosan növekszik. A résztvevő tagok így könnyebben bevonhatók a különböző kezdeményezésekbe, illetve a fokozatos növekedésnek köszönhetően, az új tagok bevonása is egyszerűbbé, gördülékenyebbé válik.

A koalíció a résztvevő kastélyok mindenkori állagának megóvását, a hálózat számára szükséges tájékoztató és népszerűsítő jellegű projektek lebonyolítását és alapszintű szakmai tanácsadás biztosítását tűzte ki célul. Az ügyvezető igazgató kiemelte, sok segítséget kaptak a hálózat tagjaitól abban, hogy kialakuljon maga a koalíció: megszólították, segítették egymást, felvették a kapcsolatot egymás között.

Kiemelten kezelt ingatlanok

A Kastély Erdélyben Koalíciót alkotó harminc épülettel mélyrehatóbban is foglalkozott a PONT Csoport. Így készült el a honlap. Itt az alapinformációk mellett az érdeklődők betekintést nyerhetnek olyan információkba, hogy milyen lehetőségeket biztosít az épület jelenleg a látogatóknak, valamint milyen tervek fogalmazódtak meg eddig az ingatlanokkal kapcsolatban.

„Népszerűsítő, eseményközpontú programokat kezdtünk el, amelyeket szeretnénk a jövő év folyamán is megszervezni” – mondta Balázsi-Pál Ágnes. Ilyen program többek között a Nyitott Kastélyok Napja, amelynek lényege, hogy ugyanazon a napon több kastélynak megnyitják kapuit különböző kulturális programokkal, szabadidős tevékenységekkel.

A vargyasi Daniel-kastéllyal és az alsórákosi Sükösd–Bethlen-várkastéllyal kiemelten foglalkozott a csoport, hiszen konkrét üzleti tervek születtek. A Kastély Erdélyben nevű program keretében Formula tábort szerveztek a fiataloknak, akik konkrét ötleteket dolgoztak ki az említett két épület, valamint a gyalui Rákóczi–Bánffy-kastély esetében. A táborban résztvevő 30–40 fiatal egy hétig azon munkálkodott, hogy működési megoldásokkal álljanak elő a kastély szerepét illetően, valamint ötletes tevékenységek, események kitalálása révén. A pályázati tanácsadók e fejlesztési ötleteket beépítették a gyalui kastély részleges restaurálási tervébe. A csoport munkatársai céljuknak tekintik, hogy a kastélyok pályázati támogatásokhoz jussanak.

Szerteágazó támogatást keresnek

A Kastély Erdélyben program létrejöttét a Norvégia, Izland és Liechtenstein által biztosított vissza nem térítendő támogatások tették lehetővé.  A több mint 100 ezer eurós pályázati támogatásból a PONT Csoport kidolgozta a programot, illetve az erdélyi kastélyok és kúriák fenntartható felelevenítését szolgáló akcióterveket. Ezt a menetet folytatva a 2017–2021-es pályázati ciklusban a csoport ismét több mint 100 ezer euró értékű támogatást szeretne lehívni Norvég és EGT Alapokból. Ebből az összegből már nemcsak az épített örökség konzerválásában, hanem a társadalmi integráció, közösségépítés, önkéntesség és a fiatalok bevonása terén is előre tudnának lépni.

A Norvég Alapokból elnyert kiegészítő támogatás révén a PONT Csoport munkatársai 2017 szeptemberében tanulmányi látogatáson vettek részt Norvégia fővárosában, Oslóban. A látogatás során a csoport arra törekedett, hogy más szakmai kapcsolatokat, együttműködéseket is kialakítson. Több intézménnyel is megállapodtak abban, hogy olyan közös projekteket fognak kezdeményezni, amelyekben a norvég szervezeteknek konkrét szerepe lesz. Ezáltal közép- és hosszútávon is fenntartható együttműködéseket hoznak létre, amelyek a tervezett támogatási források elnyeréséhez szükségesek.

„Azt szeretnénk, hogy ne csak pályázati támogatásokból, hanem egyéb forrásokból is biztosítsuk a programot” – közölte Balázsi-Pál Ágnes. Ezért a csoport áprilisban elindított egy online boltot, amelyben a helyi tervezők a kastélytémához kapcsolódó termékeket alkottak. A bolt hat kollekcióval indult, első körben több mint negyven termékkel: táskákkal, képeslapokkal, ékszerekkel, kerámiákkal. Hamarosan újabb árucikkek jelennek meg: a hátizsákok és pólók már a férfiakat is megszólítják. E termékek a koalíció tagjainak kastélyaiban is megtalálhatók ezzel erősítve az együttműködést.

Az üzlet mellett adományok gyűjtésével, támogatók keresésével próbálják a program eredményességét növelni. Az ügyvezető igazgató kiemelte, a támogatásokon kívül az önkéntességi hozzájárulás ugyanolyan fontos részét képezi a projektnek.

Hevele Lili